A 2013-ban Bostonban alakult, de mára már Los Angeles-ben működő Dead Poet Society az amerikai alt-rock színtér izgalmas és ambiciózus zenekara. Ha akarnám se tudnám őket beskatulyázni, mert van itt minden, mi szemnek szájnak ingere. Egyedi stílusban ötvözik a rock, a hardcore, néhol a blues elemeket, így a dalokban megtalálhatók a hangos, érzelmekkel teli gitár riffek, vagy a súlyosabb breakdown-ok is.

A négytagú formáció a 2023. szeptemberében megjelent Fission című, második albumát turnéztatja éppen és szerencsénkre Budapestet is beiktatták a meglehetősen sűrű európai menetrendjükbe. Így vezetett az utam ezen az esős vasárnap estén az Akvárium Klub KisHalljába.

A kiruccanásra a torontói Ready The Prince csatlakozott hozzájuk. A számomra eddig a koncertig ismeretlen fiatal trió modern, indie / alt-rock hangulatával megfelelő bemelegítésnél bizonyult. Sok energiát és lelkesedést toltak bele abba a rövid kis műsoridőben, ami jutott nekik. A fülbemászó, néhol melankolikus, néhol pedig súlyosabb gitártémák váltogatták egymást, amit az énekes Steve DeCiantis karakteres hangja tett egésszé. A placc nagyjából már félig megtelt az előzenekar alatt és érezhetően a közönség is vevő volt erre az összetett, modern hangzású rockzenére. A szünetben fel is markoltam egy zenekari matricát a merch pultnál, hogy ne felejtsem el rajtuk tartani a szemem a jövőben. 

A Dead Poet Society pontban 20.45-kor kezdett és azt kell, hogy mondjam nem sokat tököltek a srácok a felvezetéssel. A Hard To Be God egy laza stagediving-ba csapott át, megalapozva az este intenzitását. A gyors egymásután következő Running in Circles és az I Hope You Hate Me. gyakorlatilag ebben a hangulatban telt, de persze ezt senki nem bánta.

Jack Underkofler énekes folyamatosan igazgatta és motiválta a közönséget egy kis circle-pit-re, amihez a láthatóan jól szórakozó és szófogadó tömeg hálásan asszisztált. Erre kiválóan alkalmas volt a csonttörő, mélyre hangolt basszusvonalú .SALT. vagy a HURT, ami valósággal átszáguldott az egybegyűlteken. A közönségkedvenc .CoDA zárta a ráadás előtti blokkot, az állóképességek végső megmérettetése előtt. 

Az egész zenekar hihetetlenül egyben van, feszesen és őszinte energiával tolták végig a tervezett repertoárt. Dylan Brenner basszusgitáros egy jelenség a porondon, az első akkordtól az utolsóig fáradhatatlan energiával viszi a show-t, abszolút látványelem, aki a lelke egy darabját otthagyja a színpadon. 

Minden addiktív refrén és riff mellett ugyanolyan súlyt kapnak a dalszövegek is, Underkofler pedig pillanatok alatt képes átváltatni mélységből magasságba. Ehhez kiválóan alkalmazkodnak a zenésztársak is, ha kell az energiától felrobban a színpad, aztán pedig lelassulva, teljes összhangban kacsintanak ki a közönségre. 

A rájátszásban erőre kapott a dallamos My Condition és végül a 2021-es -!- album húzó száma, a némi súllyal megpakolt .intoodeep. invitálja sikeresen moshpitre a főként fiatalokból álló közönséget. 

Kifejezetten szimpatikus volt, hogy a koncert után a merch pultnál az átszellemült, de láthatóan fáradt zenészek kitartóan állták a sarat és osztogatták az autogramokat, illetve kaphatók voltak egy-egy rajongói szelfire vagy fotóra is. 

Mindent egybevetve ebben az estében egy hiba volt, a koncert rövidsége, de az intenzív kicsit több, mint 1 órányi tökéletes műfajkeverés simán gyógyír a hiányérzetre. A masszív, de énekelhető refrének mellett a gitárzsenialitás miatt óriási lehetőség van ebben a zenekarban és bízom benne, hogy a Dead Poet Society turnébusza többször is kanyarodik majd erre.

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI. További képek ITT.