Új klipet, dal adott ki az AWS. A srácok a Hol Voltál? című tétellel ajándékozták meg a vélhetően megduzzadt rajongótábort, amiről nem lehet mást elmondani, mint hogy egy újabb könnyen ragadó, frankón bika, csakis és szigorúan jó értelemben vett AWS sláger lett!
Ezután az írás után megígérjük, nem fogunk többet Eurovíziózni, hacsak nem megint valami metalkodás kerül ott sorra. Az AWS is még (jó értelemben) egy utolsót rúg az ottani szereplésébe (tuti ők is unják már), azaz a Viszlát Nyár alapjára rárakták a nyertes dal, Netta Toyának énekét, ami meglepően jól passzol. Ejnye, még a végén bele fogunk látni valamit... :)
Sajnos a hazánk fiaiból álló AWS a közönség és a zsűri szavazatai alapján nem szerepelt túl jól az Eurovíziós Dalfesztiválon (maga az előadás odavert, mint mindig), de azért így sem lehetnek teljesen elégedetlenek. A huszonegyedik helyen végzett csapat ugyanis megkapta a Buzz Awardok egyikét, azt, ami a színpadi látvány volt hivatott díjazni, ezt több, mint ezer, a helyszínen újságíró szavazatai alapján kapták meg.
A napokban friss dallal jelentkezett az utóbbi időkben egyre erősebb felszállóágban lévő AWS. A Viszlát Nyár persze hozza az elvárható AWS ízt (hogyne tenné?), viszont a címmel ellentétben ez nem egy nyártemető dal, a mondanivaló kicsit komorabb annál. A srácok persze egy videót is mellékeltek a "csomaghoz", melyben egy rakat archív felvételt találni az róluk, azaz igazi rajongói csemege lett ismét.
A magyar zenei élet három jelentős zenekarát (plusz egy mexikóit) csíphették el a zenebarátok szombat este a Barba Negrában. Mivel mind az Ordog, mind az AWS és Leanderék is már bizonyítottak nem egyszer az arra vállalkozóknak, így várhatóan egy veretes kis bulinak nézhettünk elébe. A várakozásokat pedig hibátlanul hozták is az urak!

Az idei Megyer Camp méretei miatt lehetetlen lett volna egy cikkben összefoglalni a történteket, így az utolsó három nap eseményeit, fellépőit ebben a cikkben részletezem.