Videót adott ki a My Chemical Romance gitárosa által vezetett Frank Iero And The Future Violents. Nos, a Medicine Square Garden így önmagában nem is lenne túl emlékezetes (max a brutál nyekergősen hamis ének, ami megragadhat), ha nem jelenne meg időközben a Gwarból Pustulus Maximus, Balsac és Blothar és mészárolná le az egész zenekart, akiket valószínűleg az idegesített fel, hogy a refrén túlzottan is hajaz a Run To The Hills elejére. A zene pustulat (értitek, haha), de legalább a videó értékelhető.

Minden hétfőn, szerdán és pénteken egy újabb klipjük révén idézi fel a múltat a Five Finger Death Punch legénysége. A nem is olyan régen Budapesten is megfordult csapat Five Finger Death Punch Quarantine Theater címen indította el a sorozatát, melynek most a második fejezete került ki, ez a Hard To See videója.
Egy öt évvel ezelőtti bulit kaptunk a Metallicától. A csapat, mint ismert, minden hétfőn (magyar idő szerint kedd hajnalban) kiadja az egyik korábbi koncertjének felvételét. Igaz, eddig nagyon mélyen nem nyúltak az archívumba, hiszen a már négyből csak egy volt 2010 előtti, de hé! Ne legyünk elégedetlenek! A mostani buli ideje és helye: 2015. május 31, München!
A múlt héten adta ki a Rick Astley-sláger Never Gonna Give You Up hússzoros stíluskezelésen átesett átiratát a Ten Second Songs, melyről egy variációt, ahogy az utóbbi időszakban szokás, a rajongók megszavaztak teljes kiadásba is. Nos, a hűséges nézők, támogatók tetszését és fantáziáját a Korn-féle kiadás nyerte el (egy szavazattal lenyomva a My Chemical Romance-t), így nu metalosítva terítette le a rickrollozós nótát nekünk a már jól ismert, mostanában valamiért elég fura bajusszal nyomuló Anthony Vincent.
Az eredetileg tervezett május 8. helyett június 19-re tolja el a legújabb lemezének a megjelenését a Lamb Of God. Az már a Chris Adlert váltó Art Cruz dobossal felvett, szimplán a zenekar nevét viselő albumról kárpótlásként most pénteken egy újabb dal, a New Colossal Hate is meg lesz mutatva, sőt, ha már úgy alakult, egy negyedik előzetes is elérhető lesz az új, öt héttel eltolt dátumig.
Rejtélyeskedik az Al Jourgensen-vezette indusztriál gárda, a Ministry. Hogy mi is a nagy titok tárgya, természetesen egyelőre nem tudni, de akár még új lemez is lehet, mivel egyrészt az AmeriKKKant 2018-ban került ki világbotránkoztató útjára, másrészt március végén stúdiós képet posztolt a világszép frontember. Akármi is legyen az, pénteken kiderül, mivel akkor fog lejárni 
Jobb, ha beletörődünk, hogy a júniusi Devin Townsend-koncert nem, vagy csak valamikor később lesz megtartva. Nem lesz így könnyű, koncertek nélkül kibekkelni a nyarat, de valahogy megoldjuk! Devin apánk három karanténkoncerttel igyekszik csökkenteni a hiányt, ebből az elsőt már le is adta, ezt lentebb láthatjátok, a folytatás április 25-én és május 2-án lesz.
Lassan két hónapja annak, hogy bekúszott ez a világjárvány az életünkbe, és azóta fokozatosan felforgatott benne mindent. Február végén még a 30. jubileumot tervezgettük nagy izgalommal, a jegyértékesítési mutatók alapján teltházas szülinapra készültünk.
Egyelőre ugyan még csak virtuális formában, de megjelent a kondorosi Ajna bemutatkozó nagylemeze, a Rengeteg. A hangulatos, pszichedelikus, progos elemekkel dolgozó instrumentális zenekar már két klipet is készített a finn Inverse Records által gondozott anyaghoz, mutatunk minden fontosabb infót. Merüljetek el a srácok világában, nagyon hangulatos zenét tolnak!
