Bizony, amikor az éppen új albumot író (és mellesleg tequilával jelentkező) Rammstein a turnés periódus után újra pihenőre vonul, ismét összedugja a buciját Till Lindemann és a Hypocrisy / Pain agyfőnök (nem elírás) Peter Tagtgren, ráadásul még turné is várható a jópofa Skills In Pillst lerakó duótól.



Szöveges videóba csomagolta az Opeth az új dalát. A death metálból a hosszú évek alatt lágyabb és sokszor progresszívebb vizekre evező nagyszerű svéd zenekar az ősszel, egészen pontosan e hónap végén, szeptember 30 - án készül megjelentetni új lemezét Sorceress címmel. Ezt azt az anyagot hívatott beharangozni a hajtás után található új dal, ami a tizenkettedik Opeth lemezen szerepel majd.
Lassan már rutin bejelenteni egy - egy újabb húzós név készülődő budapesti koncertjét. Ez pedig nagyjából így van a legföldalatibb földalatti felületen is, avagy a dürhő hardcore /crust punk / grindcore színteret érintő bulikkal kapcsolatban szintén. Amikből lassan minden hónapra jut egy rangosabb esemény itthon is. Ezek pedig többnyire a Dürer Kert kistermében csapódnak aztán le végül. Ahogy majd ezen a hétvégén is, azaz szeptember 11 - én vasárnap este, amikor a nyolcvanas évek közepe óta létező és az egyik legnagyobb hatású angol banda, vagyis az Extreme Noise Terror lép majd színpadra az említett helyszínen. Három valóban stílszerű előzenekarral a hazai mezőnyből, akik a Rákosi és Diskobra és a Sote lesznek. Mindehhez egy kis kedvcsinálót, a mi egyben penge múltidézés is, természetesen hajtás után találtok.
A "furahangszeres" átdolgozások mellett nagy divatja lett mostanában a diszkográfia-röviden kategóriájú videóknak is, mely hullámnak egyik egész korrekt képviselője lett a lent látható kisfilm is. Az elkövető a már jól ismert koma, Paschalis Theotokis, aki a haveri körrel felvértezve a bemutatkozó lemeztől egészen a tavalyelőtti 

A tegnapi koncertjén 1983 óta először újra színpadra lépett a Dave Lombardoval megerősített klasszikus felállású Misfits, azaz Glenn Danzig, Jerry Only és Doyle Wolfgang Von Frankenstein. A modern technika csodáinak köszönhetően néhány fanok által készített videó már fel is került az internetre, ezeket itt, nálunk is megnézhetitek.

Start A War címmel megérkezett a Sonic Syndicate legújabb dala, amely a Confessions című,
Metal dolog a pankráció? Végül is, mondhatni igen. Igaz, hogy kb. annyi benne a realitás, mint egy fekete lyukban tálalt tökfőzelékben, mégis a népszerűsége miatt megkerülhetetlen fogalom lett sokak mindennapjaiban. De milyen zenét szeretnek a főszereplők? Kivel alapítanának szívesen zenekart? Ez az, amire a lenti videó választ próbál adni. Angolosok előnyben!



Már szinte nincs olyan nagyobb produkció, aki nem állt volna elő valami torokfrissítővel. A Rammstein is épp elérkezettnek látta az időt arra, hogy bővítsék a merch készletet és ellentmondva a trendnek (na, majd pont ők nem, ugye?) sör, vagy bor helyett tequilával szállnak be a piacra.