RockStation

Gyaluld le az agyad az új Aborted dallal!

2017. június 27. - theshattered

aborted-2017.jpgJúnius 30-án jelenik meg az Aborted új EP-je, a Bathos, melyről a Fallacious Crescendo című tételt már szabadon elérhetővé tették. Ha éppen nincs mire ledózerolni a maradék agysejteidet, ezzel a friss, szinte már üdítően nyári tétellel meg is teheted! A zenekar amúgy ha valaki még nem tudná július 15-én a Rockmaraton Fesztiválon játszik.

Tovább

Az Omega Diatribe játszik a Gojira előtt

omega_diatribe_2017.jpg

Biztosan minden fémzenét kedvelő tudja már, hogy július 5-én a Barba Negra Trackben játszik a francia Gojira. A napokban fény derült az előzenekar kilétére is, aki pedig nem lesz más mint az éppen új nagylemzén dolgozó Omega Diatribe. Jelenleg a zenekar zenei producerekkel tárgyal a lemez tárgyal a lemez felvételi munkáiról. A korong a tervek szerint valamikor a jövő év elejére várható. A koncertekről bővebb információt ITT találtok.

Hallgass meg egy újabb Stone Sour dalt!

stone_sour_2017_promo.jpgMár csak pár nap és megjelenik a Stone Sour legújabb nagylemeze a Hydrograd, melyről négy tételt, a Fabulesst, a Song #3-t, a Taipei Person/Allah Teat és a Mercyt már meg is mutattak a nyilvánosságnak. Most viszont itt az ötödik tétel, a Rose Red Violent Blue (This Song Is Dumb And So Am I), mely a BBC rádiójában debütált.

Tovább

Foo Fighters, God Damn @ Papp László Sportaréna, 2017. június 26.

Kiadós öröm!

0foofighters2017_07_eredmeny.jpg

Húsz év után tért vissza Magyarországra a Foo Fighters. Kemény, mi? Dave Grohlék lazán elmondhatják magukról, hogy a magyar rajongótáboruk egy része még meg sem született az előző buli idején (vagy igen kicsi volt), így sokaknak első élmény volt ez a buli, legalábbis hazai pályán. Szerencsére nem aprózta el az örömöt egyik fél sem, így egy minden tekintetben méltó este után ülök neki ezeknek a soroknak.

Tovább

Marvel Metal - Ilyen néhány klasszikus metalborító Marvel szereplőkkel tuningolva

latest.pngA Marvel filmek népszerűsége tagadhatatlan, sokszor már indokolatlanul erős mértékben igyekeznek lenyomni a változó minőségű műveket az emberek torkán. Persze ennek nagy hatása van a mindennapok kultúrájára is, ahogy lentebb látható, sokszor a hősök lazán beilleszthetők néhány örökérvényű front grafikájába. Íme!

Tovább

Vörös Attilával folytatja a Satyricon

Satyricon2013.jpgEgy számunkra is kedves, ismerős névvel lépett színpadra a norvég Tons Of Rock fesztiválon a norvég black veterán Satyricon. A szeptember 22-én új lemezzel jelentkező csapat Vörös Attilával nyomta el a szettet, melyről rajongói videó is készült. Mint kiderült, ez volt Attila főpróbája, aki bejelentette, a Sanctuarys főállás mellett a Satyricon állandó koncertgitárosa is lett.

Tovább

Ellátótér Fesztivál a Barba Negra Trackben

ellatoter.jpg

Az Ellátótér zenei oktatásának indítója Tarcsai Ádám, aki korábban Sopronban és környékén tevékenykedett zenei körökben. Sok jelentős hazai zenésszel, valamint zenei produkcióval dolgozott együtt, mint dalszerző, dobos, gitáros (Karai Anna, Moby Dick, Bloody Roots…). Egy gyakorlat centrikus tanítási módszerrel állt elő, amit a Sopron környéki diákjai már régóta tapasztalhatnak. Az Ellátótér egyesület és a Barba Negra Track most újabb, nagyobb dobásra készül: augusztus 8-án fiatal zenészek mutatkozhatnak be az Ellátótér egyesület által szervezett fesztiválon a Barba Negra Trackben. A rendezvény fő célja a rockzenész utánpótlás kinevelése, gondozása, és hogy a hangszeren tanuló fiatalok újabb élménnyel gazdagodjanak. A Fesztiválról további infókat ITT találtok.

http://ellatoter.hu/

Arcadea - I (Relapse, 2017)

Cyberpunk-metál, erős idegzetűeknek

arcadea_front.jpgAz Emperor of Sand megjelenésével a Mastodon végérvényesen a hibázni nem tudó intézmények közé került. A zenekari evolúció egyik altípusa ilyenkor dupla-tripla-tetra lemezeket, szimfonikus zenekarral kiegészült, hárfákban dús konceptalbumot az ózonpajzs elvékonyodásáról eredményez. Mivel ezek a legritkább esetben viszik jó irányba az adott zenekart, a másik altípus a jobbik eset: jönnek a tagok szólólemezei. Az életmű fényében magától értetődő, hogy a Mastodon tagjai egy harmadik utat járnak azzal, hogy ráérő idejükben egy rakás különféle alkalmi társulásban zenélnek. Jelen írás az egyik legborultabb ilyen anyagot tárgyalja: terítéken a Brann Dailor-féle Arcadea első albuma.

Tovább

Trap Them – Carcosa @ Schlachthof Wiesbaden 2017. 06. 20.

Zsiger

trapthem.jpgVannak azok a koncertek, amik az utolsó pillanatban (egy nappal az esemény előtt) szúrnak szemet. És vannak azok a koncertek, amik teljesen érdektelenné válnak a jegyüket elővételben megvevő rajongók számára. És vannak azok a koncertek, amik pont ettől válnak egyesek számára kihagyhatatlan eseménnyé. Na, ez a koncert ilyen volt!

Tovább

Motoros d-beat a Dürerben - Jön a tajtékparaszt kanadai Hard Charger 

0007339848_10.jpgSok év után újra hazánkba látogat a kanadai motoros d-beat zászlóvivője, a Hard Charger. Immáron 3. alkalommal fogják tiszteletét tenni nálunk, méghozzá olyan apropóból, hogy megpromózzák a legutóbb kiadott nagylemezüket, ami pont 1 éve jelent meg Bad Omens címen. A tökös rock and rollal megspékelt crust punkjuk élőben egyszerűen lehengerlő, amit Te is megtapasztalhatsz, ha ellátogatsz július 31 - én a Dürer Kertbe. Nem hiába hívták meg őket idén újra az Obscene Extreme fesztiválra, ami elég kemény felhozatallal rukkolt elő. Hazai részről olyan bandákat nézhetsz meg, mint a grindcore Karak, a speed metál Iron Steel és a crust hazai képviselői, azaz a Blackmail. Utóbbiak egyébként szintén tiszteletüket teszik az Obscenen az idén.. Kedvcsinálókat a bulihoz pedig itt...

Tovább

Nem supergroup lemez - Nemzetközi hardcore összefogás Last Hope, Trapped Under Ice, Darkest Hour és Dog Eat Dog tagokkal...

a0101212050_10.jpgA Secret Society lemeze nem egy supergroup cucc. Fix tagja is csak kettő van. Don D a Last Hope korábbi tagja. Illetve Marin Vendetta dobos. Mellettük azonban tucatnyi közreműködőt hozott össze ez az Out of the Game című lemez, méghozzá az Államoktól egészen Bulgáriáig. John Connor Dog Eat Dog frontember, Mike Schleibaum a Darkest Hour és a Battery tagja vagy Brad Hyra a Trapped Under Ice soraiból ugyanis simán jó ötletnek tartotta a közös zenélést.

Tovább

25 év után újra közösen nyomta Steve Vai és Devin Townsend

vaitownsend.jpg1991-ben jelent meg Steve Vai nagylemeze, a Sex & Religion, melyen egy, akkor még relatív ismeretlen kanadai fiatalember, egy bizonyos Devin Townsend dalolta fel az énekdallamokat. A kapcsolat nem igazán volt sikeres és hosszútávú, a két ego összecsapása nem eredményezett sok jövőt a projektnek, de azóta már kibékült a két gitármágus. Sőt, a norvég Starmus fesztiválon elő is adtak közösen ezt-azt, például az Extreme Get The Funk Outját és Devin Supercrushát.

Tovább

Emlékezzünk a Vágóhídra!

Szeptemberben már dózerolják is a helyet

vagodhid.jpg

Eljött ennek a cikknek is az ideje. Megemlékezünk szépen, csendben a Soroksári út 58. alatt található budapesti Közvágóhídról, ami annyi zenésznek adott otthont az évek során. Sajnos a létesítményt július végével minden zenésznek el kell hagynia és a hírek szerint szeptemberben már dózerolják is a helyet, hogy egy hotel épüljön a helyén.

Tovább

Depeche Mode: a pesti koncert bejelentése után itt az új klip

2016_depechemode_-anton-corbijn_111016.jpg

A napokban látott napvilágot a hír, hogy a május 22-i koncert után újra fellép a Depeche Mode Budapesten, mégpedig 2018. február 2-án, a Papp László Budapest Sportarénában. A mostani turné nyitódalához pedig egy új videót forgattak Dave Gahanék, amely 360 fokos változatban is lepörgethető.

Tovább

Káprázatos krautrock katapult - Már publikus a harmincharmadik Circle lemez

18342480_10155274995999431_5177850884365531636_n.jpgÜlsz a kis pilótafülkédben, kezedben az irányítás és azt gondolod, hogy olyan már szembe nem jöhet, amit jóval előtte ne látnál át. Aztán a rádióban váratlanul elindul a finn Circle új lemeze és ahogy a kezed járni kezd, véletlenül nyomsz egy katapultot. A precíz kilövő szerkezet pedig belesüvíti a seggedet az ég kékjébe és utána minden már csak szabadesés. Olyan magasan vagy, ahol még sosem voltál, de ejtőernyő már kiengedett. Lassan ereszkedsz lefelé. A teljes horizont most csak a tiéd. Ez a krautrock káprázatos.

Tovább

Eredendő svéd erő - The Haunted videó start

thehaunted2014band.jpgA göteborgi metál mánia hiteles képviselő, vagy a The Haunted új videóval jelentkezett. Jonas Björler és csapata újabb revansot készül ugyanis venni a három éve megjelent Exit Wounds című lemez után. Az új tíz számos anyag címe pedig Strength in Numbers lesz és augusztus 25 - én fog megjelenni. A Century Media kiadó svéd kiválóságai ehhez az újabb fejezethez természetesen videóit is készítettek, beharagozandó az érkező cuccot, ami a Brute Force című dalhoz készült el. Ezt tekinthetitek most meg egy tovább klikk és egy laza play-start után. Alatta borító is van!

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum