Bejelentette az új nagylemezének részleteit az Ensiferum. A svéd csapat a Thalassic címet adta a július 20-án megjelenő korongjának, melyről az ellentmondást nem tűrő című Rum, Women, Victory című dalt be is dobták a közösbe.
Bejelentette az új nagylemezének részleteit az Ensiferum. A svéd csapat a Thalassic címet adta a július 20-án megjelenő korongjának, melyről az ellentmondást nem tűrő című Rum, Women, Victory című dalt be is dobták a közösbe.
Kevéssel a 73. születésnapja után elhunyt a Kraftwerkből 2008-ban távozott alapító billentyűs, Florian Schneider. A zenésznél a közelmúltban rákot diagnosztizáltak, emiatt távozott közülünk a csapatának minden megjelent sorlemezén bizonyított muzsikus. Nyugodjon békében!
Az olyan nehézsúlyú új albumok, mint a Testament, a Sepultura, az Annihilator és a Havok, valamint az olyan újoncokkal mint a Bonded a thrash metal szerencsére élénkebb mint valaha. De nem csak a nagy nevekre érdemes figyelni, érdemes egy kicsit utánanézni a kevésbé ismert zenekaroknak is. Újoncnak ugyan nem nevezhető, mert a Weapons Of Tomorrow a kaliforniai thrasherek hatodik nagylemeze.
Elő a naptárakkal: újabb halasztott koncert kap új dátumot! A Sons Of Apollo MMXX albumhoz kapcsolódó világkörüli turnéja jövő tavaszra kerül át, így Budapesten 2021. május 26-án játszik majd a progresszív supergroup, a Barba Negra Music Club színpadán. Az eredetileg idén márciusra tervezett koncert belépőjegyei változatlanul érvényesek az új időpontra is.
Egy elvileg tizenegy éve a fiókban pihentetett dalt túrt elő a Bongripper. A valamikor 2009-ben rögzített, huszonkét percben terebélyeskedő fagyfolyam nem sok kemény riffet tartalmaz, viszont anélkül is van benne ború és hangulat. Hallga csak! Itt a Glaciers!
Várhatóan október 30-án fog magyar nyelven is megjelenni Chris Welch könyve, az Iron Maiden - Történelem a dalok mögött. A keménykötésű olvasnivalóban természetesen a már legendássá érett lemezek tételeinek születését, a stúdiózások történetét és a tagok életrajzát lehet majd megtalálni.
Megfilmesítette a négylábúak iránti szeretetről írt, az új nagylemezén megjelenő dalát a -(16)- . A csapat az egésznek már a túlzottan is szélsőséges végét ragadta meg a Me and the Dog Die Together névre keresztelt trekkben, a szöveg arról szól, amikor a gazdi is eldobja az életet, ha a négylábú barátja elköszön az élők közül. Az eme tételt is magába foglaló tízszámos Dream Squasher június 5-én jelenik meg.
Október 30-án, Under A Godless Veil címen fog megjelenni a svéd goth/doom csapat, a Draconian legújabb albuma. A lemezzel legutóbb 2015-ös Sovran képében jelentkezett hatos a Lustrous Heartot, illetve annak a dalszöveges videóját már közkinccsé tette, mutatjuk a részleteket!
Cov3r To Cov3r címen érkezik a Neal Morse, Mike Portnoy és Randy George felállású feldolgozáscsapat, a Cover To Cover új albuma. A július 24-én kiadásra kerülő lemez mellett a három albumot összefoglaló Cover To Cover Anthology (Vol. 1 - 3) is kapható lesz, itt a friss lemez mellett az első két korong ráncfelvarrott kiadásai lesznek beszerezhetők. Érdekesség, hogy a hármaskán Jon Davison (Yes) is vendégszerepel, mégpedig a No Opportunity Necessary, No Experience Needed átiratában.
Egy elég komoly díszdobozos újrakiadásban szabadítja újra a világra az idén harminc éves nagylemezét, a Scumdogs Of The Universe-t a Gwar. A minden igény kielégítő csomagban az újrakevert, újramaszterelt felvétel mellett természetesen több egyéb finomság is elérhető lesz, mutatjuk, mit kell tudni róla!
