Ha nagyon szereted a black, post-doom, ilyesmi címkékkel ellátott kemény zenét, akkor vasárnap feltehetően ott voltál a francia Celeste és az angol Conjurer kistermes koncertjén a Dürer Kertben. De, ha ott voltál, ha nem, fentebb akkor is van számodra pár fotónk, melyet Lányi Kristóf kollégánk lőtt a helyszínen.

Black, post-doom, ilyesmi adja? Akkor vasárnap irány a Dürer, ahol együtt zúz majd a Celeste és a Conjurer. A koncertre a jegyek kaphatók, további részleteket ITT találtok.

Mi, akik a zene nyomait csupán szavakkal követjük, azt hiszem azért is imádjuk a borultabb műfajok képviselőit, mert mindenféle hideg írói jelzőt egymásba lehet akasztani ezen alkotások bemutatása kapcsán. A francia Celeste ötödik nagylemezének hallgatása közben viszont most csak a második lépés volt, ahol a zenét követő viharos szófordulatok megjelentek a fejemben. Első lépésben ugyanis inkább kérdést nyitott meg bennem az Infidele(s) című említett album. Mégpedig, hogy használhatjuk-e a művészet szót egy ilyen megátalkodott metál album esetében? Ami kétségtelenül van annyira aljas, hogy azt mondhassam, ezért képes csupán a perifériákon mozogni. Bár szerintem inkább csak olyan magas szinten megkomponált dologról van szó, ami bőven túl van azon, ahol egy átlagos zenehallgató legmagasabb igénye is véget ér.

Valamikor 2005 környékén kezdett el együtt zenélni ez a négy francia arc Celeste néven. A Breach, a Neurosis és a Cult of Luna komoly hatásának súlya alatt létrehozva a saját, szintén borult és kellőképpen eklektikus zenei világukat. Amiben a sludge, a poszt - hardcore, a black és a doom metál mind mozaikok a teljes képhez, amely riadalmasan szép, látványtalanul elegáns és lükető lélekvesztő is egyben. Vagyis eddig négy teljes fejezetben. Melyek 2008 és 2013 között jutottak el az erre figyelmes hallójáratokba.

A Desertfest első napján a legóvatosabban fogalmazva sem volt hiány zs-re hangolt gitárokban és agyontorzított basszusokban, de ezek mellett (ennek ellenére?) nagy várakozással néztünk a zenei felhozatal terén legváltozatosabbnak ígérkező második nap elé. Már az egészen korai délutáni órákban jelentősen megnövekedett az egy négyzetméterre jutó matrózsapkák és Turbojugend farmerdzsekik száma, de addig, amíg a nap fő fellépőjeként a Ballroom színpadára léptek a norvég (bocs, Tony Sylvester) deathpunk hősök, az előző naphoz hasonlóan számos érdekességbe hallgathatott bele a kulturáltan szórakozó publikum.