
A “Légy valaki!” az első előhírnöke a Nova Prospect egyelőre cím nélküli, készülőben lévő negyedik nagylemezének, egyben az első új dal a zenekar “Jövő kilátással” című harmadik nagylemezének 2018. decemberi megjelenése óta. Az új dalhoz kisfilm a zenekar első, kvázi saját gyártású videoklipje, ugyanis azt Pintér Judith, a zenekar hivatalos koncertfotósa rendezte, rögzítette és vágta Koncz Gergely segítségével, aki a fényekért és a helyszínért felelt, közben másodkamerásként is közreműködött.
Friss videót kapott a Lumberjack Commando nem is olyan régen megjelent EP-je, a bitang-bivaly Mountains. A klip a borongós záródalra, a Pathosra ülepedett rá, szóval érdemes bekapcsolni az agyak biztonsági öveit, mielőtt nekiálltok!
Lassan két hete annak, hogy megjelent az AC/DC új nagylemeze, a Power Up. A majdhogynem a klasszikus felállásban készült anyag talán még annál is nagyobbat szólt, mint várni lehetett előre, a korong mind az USA-ban, mint az Egyesült Királyságban az első helyen nyitott a listákon. Ennek az apropójából beszélt a kiadó, a Sony Records egyik illetékese a legendák két ikonikus arcával, Angus Younggal és Brian Johnsonnal, a beszélgetés eredménye pedig az alábbiakban olvasható.
Tündérmesébe illő történetet elevenít meg a miskolci banda. A garázszenekarból lett fantasztikus ötös ezúttal egy igazán szerethető, könnyed és magával ragadó produkciót hozott. „Mese a nagykönyvből”- de nem csak gyerekeknek!
Péntektől elérhető a korábban az énekes révén gyermekpornográfia miatti balhéba keveredett Inquisition új nagylemeze, a Black Mass For A Black Grave. Az Agonia Records által terjesztett anyag az alábbiakban hallgatható meg és ha eltekintünk (ha eltekinthetünk egyáltalán) az előzményektől, akkor egy egész korrekt anyagot injektálhatunk a fülünkbe.
Meglehetősen termékeny időszakon van túl a Mastodon. A friss lemezen dolgozó csapat, melynek majd' minden tagja nyomatja a mellékes projekteket is, annyi dalötletet halmozott fel, hogy ha nem "vigyázunk", azaz ha hamar nem múlik el a járványhelyzet, akkor egy második lemezt is össze fognak pakolni. Őszintén? Egyik eshetőség sem éppen rossz a maga nemében...
Szépen, csendben kizuhant a borítékból a Korpiklaani második lemezelőzetes nótája, a Mylly. A
Már negyed százada annak, hogy megjelent a Foo Fighters legelső, szimplán a Dave Grohl által életre hívott csapat nevét viselő albuma. A zenekar azóta átélt jobb és rosszabb időszakokat is, de az egyszer biztos, hogy rendesen kifutotta magát a zenekar, talán nem is kell részleteznünk, miért. Nos, erre a huszonöt évre tekint vissza a jövőre új lemezt, a Medicine At Midnightot kiadó szextett, mindezt egy rendesen megküldött, szűk félórás filmben.
Ha minden igaz, jövőre Budapestre látogat a Powerwolf. A német csapat a Wolfsnächte társaságában fogja bevenni a Barba Negrát, a pontos dátum (persze mindent fenntartással kezelünk) 
Bemutatta a nemrégiben kiadott dalának, a Bottom Of A Bottle-nak a videóját a Butcher Babies. A klipben csakis és kizárólag "jólérzős" jelenetek, így iszogatások, koncertek, ehhez hasonlók vannak, a bulihangulat garantált!
Jön a nagybetűs időszak, melynek hangulata alól még a keményszívű rockerek egy része sem tud menekülni: a Karácsony. Ritchie Blackmore és csapata, a Blackmore's Night is megadja a módját az ünneplésnek,
2003 után új lemezre készül a Green Day tagjainak zenei oldalhajtása, a The Network. A lénygében a punktrió köré épülő csapat már izzítja a rajongókat a
Nem hogy formálódnak, már egyenesen szalagra (vagy merevlemezre) vándorolnak azok a hangok, melyeknek egésze a Municipal Waste új anyagát fogja kiadni. Az ígéretek szerint igen p*csázós album jövőre várható.
Milyen hülye kérdés, minden második embernek eszébe jut! Ja, nem... Mindenesetre Denis Paunának átvillant a fején a gondolat és meg is valósította az agymenést! Szóval már csak rá kell nyomni a playre és élvezni az eredményt, ami tényleg elég hangulatos és valóban elég Type O Negative-os lett. Aztán ha úgy adódik időtök, érdemes ránézni Pauna többi keverékére is, vannak még érdekes falatok a kvázi életműben!
Úgy tűnik, klipek készítésével üti el az idejét a Stillwell, mert heteken belül már legalább a harmadik videót pattintja ki a Fieldy (Korn), Noah Bernardo (P.O.D.) és Anthony Quiles által alkotott rockcsapat. A friss filmecske a szeptemberben kiadott Supernatural Miracle-ön mosolygó You Don't Wanna Knowra lett leforgatva. Igaz, nem sok dolog történik benne, de legalább elütötték valamivel az időt.