Ahogy írtuk is, tegnap este bemutatásra került a Led Zeppelin utolsó, 2007-es londoni fellépését megörökítő koncertfilmje, a Celebration Day. Az 1980-ban elhunyt John Bonham (vagy Bonzo) helyén a dobos fiával, Jason Bonhammel kiálló csapat egészen keddig streameli majd az két órás alkotást, vagy stílusosan fogalmazva ünnepet, amit ha eddig nem, akkor azért, ha már láttatok, akkor azért kell megnézni!
A Tankcsapda két, Székesfehérváron és Debrecenben tartott autóskoncerttel törte meg a (buli)csendet. A meglehetősen fura, de nem egyedi megoldást a trió a már megszokott középszínpados módszerével egészítette ki, és csapattak egy bő egyórás showt az odagördült arcoknak. A koncerteken egy új dal is debütált, az este nevét is adó Szüless meg újra, ami már azóta természetesen klippel kiegészülve mindenhol elérhető. Alább a debreceni este felvétele látható, hallható.
Péntektől mindenki számára elérhető lett az Alestorm legújabb albuma, a Curse Of The Crystal Coconut. A csapat természetesen egy videóval rakta fel a pontot az i-re, vagy ha úgy tetszik, nyomott egy komolyabb hangsúlyt a napra, ami a beszédes című Pirate Metal Drinking Crewra készült. A filmben elsősorban a stúdióból láthattok jeleneteket, de lesz ott ugató macska, ukulelét szétverő Bodor Máté és még sok egyéb marhaság is.
Heti dalmegosztásunkban thrash-es, deathcore-os szögelés, deszkás hardcore, black metal és hazai hácépunkrockmetal. /Fotó: Bodnár Márton/
Két éve jelent meg a Korn frontemberének, Jonathan Davisnek a szólóalbuma, a Black Labyrinth. A lemez egy egész korrekt alkotás volt, tartalmazott is egy-két abszolút ütős dalt, amit bármikor elő lehet venni, ha úgy alakul. A Korn frontembere ki tudja, miért pont most, de egy másfél órás filmben mutatja be a korong készítését, melynek kezdetei a megjelenés előtt tíz évre, egészen 2008-ig nyúlnak vissza.
A Guns N' Roses a Use Your Illusion idején élte a zenitjét, bár már akkor is kezdett széthullani mind a zenekar, mind maguk a tagok is (a fenti felállás kétötöde is már ilyen-olyan okokból kikerült a csapatból eddigre). Ekkor még nagyban ment az állatkodás (minden értelemben), így ez a lent látható 1992-es, Tokióban felvett film is egy lendületes estét örökít meg. Két és fél órányi esszencia az első albumok idejéből, abszolút a fénykorból! Csapjatok a playre!
A rapzenészek rock iránti tisztelete, vagy rajongása nem újkeletű dolog, többen, többféleképpen kifejezték, lenyilatkozták már ezt - sőt, nem egy alkalommal egyszerűen egy rockzenekarból pártoltak át embereink a "beszélősebb" műfajra. Az egyik ilyen előadó, Ghostemane, akinek a könyvtárából alapból nem hiányoznak a gitárcentrikusabb megoldások, egy kicsit komolyabbra vette a figurát: úgy gondolta, összedob egy black metal stílusú EP-t. Ezt meg is tette, a Baader-Meinhof név alatt kiadott anyag lentebb meghallgatható. Igazából nem egy vészes anyag, de nagy kultusza jó eséllyel nem lesz.
Emlékeztek még a Korn 2007-ben kiadott akusztikus albumára? Lehet, hogy nem kellene... De a jövőre Budapestre látogató nu metal csapat kedvét az akkori fiaskó sem vette el, hogy a karantén alatt előkapják a nagypapa gitárokat és tábortüzes verziót csináljanak a legutóbbi nagylemezük, a The Nothing egyik húzódalából, a Can You Hear Me-ből. Ennek az eredményét az alábbiakban találjátok meg.
Szinte rockzenei alaptörvény, hogy a legnagyobb isteneinknek hosszú haja kell, hogy legyen. A fiatalabb korszakaikban persze ezt sokan tartják is, aztán ilyen-olyan okokból - legyen az kopaszodás, divat, vagy más praktikum - előbb-utóbb lekerül az ikonikus lombkorona, hogy azt felváltsa a kopasz fej, vagy egy konvencionálisabb hajviselet (az már más kérdés, hogy van, amikor hősünk inkább mégis visszanöveszti azokat a fürtöket). Ezekből a rövid/hosszú váltásokból szedett össze a Loudwire egy szép listát, ezt mi is egy tartalmas galériában leszállítjuk Nektek. Talán a legtöbb esetben nem nehéz eldönteni, melyik (volt) a jobb választás.
Cursed címen kiadta a legújabb dalát a Carnifex. A deathcore vonalon indult csapat az isolation mix alcímmel egészítette ki a szerzeményt, amiből sejteni lehet: kicsit nyersebb megszólalású valamire kell számítani. Nos, ez a "valami" úgy leviszi a fejedet, mint egy száguldó, fékevesztett kamion, lehet készíteni a nyakizmokat!
A Behemoth frontembere, Nergal és az őt körülvevő marketinggárda igen jól teljesít az utóbbi időben. A rendszeres szereplések, lemezek, Insta-sztárkodás miatt annyira megszaladt a lengyelnek, hogy egy újabb projektbe fogtak: dokumentumfilmet készítenek az Adam Darski néven anyakönyvezett zenészről. Az Adam The Apostate címre keresztelt film valamikor az ősz folyamán fog debütálni, az első előzetest már meg is tudjuk mutatni!
Hetven éves korában végleg letette a gitárt Bob Kulick. A Kissből ismert Bruce Kulick bátyjának játéka több lemezen, így a Kiss, Meat Loaf, vagy éppen Paul Stanley korongjain is hallható. A halálhírről a fiatalabb testvér, Bruce számolt be. A halál oka egyelőre nem ismert.
A Vissza a Jövőbe megvan? Hogyne lenne, ugye? Az első rész egyik központi dala, a The Power Of Love, ami ugyebár a Huey Lewis and the News dala is megkapta az At The Movies nevű karantén all-star csapat általi kezelést. A képzeletbeli DeLorean fedélzetét ezúttal Soilwork, Pretty Maids és King Diamond tagok töltik be, mutatjuk a legénységet és a magát a dalt is!
Mégiscsak visszakanyarodott a kettes lemez, a Come What(ever) May korszakához az idén minden héten egy újabb demós dallal kedveskedő Stone Sour. A legújabb tétel a Freeze Dry Seal című dal kezdetleges változata lett, mely ha esetleg nem lenne ismerős sem olyan meglepő: a végleges szám is csak a fent említett korong speckó kiadására került rá.
Hamarosan nekilát az új szólólemeze felvételeinek a Black Sabbath gitárosaként világhírűvé vált Tony Iommi. A veterán zenész relatív csendesen töltötte a zenekara leállása óta eltelt időt, persze ez nem azt jelenti, hogy ne alkotott volna.
A Behemoth egy speckó, négydalos kiadvánnyal jelentkezett a mai napon - korábban nálunk is olvashattatok már róla. Az A Forest című EP-n a korábban bemutatott (sőt, már koncerteken is játszott) címadó The Cure-feldolgozás és annak koncertverziója mellett két, az I Loved You At Your Darkesttel egyidőben felvett, viszont ki nem adott dal kap helyet. A megjelenés apropóján az A Forest koncertes kiadása is megkapta a maga filmecskéjét, melyben mint a stúdiós testvérében, úgy itt is szerepel a svéd Shining vezére, Niklas Kvarforth.
Ma került a megfelelő helyekre a Rush idén negyven éves nagylemezének, a Permanent Wavesnek az újrakiadása. A többféle verzióban (2CD+3LP-s deluxe verzió, külön 2CD, vagy 3LP) kiadott lemez különleges, díszdobozok kiadásához egy 'kidobozolós' videó is készült, ezt megmutatjuk az alábbiakban a dallista és két bónuszlemezes koncertfelvétel mellett.

Az Emmure sosem a hiperfifikás riffekről volt híres, bár azért voltak olyan pillanatok is elvétve. A csapat a legújabb dalában, az Uncontrollable Descent című dalban sem viszi túlzásba a dolgot: pincébe hangolt sokhúros gitárok, feszes groove-ok, aztán hadd szóljon! A nagylemez, a Hindsight