Élő koncerttel próbálta elviselhetőbbé tenni a buli-ínséget a The Night Flight Orchestra. A csupa nagy nevekből álló brigád egy fullos, egy óra tizenöt perces szettel és teljes színpadi látvánnyal hozta le a streamelt eseményt, amit eredetileg szombaton lehetett 'megnyálcsorgatni'... Ez is legalább valami, ha már az ismert helyzet miatt sajnos az egész turné, így a budapesti koncert is almás lett.
Április 15-i
Egy egyórás beszélgetős online adást adott a Firewind gitárosa, Gus G. és az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz. A WHO szervezésében (#TogetherAtHome hastag alatt) készült sorozat ezen adásában három dalt is eljátszik a duó, ezek a The Beatles elnyűhetetlen örökzöldje, a Yesterday, valamint hazai pályáról a Gus G.-féle Fearless és az Arch Enemy Reason To Believe-je.
Pete Cottrell ismét előkapott egy klasszikus riffet, ráadásul ugye nem is a "futottak még" kategóriából. A YouTube-er a Metallica örökzöldjének, a For Whom The Bell Tolls-nak nyitótémáját vetette alá húszféle zenekar stílusának (van olyan rocker, aki ne ismerné?), melyek között többek között ott virít a Pantera, a Slayer, a Soulfly, a Sum 41, vagy a Trivium is.
Pénteken jelent meg a limitált példányszámban fizikai formátumban is elérhető új Diabolus In Musica EP, a Milyen kár. Az ötdalos anyagon négy Ørdøg nóta akusztikus átirata és egy Bob Dylan-átdolgozás, Az őrtoronyból feléd kapott helyet, mely a leánykori nevén, azaz All along the watchtower címen lehet ismerős többeknek.
Természetesen most, hogy mindenki otthon zenél, zenélget, a Rumproof legénysége is kénytelen kimaradni a jóból. Viszont ez nem azt jelenti, hogy kimaradnánk a jóból! A kalózok a Szittyós John című dalukat szemelték ki a kihajózási engedély híján szárazföldi patkánykodásból álló klipjükhöz, mutatjuk, hogyan sikerált' a filmecske!
Egy 2015-ös, a FestEvil backstage-ében készült felvételt osztott meg Charlie Benante, az Anthrax dobosa. A felvételen rajta kívül Kirk Hammett és John 5 jelennek meg, akik Charlie bátyánk alapjaira a Sabbath-klasszikus Supernautot pengetik el. A rajongóknak érdemes követnie Mr. Benante YouTube-csatornáját, hiszen mostanában rengeteg érdekes felvételt oszt meg a nagyvilággal, ilyen volt a háromnegyedes S.O.D.-reunion is!
Szabadon elérhetővé tette az 1994-ben, Londonban felvett, majd 1995-ben Pulse címen kiadott koncertjének egy felújított verzióját a Pink Floyd. A rögzítés idején még Gilmour, Wright, Mason felállásban nyomuló legendák eredetileg majdnem egy órával hosszabb koncertjének másfél órás kivonatában a teljes Dark Side Of the Moon nagylemezt eljátsszák, a ráadásban még egy-két finomsággal megfűszerezve azt. Bátran csekkoljátok le, akkor is, ha már láttátok valamilyen formában!
Hivatalos videót kapott a korábban csak hírlevélre feliratkozással, meg ilyenekkel elérhető Cro-Mags-nóta, a The Final Test. A Harley Flanagan-vezette csapat új albuma, az In The Beginning
Egy ötszámos EP-vel jelentkezik az Oathbreaker, melyen a tavaly, különálló dalként kiadott Ease Me mellett a nóta négy remixe is helyet kap majd. A Jesu-féle átértelmezés már korábban elérhető lett, most a Chelsea Wolfe remixet mutatta meg a csapat. Mind az eredeti, mind a két, már kiadott átirat lentebb meg is hallgatható, a teljes dalsor