RockStation

Első headliner turnéján is Budapestre látogat a The Halo Effect

2024. május 06. - sunthatneversets

the-halo-effect_2.jpgElőször a MACHINE HEAD és az AMON AMARTH társaságában turnézott, majd a MESHUGGAH előtt nyitott, ezúttal azonban saját headliner turnéjával tér vissza a Barba Negrába a svéd supergroup, a Mikael Stanne, Niclas Engelin, Peter Iwers, Daniel Svensson és Jesper Strömblad alkotta THE HALO EFFECT.

Tovább

LOWLAND FEST 2024 fellépők - Itt a teljes fellépőlista!

lowland_fest_2024_poster_v13.pngAz idei programot úgy állítottuk össze, hogy méltó módon emlékezzen meg a korábbi évekről, valamint sok újdonságot is hozzunk közönségünknek. Így nem meglepő, hogy több név is ismerősen csenghet: több zenekar is a kezdetek óta velünk van és minden évben visszatértek, nélkülük nem lenne ugyanaz a Lowland élmény. Emellett néhány külföldi előadót is visszahívtunk, akik elvarázsoltak minket korábban. Azonban idén 16 előadó első alkalommal lép fel a Lowland Fest színpadán, köztük sok olyan névvel, akik először lépnek fel Magyarországon!

Tovább

Acid Empire - Trophy klip premier

acidempiretrophy.jpgFeast című lemezének utolsó videós anyagával jelentkezik a budapesti Acid Empire. Ezzel a lemez minden teljes számához létezik már videós anyag, melyeket a zenekar Youtube csatornáján megtaláltok. A Trophy egy különleges darab, mivel kizárólag elektronikus számról van szó, melyben nagy segítségükre volt Angliában élő producer társuk Turbók László.

Tovább

Jön a Black Country Communion új nagylemeze

Itt egy dal róla

439515312_978871106942032_270094151739580322_n.jpg

Ha Joe Bonamassa, Glenn Hughes, Jason Bonham és Derek Sherinian állnak össze örömzenélni, akkor indokolt a szupergrupp szóhasználat. Hét év után, június 4-én érkezik a zenekar ötödik albuma, amelyen 10 dal sorakozik majd. Ezek közül most az Enlighten vált publikussá, ami alább jól meg is hallgatható, a korábbi két single-lel együtt.

Tovább

Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI

elefa_nt_kredit_tihanyi_anna.pngA most megjelent ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi. /Fotó: Tihanyi Anna/

Tovább

"A világ olykor sötét és elbaszott hely tud lenni"

Interjú T.J. Childersszel, az Inter Arma dobosával

inter-arma-by-jonah-livingston.jpg

Ötödik albumán – hatodik, ha a négy éve megjelent feldolgozás-anyagot is beleszámítjuk – szintet ugrott a virginiai Inter Arma. A New Heavennel a csapatnak sikerült a maga black / death / sludge stb. ötvözete és egészében az extrém metal zene határait még jobban kitolni úgy, hogy a végeredmény a legkevésbé sem lett öncélú. Ráadásul fontos és mély gondolatokat hordoz. Az anyagról és megszületésének előzményeiről a fő dalszerző, T.J. Childers dobos mesélt.

Tovább

Jön az Umbra Vitae második lemeze

umbra-vitae-2024-1052x592.jpegJúnius 7-én megérkezik a Jacob Bannon (Converge), Sean Martin (Twitching Tongues, ex-Hatebreed), Mike McKenzie (The Red Chord), Jon Rice (Uncle Acid, Tsjuder) és Greg Weeks (The Red Chord) által alkotott Umbra Vitae második nagylemeze, a Light Of Death. A korongról a második előzetes dal pozícióját a Velvet Black hivatott betölteni, ami lentebb található meg. Jó lett, vagy jó lett?

Tovább

Orphaned Land - A Heaven May You Create CD+DVD (Century Media Records, 2023)

Nem egy tipikus koncertlemez

a4255037919_65.jpgBizonyos zenekarok sokat tettek azért, hogy a folk metal a 2010-es évek elejére sokak szemében vásári mulatsággá, illetve a folk előtag szimplán szitokszóvá vált. A szórakoztatási szándék több esetben megelőzte, és manapság is megelőzi a lokális tradíciók ápolásának célzatát, az adott régiók helyi sajátosságainak felvállalását. Számomra akkor kezdett igazán kiüresedni a műfaj, amikor olyan nemzetek képviselői is előálltak a maguk viking metal zenekaraival, akiknek a skandináv örökséghez földrajzi szempontból semmi közük.

Tovább

Landmvrks / The Devil Wears Prada / Like Moths To Flames / Guilt Trip @ Akvárium NagyHall, 2024.05.02.

Interkontinentális metalcore majális

43.jpg

Nagy várakozás előzte meg a május 2-i metalcore ünnepet az Akváriumban, hiszen már hónapokkal a kiírt esemény előtt az eredetileg KisHall szétzúzására tervezett koncertre akkora érdeklődéssel volt a hazai közönség, hogy a szervezők úgy döntöttek átengedik a NagyHall-t erre a jeles rendezvényre. A számításuk abszolút bejött, gyakorlatilag a helyszín zsúfolásig megtelt mosh-ra éhes közönséggel.

Tovább

Itt az All That Remains "visszatérő" dala, a Divine

allthatremains2024.jpgBemutatta a 2018-as Victim Of The New Disease című lemezük utáni dalszünetet megtörő első friss dalát az All That Remains. Az azóta (ha a lemezen még játszó Oli Herbertet is számoljuk), három pozícióban megváltozott zenekarnak az idén megjelenő albuma az első lesz a zenekar második lemezének időszakából visszatért Matt Deis basszerrel, valamint a frissen igazolt Anthony Barone dobossal és az Oli Herbert helyén játszó Jason Richardson gitárossal. A friss dal a Divine címre hallgat és klip is készült hozzá.

Tovább

Megjelent a The Walking Dead zeneszerzőjének új albuma, közös dalban énekel Corey Taylor és Jens Kidman

bearmccreary.jpgMost már hivatalosan is mindenki számára elérhető hallgatnivaló Bear McCreary legújabb albuma, a The Singularity. No, így a névvel lehet sokakat nem is érdekelne egyáltalán a dolog, de ha kiemeljük, hogy a The Walking Dead zeneszerzőjéről van szó, máris érdekesebb, nem? A lemezről a legtöbb oldal (nem véletlenül) a Corey Taylor és Jens Kidman közös szereplésével kiadott Leviathant emeli ki, így mi is, de alatta ott figyel a teljes anyag is.

Tovább

Carmina Burana feldolgozással jelentkezett a hazai atmoszférikus black metalos WitcheR

438102547_1090595082129332_8455889765179576075_n.jpgEgy különleges feldolgozást és videoklipet mutatott be a WitcheR, mely Carl Orff Carmina Buranájának O Fortuna című tétele. A dal egyúttal a zenekar közelgő kislemezének ízelítője, mely Boszorkányszimfóniák címmel több komolyzenei darab feldolgozását tartalmazza, olyan további zeneszerzőktől, mint Csajkovszkij, Handel, Grieg, Chopin és Williams. A kislemez május 8-án jelenik meg CD-n, kazettán és az összes streaming platformon, újfent a zenekarhoz köthető Filosofem Records kiadásában.

Tovább

Napköszörű - Új dallal és hozzá videóval jelentkezett a Watch My Dying

421220478_911511097501291_3482083311103023319_n.jpg

Több mint öt év után új anyag jön a hazai extrém metal veterán, idén 25 éves jubileumát ünneplő Watch My Dyingtól. Az Egyenes kerülő címet kapott nagylemez szeptember 5-én jelenik meg rajta nyolc dallal a Metal.hu kiadó jóvoltából. Ehhez megérkezett az első előzetes dal, a Napköszörű, melyhez videó is jár.

Tovább

Zajszint - Lehet-e még sokkolni 2024-ben?

zajszint_05.png

Zajszint podcast harmadik adásában azt tekintjük át, hogyan és mi mindennel akasztották ki a közönséget és a közvéleményt a sokkolás legnagyobb mesterei az 1950-es évektől napjainkig. A nagy kérdés: lehet-e még sokkolni 2024-ben? Ha igen, akkor ki és milyen módon lehet képes rá? Ezt a témát járjuk körbe ez alkalommal.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum