
Engem viszonylag későn tudott megnyerni magának az Amaranthe. Már a 2013-as The Nexus is nagy port kavart anno a médiában, akkoriban mindenki találkozott legalább a nevükkel. A recept egyedi volt (akkoriban legalábbis), engem azonban mégsem tudott meggyőzni a túlságosan popba hajló dalaival. Nem is foglalkoztam a csapattal sokáig, majd a covid közepén megjelent Manifest lemezük valahogy megtörte a jeget. Nem változtak sokat, én viszont annál inkább, nyitottabb lett az ízlésem és azt vettem észre, hogy állandóan az Archangel és a Fearless megy a fejemben. Azóta szépen bepótoltam a diszkográfiát és a The Catalyst volt az első albumuk, amit már vártam.


A világ peremén címmel március 29-én jelenik meg a püspökladányi székhelyű Dying Wish új nagylemeze. A közel három évtizedes múlttal rendelkező - a heavy metalt és a melodikus death metalt ötvöző - csapat 10 új szerzeményt, valamint egy Kalapács feldolgozást rögzített az albumra, aminek a címadó dala - egy szöveges videóval kísérve - már meghallgatható.
Bejelentette a következő nagylemezének, a You Won't Go Before You're Supposed To-nak az érkezését a Knocked Loose. A mostanában igen nagyot menő hardcore zenekar a
Viking címmel még tavaly mutatott új dalt a közben Budapesten is megfordult orosz deathcore gépezet, a Slaughter To Prevail. Most itt egy újabb két perc körüli saller Conflict címmel, melyhez videó is jár körítésnek. Új lemezről egyelőre nem szólnak a hírek.
Tíz éves kihagyás után újra összeáll a dán gőzhenger, a Mnemic. Az urak ráadásul nem aprózzák el a dolgot, tizennyolc év után újra az első két lemezt feljátszó tagság lesz majd látható a deszkákon, azaz Michael Bøgballe, Mircea Gabriel Eftemie, Rune Stigart, Tomas "Obeast" Koefoed és Brian "Brylle" Rasmussen. Az ünnepi kanyar részletei egyelőre nem ismertek, de egy beharangozó videó már van.
Első magyarországi koncertjét adja a kaliforniai punk-hardcore legenda, a Circle Jerks! Az estét a hazai street punk színtér legendája, az erre a bulira egy koncert erejéig újra összeálló Böiler indítja majd.
"Annyira jó móka és mennyire fergeteges! Sok mosoly és egy gyilkos új jammelés!" címmel fotót osztott meg a stúdióból az Infectious Grooves. Nem ismered a zenekart? Pedig közel harminc éve alapította Metallica basszusgitárosa Robert Trujillo, az akkori bandatársával, bizonyos Mike Muirral, akit ismerhettek a Suicidal Tendencies zenekarból is. Most a Suicidal gitárosa, aki régen is a bandában volt, egy bizonyos Adam Siegel csatlakozott a srácokhoz és nem mellesleg bevették az ex-Slipknot dobost Jay Weinberget is. Ebből mi fog kisülni? Reméljük, hogy hamarosan megtudhatjuk!
Elég mozgalmas az élet a Sepultura körül. Nemrég jelentették be feloszlásukat és egy utolsó turnét, melynek keretében
Matt Pike triója hamarosan, egészen pontosan április 19-én rukkol elő legújabb nagylemezével, amihez kaptunk előételként egy számot és hozzá egy klipet is.
Elkészítette a 2021-es albumának, a Heaven In Hidingnak az utódját az Imminence. A The Black címre keresztelt korongra tizenkét dalt pakolnak majd fel az urak, melyek közül a tavaly kiadott Come Hell or High Water, a Desolation, a Heaven Shall Burn és a Death by a Thousand Cuts, valamint az idei Continuum már elérhető. Az anyag maga
Egy egyszerű, de annál hangulatosabb videót adott ki az Alcest, amit a
Talán már nem újdonság, hogy a Gojira dobosa, Mario Duplantier minden évben új dobszólóval jelentkezik, amit rendszerint egy profin megvágott stúdiós videóban közzé is szokott tenni. Jelentjük, ez az év sem telik el ilyen kisfilm nélkül, a legújabb ritmushalmaz az Armor címet kapta és az alábbiakban látható, hallható.
A német indie-rock zenekar tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után önálló magyarországi koncerttel tér vissza, március 23-án, a Dürer Kertben is bemutatja How Have You Been? című új albumát.
Atlanta sludge/noise királyai új lemezzel jelentkeznek. A Whores új albuma
Pénteken elindult útjára a Borknagar új albuma, a Fall. A már előzetesek alapján is igen erősnek bizonyult anyagról "megjelenős" klipes dalnak a The Wild Lingers került ki, az az alábbiakban található, a teljes lemez lejátszási listájával egyetemben.
Másfél hónap és mindenkit jól arcon tud majd csókolni az Iron Monkey friss anyaga. A Spleen & Goad megjelenése
Művész és aktivista - ez a két fő oldala van Serj Tankian munkásságának és ez a két fő vezérfonala a Truth To Power című dokumentumfilmnek, mely éppen az örmény-amerikai énekesről készült. A film