RockStation

Megvannak a 11. HangSúly Zenei Díj hivatalos jelöltjei

2016. március 04. - rockstation

hmalogo1.jpg

Az utóbbi időben több meghatározó magyar metalzenekar is a búcsúzás mellett döntött, de az idén 11. alkalommal megrendezésre kerülő HangSúly Zenei Díj szavazása is bizonyítja, hogy nem fogyott ki a lendület a színtérből. A hazai internetes rock/metal magazinok szerkesztőségeiből összeállt zsűri az elmúlt év legjobb magyar kemény zenei teljesítményeit az alábbi 5 klasszikus kategóriában díjazzák:

Tovább

Júniusban Budapestre jön a Power Trip

power_trip.jpg

Jól jelzi azt, hogy mekkora név lett a texasi Power Trip mindössze egy nagylemezzel és pár kisebb kiadvánnyal a háta mögött, hogy ezt az évet a Lamb Of God és az Anthrax közös turnéjával kezdték, és nem állnak meg ennyinél: áprilisban egyedül járja körbe Európát a hardcore színtér legnagyobb metalbandája, és ennek részeként Budapestet is szét fogják thrashelni (2013-ban a Bane előtt már jártak a fővárosban).

Tovább

Fight The Good Fight - Új Walls Of Jericho-videó

wallsofjericho-960x515.jpgNemrég számoltunk be róla, hogy a jó néhány évet kihagyó Walls Of Jericho most új albummal jelentkezik, ami a No One Can Save You From Yourself címet fogja viselni és most jelenik meg március végén. Most pedig egy videóklipet is készített a csapat a közeledő lemez egyik számához Fight The Good Fight címmel, ezt tudjátok most megnézni pont itt, a hajtás után.

Tovább

Nézd meg a John 5 And The Creatures új videóját

10390334_680017695405282_3891172077721706070_n.jpg

Amikor John 5 éppen nem Rob Zombie oldalán nyúzza a különböző gitárokat, akkor éppen a saját kis szóló projektjeivel foglalatoskodik. A legújabb animációs klipjében, ami a Making Monster címet viseli felvonultatja majdnem az összes klasszikus horror szörnyet. Hajtás után nézzétek meg, hogy a Fekete Lagúna Szörny és Frankenstein, hogy tépik a húrokat illetve a Farkasember miként szaggatja szét a bőröket. Persze John 5 is feltűnik a videóban! Nekünk nagyon bejön!

Tovább

Hétfőn Budapestre jön Carl Palmer

photo-carl-palmer-2.jpg

Idén tavasszal is visszatér Budapestre az Emerson Lake and Palmer és az Asia zseniális dobosa, Carl Palmer. A 65 éves zenész továbbra is folyamatos mozgásban van: az Asiával kiadott lemez és turné után saját zenekarával is rendszeresen koncertezik, miközben nemrég egy nevével kiadott kísérő cintányért is bemutatott. Március 7-én az ELP Legacyval tér vissza az A38 Hajóra.

Tovább

"Barátokból lettünk zenekar és habár volt két tagcserénk, a barátság megmaradt"

Interjú az Orient Fall énekesével, Buzás Krisztiánnal és gitárosával, Veszelei Dániellel

orient_fall_2015.jpgAz Orient Fall nagyon magasra tette a lécet – az évvégi listánkra nálunk is felkerülő – debütalbumával (Fractals), így ennek örömére úgy döntöttünk, hogy leülünk egy kicsit beszélgetni a srácokkal. A kérdéseinkre Buzás Krisztián énekes és Veszelei Dániel gitáros válaszoltak. Szóba került többek között egy különleges fizikai megjelenés, a múlt, a közeljövő tervei és koncertjei, a nem akármilyen hollandiai fellépésük, a zenei hatások, a Subscribe, a Road, a közelgő turnéjuk és egyéb érdekes izgalmas műhelytitkok.

Tovább

Anthrax - For All Kings (Megaforce, Nuclear Blast, 2016)

A halhatatlan, a kikophatatlan

anthraxforallkingsfinalart_638.jpgVannak azok, akik attól érzik magukat valami nagy dolog részesének, hogy együtt éneklik a himnuszt a kezdő tizeneggyel. Mások hasonlókat élnek meg attól, mikor bepillantást nyerhetnek a legújabb fejlesztésekbe egy autókiállításon, vagy egy számítástechnikai börzén. Én meg speciel attól, ha egy várva várt lemez első hangjai olyan alattomosan kúsznak be és aztán robbannak fel, mint ennek az új Anthrax albumnak az első, You Gotta Believe című számában. Ilyen kolosszális elrugaszkodás a startvonalról szerintem ugyanis Anthrax rajongó nyakát akkor tekerte meg utoljára, mikor a Be All, End All című számmal kezdtek be nagylemezen. Vagyis nagyjából akkor, amikor az az aranykor véget ért, amit most simán visszahívhat a For All Kings.

Tovább

Különleges germán black metal a Dürer Kertben

Jön a Der Weg Einer Freiheit

dwef-5656-emanuel_oropesa.jpg

Március 27-e a black metál nagy ünnepe lesz: először lép fel Budapesten a Seasons Of Mist, illetve a jelenlegi színtér egyik legkülönlegesebb zenekara, a Der Weg Einer Freiheit! A Dissection- vagy a Sacramentum-féle riffközpontú, egyszerre dallamos és agresszív vonalat továbbvivő német csapat tavaly jelentette meg eddigi legerősebb albumát, a Stellart, amit egy nagyszabású európai turné keretében itthon is bemutatnak. A méltó felvezetésről a Cthulhu-mítoszt poszt-black metálba fordító The Great Old Ones, illetve a hasonló stílust képviselő Harakiri For The Sky gondoskodik majd.

Tovább

Neurosis a Brutal Assault Fesztiválon

brutal_assault_2016_neurosis.jpg

Az idén augusztus 10-13 között a csehországi Jaromerben rendezendő Brutal Assault szervezői is kitesznek magukért, mert az utóbbi idők egyik legerősebb line up-ját sikerül összehozni idén. A napokban újabb neveket jelentettek be, melyejk közül a legkülönlegesebb a tavaly 30. születésnapját ünneplő Neurosis fellépése. Mellettük olyan nevek lépnek még fel, mint a Dying Fetus, az Obscura, a Goatwhore, a Stick To Your Guns, a Stuck Mojo, a Tesseract, az Unearth és a Venom Inc. A Fesztivállal kapcsolatos infókat ITT találjátok, az eddig bejelentett bandák neveit pedig alább.

Tovább

Nem oszlik fel a Foo Fighters

....,de hosszabb pihenőt tartanak

foo-fighters.png

Tegnap már megírtuk, hogy az éjszaka nagy bejelentésre készül a Foo Fighters. Az előzetes pletykák szerint szerint feloszlik a zenekar és Dave Grohl szólópályára lép, merthogy Grohl és Taylor Hawkins dobos között durván kiéleződött az ellentét és az énekes/gitáros Oscar díjátadón előadott performansza már csak az egyik utolsó szög a többszörös platinalemezes zenekar koporsóján.

Tovább

Budapestre jön a Karma To Burn

Karma-To-Burn-2014-1-Copia-1024x724.jpg

A múltkor már mondtuk, de most mondjuk hivatalosan is: Budapestre jön a Karma To BurnÁprilis 10-én ismét visszatér az instrumentális sivatagi trió. A negyedik budapesti bulira a Dürer Kert kistermében kerül sor. Az idén új EP-t megjelentető csapat kísérője a Sons of Morpheus lesz akik szintén trióban nyomják. Ők inkább a 60-as, 70-es évek rock zenéjét próbálják meg átittatni a mai rock hangzással és gondolkodással. A bulin fellép két hazai banda is, az egyik a Buso Von Kobra a másik pedig az egyelőre Swamp, akik hamarosan Redswamp néven nyomják tovább. 

Tovább

Borknagar - Winter Thrice (Century Media, 2016)

Téli mese

borknagar_winter_thrice.jpgA pofám leszakad, hogy ennyi ideig nem tudtam megírni ezt a kritikát, pedig már talán hetek óta halogatom. Nem, nem a lemezzel van baj, hiszen az a szokásosan magas minőséget hozza, (sőt, talán magasabbat is!) mégis valahogy nehezen tudtam szavakba önteni a Winter Thrice által okozott érzéseket. De lássuk szépen, sorban.

Tovább

Újabb nevek a Rockmaratonon!

12800292_10154563122691521_1418121567053153531_n.jpg

A Dunaújvárosban július 8-17 között megrendezendő Rockmaraton a minap újabb neveket jelentett be. A következő zenekarok csatlakoztak az amúgy sem gyenge felhozatalhoz: Stick To Your Guns, We Are The Ocean, Wolf Down, Lionheart, Born From Pain. Abban mindannyian egyetértünk, hogy ezt a fesztivált kihagyni vétek lenne! Készüljetek ezerrel, mi ott leszünk!

Tovább

Újra aktív a The Obsessed

0spiritcaravan2014_50.jpg

Valószínűleg most pár hithű doomster lefossa a bokáját. Ismét aktivizálta magát az egyik legkultikusabb amerikai doom zenekar, a Scott „Wino” Weinrich vezette The Obsessed. Bár az elmúlt években pár koncertet adtak, most úgy néz ki nem csak pár buli erejéig áll össze a csapat, hanem egy új nagylemezre is készülnek, amihez már szorgalmasan írják a dalokat. A The Obsessed-et Wino mellett jelenleg két Spirit Caravan tag Dave Sherman basszer és Brian Constantino dobos alkotja úgyhogy annyira nem originál a a dolog, de akkor is. A zenekar utolsó lemeze még 1994-ben jelent meg The Church Within címmel. (Fotó: Réti Zsolt) 

 

A gótikustól az ugrálósig - tovább bővült a FEZEN névsora

The Cult, Guano Apes, The Subways, The 69 Eyes a FEZENEN

the_cult_2015.jpg

Indul a tavaszi hardjárat, azaz március elején ismét a keményebb műfajok kapnak erősítést a FEZEN-en. A rock-metal nagyszínpadon már így is elég nagy a tumultus, de még mindig jönnek újabb nevek. Augusztusban Székesfehérvárra érkezik a The Cult, a Guano Apes, a The Subways és a The 69 Eyes is. Persze a lazább ritmusok kedvelőinek most sem kell csüggedniük, a FEZEN nekik is tartogat még meglepetéseket.

Tovább

Ott dübörög benned - Hallgasd meg az AllSuckAll bemutatkozó kislemezét!

allsuckall.jpgAz egri illetőségű, volt Psychogang tagokból (is) verbuválódott AllSuckAll (ejtsd: álszakáll) elkészítette a legújabb videóját az Ott Dübörög Benned című dalára. A mostanában akár a Nomad előtt is elcsíphető zenekarnak ez a második klipes nótája, kattintás után a többi szerzeményt is jól fülügyre veheti mindenki.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum