RockStation


Itt vannak a XIV. HangSúly Zenei Díj™ nyertesei

2019. március 15. - sunthatneversets

hmalogo1.jpg

2018-ban a magyar metalszíntéren működő zenekarok közel 60 új stúdióalbumot adtak ki, amelynek legalább egynegyede az adott zenekar első nagylemeze volt. A XIV. HangSúly Zenei Díj zsűrijébe a felkérést elfogadó online magyar rockmagazinok szerkesztői ebből a kollekcióból választották ki az általuk legjobbnak ítélt albumokat és készítőiket, hogy a megszokott öt kategóriában díjazzák őket. A díjazottak között van a Wall Of Sleep, a Dystopia, az Omega Diatribe, a Thy Catafalque, a The Tumor Called Marla és az Ygfan.

Tovább

Itt vannak a 13. HangSúly Zenei Díj™ jelöltjei

hmalogo1.jpg

A 2017-es év is bőven hozott emlékezetes teljesítményeket akár régóta a színtéren mozgó együttesekről, akár feltörekvő fiatalokról, vagy új projektekbe kezdő veteránokról van szó. 2006 óta minden évben a HangSúly™ Zenei Díj szavazásán a zsűribe meghívott online rock/metal magazinok szerkesztői az előző esztendőben megjelent kiemelkedő magyar metalalbumokat és zenekarokat díjazzák. A megszokott öt kategóriában idén a Leander Kills és az Apey & The Pea kapta a legtöbb jelölést a tizenharmadik HangSúly™ Zenei Díj szavazáson. Alább a hivatalos jelöltek a névsora.

Tovább

Itt vannak a 12. HANGSÚLY Zenei Díj nyertesei

hmalogo1.jpg

Nem múlhat el év HangSúly Zenei Díj nélkül, melynek továbbra is az a küldetése, hogy a magyar metalrajongókkal megismertesse azokat a lemezeket, előadókat, akik ismertségtől, népszerűségtől és rajongótáboroktól függetlenül a legjobb teljesítményt nyújtották adott évben. Idén 12. alkalommal került sor a HangSúly szavazásra, melynek keretében most pont 12 magyar online rockmagazin szerkesztőségének tagjai választották ki a nyerteseket. Díjazott lett a Thy Catafalque, Vörös Attila szólóprojektje a Strength Of Will, és a Köteles Leander a Leander Kills albumával.

Tovább

Itt vannak a 12. HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjei

hmalogo1.jpg

2016-ban is rengeteg új zenét szállítottak le a magyar kemény rock és metal zenekarok. Ebben a rengetegben próbál utat vágni a HangSúly™ Zenei Díj zsűrije immár 12. alkalommal. Ahogy minden évben, idén is a megszokott öt kategóriában szavaztak az online rockmagazinok szerkesztőségei, és a hivatalos jelöltek listáját nézve a műfaj szinte minden irányzata képviselteti magát a klasszikus heavy metaltól a modern groove-os zúzdákon át a brutal death metalig. A legtöbb jelölést Vörös Attila Strength Of Will nevű szólóprojektje kapta, összesen négy kategóriában van esélye a Díjra. Alább a HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjeinek listája.

Tovább

Megvannak a HangSúly Zenei Díj idei nyertesei

A Nadir, a Thy Catafalque, a Magor, a Tankcsapda, Tue Madsen, Farkas Zoltán és Havancsák Gyula kerültek a díjazottak közé

hmalogo1.jpg

A hazai internetes rock/metal magazinok a HangSúly Zenei Díj keretében évről évre megszavazzák öt kategóriában az elmúlt esztendő legjobb magyar hard rock/metal teljesítményeit. Az átalakulóban lévő magyar metal színtér 2015-ben is hozott figyelemre méltó alkotásokat. Ezúttal a Nadir, a Thy Catafalque, a Magor, a Tankcsapda, Tue Madsen, Farkas Zoltán és Havancsák Gyula kerültek a díjazottak közé 16 webzine szerkesztőinek véleménye alapján.

Tovább

Megvannak a 11. HangSúly Zenei Díj hivatalos jelöltjei

hmalogo1.jpg

Az utóbbi időben több meghatározó magyar metalzenekar is a búcsúzás mellett döntött, de az idén 11. alkalommal megrendezésre kerülő HangSúly Zenei Díj szavazása is bizonyítja, hogy nem fogyott ki a lendület a színtérből. A hazai internetes rock/metal magazinok szerkesztőségeiből összeállt zsűri az elmúlt év legjobb magyar kemény zenei teljesítményeit az alábbi 5 klasszikus kategóriában díjazzák:

Tovább

HangSúly Zenei Díj: a REMORSE és az APEY AND THE PEA nyerte a közönségszavazást

hmalogo1.jpg

A HangSúly Zenei Díj 10 éves jubileuma alkalmából tartott online szavazáson a HangSúly eddigi története során díjazott albumok és zenekarok közül választhatott a közönség két kategóriában. Az elmúlt tíz év legnépszerűbb albuma a közönség szavazatai alapján a 2005-ben az év albumának választott Harc! lett, az ózdi thrasher Remorse klasszikusa, míg a legjobb koncertzenekar kategóriát a sludge metalos, méltán népszerű Apey And The Pea nyerte.

Tovább

Apey And The Pea, Moby Dick, Mytra és Ørdøg a jubileumi 10. HangSúly Zenei Díj nyertesei

hmalogo1.jpg

Tizedik alkalommal került megrendezésre a HangSúly Zenei Díj szavazása. A 13 internetes rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri idén a Moby Dick, az Apey And The Pea, a Mytra és az Ørdøg zenekarokat, illetve albumaikat díjazta a 2014-es megjelenések közül.

Tovább

A 9. HangSúly Zenei Díj nyertesei

Hangsúly 2014.jpg

A magyar online rock/metal magazinok szerkesztőségei idén már 9. alkalommal adták le szavazataikat, hogy a HangSúly Zenei Díj keretében elismerjék a 2013-as év legjobb teljesítményeit. A megszokott öt kategóriában ezúttal a Magma Rise, a Watch My Dying, az Apey & The Pea, a Wisdom, illetve Kovács Gábor hangmérnök és Havancsák Gyula grafikus lettek díjazottak. Az idei HangSúly Zenei Díj kategóriánkénti részletes végeredményét alább olvashatjátok:

Tovább

Thy Catafalque, The Southern Oracle, Subscribe, Moby Dick a 7. HangSúly zenei díj nyertesei között

Hetedik alkalommal került kiosztásra a HangSúly zenei díj a magyar hard rock/metal együttesek között. Minden évben a magyar internetes rock/metal portálok szerkesztőségei kiválasztják az előző esztendőben megjelent albumok közül a legjobbakat. Az idei szavazás eredménye szerint a Thy Catafalque, a The Southern Oracle, és a Subscribe együttesek, illetve az MD Stúdió és a SuperSize Recording 2011-es teljesítménye, valamint Kátai Tamás és Havancsák Gyula grafikai munkája győzte meg leginkább a 13 szerkesztőség tagjaiból álló zsűrit.  Íme az öt kategória eredményei részletesen:

Tovább

Megvannak a 7. HangSúly zenei díj jelöltjei

 

Az évek során már hagyománnyá vált, hogy a magyar internetes rock/metal magazinok február-március táján jelölteket állítanak és megszavazzák az előző évben megjelent magyar hard rock/metal albumok közül a legjobbakat. Hetedik alkalommal is a megszokott 5 kategóriában hirdet majd győztest a zsűri március 5-én. A 2011-es teljesítmények alapján a HangSúly Zenei Díj hivatalos jelöltjei a következők:

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum