A magyar zenei élet három jelentős zenekarát (plusz egy mexikóit) csíphették el a zenebarátok szombat este a Barba Negrában. Mivel mind az Ordog, mind az AWS és Leanderék is már bizonyítottak nem egyszer az arra vállalkozóknak, így várhatóan egy veretes kis bulinak nézhettünk elébe. A várakozásokat pedig hibátlanul hozták is az urak!
Az este első zenekarát, a mexikói While The Heart Becomes-ot egyéb elfoglaltságaim miatt sikerült csont nélkül lekésnem, így nem tudok róluk nyilatkozni, de az biztos, hogy az egykori Superbutt majdnem teljes klasszikus felállását magába tömörítő Ordog nyitányára már körülbelül harmadig telt Fekete Szakáll barlangja. Vörös Andrásék, ahogy ők is töredelmesen bevallották, még ugyanazzal a setlisttel álltak ki, mint nyáron a Trivium előtt, de én ezt egyáltalán nem bántam, hiszen ahogy akkor is, most is hibátlan volt az előadás. Az általuk kitöltött idő egyértelműen a Tíz Fekete Dal tételeire épült, csupán pár darab volt, amit nem elevenítettek fel a korongról, pluszban viszont megkaptuk a jövőre februárban megjelenő második lemez egyik tételét, a Minthát, a ráadásban pedig a Szájon átot a Superbutt érából. Ahogy a nyáron, most is ment a háttérvetítés, ami nagyon sokat dobott az egész előadáson, ráadásul a fényekkel sem spóroltak, nagyon szépen ki volt találva és még a hangzás is pöpec volt. Aki még nem volt Ordog koncerten, márciusban lesz szíves pótolni ezt a csúnya hiányosságot!
Aztán következett az AWS. A srácokat szerencsére már többször is volt alkalmam elcsípni, tetszik is a modern metal, amit tolnak, szóval egyértelműen az ő fellépésük is várós volt (ahogy aznap mindegyik). Ahogy szétgördült a 'Negra függönye, sejteni lehetett, hogy a látványra megint nem lesz panasz. A vetítőn csak a zenekari logo figyelt, viszont a fények annál inkább ki voltak használva, minden profin beállítva, ritmusra igazítva, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az energia csak úgy dőlt a színpadról, azt is örömmel láttam, hogy Örs, ha lehet, mégjobb frontember lett, mint eddig volt (pedig már legutóbb is szó szerint vezényelte az estét). Egyenesen a tenyeréből evett a közönség, ráadásul a sörivós játék is sokat dobott az egészen. A fiúk jobbra- balra felszántották a színpadot, minden királyság volt, kivéve egy fontos tényezőt. Lehet, hogy én álltam rossz helyen (a keverő előtt... hmm-hmm...), de nekem az egész hangzása nagyon kásás, maszatos, kivehetetlen volt. A samplerek kivehetetlenek voltak (srácok, tudom, hogy nem csak úgy megy az, de egy basszer már tényleg elkellene!), a gitárok sem voltak tiszták, valahogy nem állt össze a (hang)kép. Pedig a setlist és az egész buli íve hibátlan volt, na, sebaj, majd máskor jobb lesz az is.
Végül egy újabb átszerelés következett, aztán jöttek az este főhősei, a Leander Kills. A fiúk inkább a zenére koncentráltak,a látvány relatív visszafogott volt, de ezzel a közönség eleve vajmi keveset törődött, hiszen már a nyitánynak szánt Túlélő alatt is elszabadult a pokol. És meg sem állt, csak a lassabb dalok alatt. Az, hogy Leanderék az egyik legnagyobb magyar produkcióvá léptek elő, nem is csoda, hiszen minden dal alatt reagált valamit a közönség. Ha épp nem pogó volt, akkor a szerelmetes' érzelmek léptek előtérbe, mindig interakcióba lépett a tömeg és a zene. Sorra érkeztek a friss lemezről a dalok, a Valami Folyjonban Icarus is betársult, élmény volt nézni, hallgatni őket. Sajnos ezért is volt nagy szívfájdalmam, hogy a koncertet kb. a felénél ott kellett hagynom (az utolsó vonat nagy úr, a hidegben csöveléshez meg már nem nagyon szokott hangulatom lenni), de Az Ördög Naplójáig teljesen király volt az egész, természetesen ha úgy adódik, bármikor máskor meg fogom nézni a srácokat!
Így, hogy a négyből három bandát is kedvelek, az este eleve hendikeppel indult és nem is kellett csalódnom. Sajnos az AWS hangzása egy kicsit visszavett az összképből, de nagy általánosságban egy szinte már ijesztően jó este volt ez. Csont nélküli ötcsillag, aztán várjuk a folytatást.
Fotók: Szecskó Sára, további képetek ITT találtok
