
Ma este a Dürer Kertben játszik a norvég Enslaved, akik RIITIIR című lemezük Európa turnéjával érnek Budapestre, ahol nem először játszanak, hiszen az azóta megboldogult Kultiplexben egyszer már fellépett a banda. A norvég extrém metal világának egyik legizgalmasabb csapata több mint húsz éve működőik és még mindig képes újra és újra friss hangokkal kísérletezni erre bizonyíték legutóbbi lemezük is.
A fagyos hangulatról gondoskodik még a Winterfylleth is. A brit black metal zenekar három nagylemezzel és számtalan koncerttapasztalattal a háta mögött tökéletes felvezetése az est főprodukciójának. A bemelegítés pedig az egyszemélyes projektként indult hazai Svoid-nak jut.
Ezt szinte biztosan eljátssza majd az Enslaved:

A norvég Enslaved is egyike azoknak a metamorfózisoknak, amikor egy zenekar a kezdeti időszakban játszott muzsikán túllépve, annak értékeit megtartva a progresszivitás és a zeneiség felé fordul. A csapat a Mardraum – Beyond the Within nordikus black metáljától jutott el oda, ahol ma is tart. Ha példákkal kellene illusztrálni talán az lenne elmondható, hogy az Enslaved hasonló fejlődési görbét ír le, mint a Katatonia, vagy az Anathema, de náluk még bőven megvan a gitár és megvan a súly is.