Augusztus 7-re lőtte be a legújabb nagylemezének a megjelenési idejét az Avatar. Az ezúttal nem egybefüggő sztoriban, hanem különálló dalokban gondolkodó svéd csapat a Hunter Gatherer címet adta az anyagnak, melyhez egy komoly felvezető videót is készítettek. Habár a konkrét dallistát egyelőre nem ismerni, olyan címek már ismertek, mint Colossus, Child, Scream Into The Void, Silence In the Age Of Apes és Secret Door, melyek közül az utóbbiban Corey Taylor is vendégszerepel - kicsit sem troll módon fütyülni fog a felvételen.

Ahogy most látszik, úgy jó ideig nem kell koncertre járnunk. Legyen az klub-, vagy arénakoncert, esetleg fesztivál, augusztus 15-ig mindenki kárhozatra van ítélve, szervező és koncertlátogató egyaránt. Így aztán nem marad más, mint a visszaemlékezés. 10 részes sorozatunkban, most minden évből 10 koncertre emlékszünk vissza a koncertbeszámolók és egy rakat fotó segítségével. Elsőnek egy összevont év (lévén az oldal e környékén indult és még nem pörgött annyira, mint manapság) jön, mégpedig a 2009 és 2010-e esztendők. Természetesen kommentben jöhetnek majd azok a koncertek, amelyekre Ti is jó szívvel emlékeztek vissza az adott időszakból.
A Nadir (valamint az Our Existence Is Punishment) dobosa, Fekete Szabolcs már évek óta Svájcban dolgozik. Az Empirical Chemical Music elnevezésű projektet az ottani barátaival - egy francia gitárossal, Arnaud Garciával és egy spanyol session basszusgitárossal, Santiago Codesidóval – hívta életre.
A LongStoryShort! egy vicces videóval harcol a karantén komorság ellen. A bulis Stay-t a srácok a családtagjaik és barátaik segítségével – szigorúan távvezérelve – forgatták és bár a szám jóval korábban íródott, a kialakult helyzetben nem is lehetne aktuálisabb.
A múlt hónapban kiadott Empires Fall mellé egy újabb tételt sorakoztatott fel a Night Demon. A tavaly a Sacred Reich előtt Budapesten is megfordult csapat a Kill The Painnel mutatja meg, miújság is van náluk zenei téren. Az old school heavy metal vonalon zajongó csapat ezen dalát Flemming Rasmussennel vették fel, akinek neve a Metallica korai anyagairól lehet ismerős.
A Members Only után újabb dal került ki a Veil Of Maya tavalyi stúdiós sessionjéből. A modern, matekos metalt toló csapat az Outsidert és annak (még a járvány előtt forgatott) videóját is bemutatta, maradjunk annyiban, hogy igencsak finom falat lett!
Kicsit csalóka persze a cím, hiszen a teljes Midnightot Athenar alkotja, de értitek... A Bent Sea név alatt kiadott, hamarosan Instagrind címen új lemezt kiadó projektet egyébként a Megadeth dobosa, Dirk Verbeuren tolja, nem is akármilyen lendülettel! A Grind To A Halt egy percben mindent le is tud, a hangszereket és a fő éneket is Verbeuren viszi, a vendég a címet kajabálja' bele a dalba.
Egy szűk hónapja egy online koncerttel igyekezett enyhíteni a bezártságérzetet a márciusban még az utolsók között Budapesten is megfordult Kvelertak. A csapat a Live From Your Living Room fantázianevű bulit mintegy ötezer rajongónak streamelte szerte a világon, melyről a Bråtebrannt most már mindenki számára szabad prédává tették.
2016. november 18-ra visz vissza a Metallica a legújabb Metallica Mondaysben. A House Of Vansben adott koncerten az azóta is legfrissebb Hardwired... To Self-Destruct nagylemez megjelenését ünnepelték egy exkluzív, relatív kis létszámú közönség előtt (más zenekar már ölni tudna 850 főért...), de nem feledkeztek meg Kirk Hammett akkor esedékes szülinapjáról sem.

Egyesítette erőit a BPHC és a SCHC mozgalom! A hazai hardcore színtér két régi harcosa, Tizedes (Tizedes Meg A Többiek, Bandanas) és Szakály „Sas” Péter (Liberal Youth, Social Free Face) hozta létre a Freejack projektet. Igen, az 1992-es amerikai sci-fi / akciófilm – nálunk Szabad préda címen futott – miatt a név...