RockStation

Közös turnéra indul az AWS és az Apey & The Pea!

2016. március 24. - rockstation

apey_and_the_pea_2015.jpg

A két metál zenekar összefogott a 2016-os tavaszi koncertszezonra és közös turnéra indulnak szerte az országban. Az egy hónapos időszak során az Akváriumban is fellépnek április 14-én!

A Fonogram-díjas Apey & The Pea a közelmúltban olyan bandákkal koncertezte körbe hazánkat, mint a Blind Myself vagy a Leander Rising, de fellépett már a Crowbar és a Saint Vitus társaságában is, míg a 2006 óta aktív AWS is hasonló nevek mellől lép most elő, hiszen korábban a Depresszió, a Road és a Subscribe is őket választotta vendégnek egy-egy turnéjukhoz. Mostanra viszont mindkét banda kinőtte az előzenekari posztot, budapesti klubkoncertjeik rendre teltházasak, így ideje volt co-headliner turnéra indulni, hogy egyesítsék azt a lendületet és a szuggessziót, ami élő fellépéseiket és zenéjüket jellemzi.

Apey-ék a tőlük megszokott, keményebb hangvételt megőrizve csavarnak majd a repertoáron, Siklósi Örs és zenekara pedig új dallal is készül a közös útra. A szezon egyik kiemelt koncertje április 14-én lesz az Akvárium KisHalljában, ami mindkét zenekar számára az egyetlen budapesti koncert lesz a nyári fesztiválszezon indulása előtt, és ahová extra látvánnyal is készülnek a srácok.

A vidéki állomásokra is tartogatnak meglepetéseket, hiszen Debrecenben az Uzipov csatlakozik hozzájuk, Kecskeméten a Kies, Szombathelyen pedig a hardcore banda, a faminehill fog segíteni, hogy szétzúzzák a színpadot. Izgalmasnak és keménynek ígérkezik tehát az Apey & The Pea és az AWS közös turnéja, amely március 25-én indul Nyíregyházán.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr418521918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum