Rage Against The Machine, Willie Nelson, Missy Elliott, Kate Bush, George Michael, Sheryl Crow és a The Spinners. Ők azok az előadók és együttesek, akik idén bekerülnek a Rock And Roll Hírességek Csarnokába. A beavatandó nevek miatt szinte folyamatosan támadás alatt álló intézmény november 3-án tartja majd a gáláját. Az örök "miért nincs ott?" név, az Iron Maiden idén is csak a közönségszavazatok révén volt esélyes, viszont ők a végül győztes George Michael, valamint Cyndi Lauper és Warren Zevon mögött csak a negyedik helyen végeztek. Őket ezen a listán a Soundgarden követte.
Az elmúlt időszakban igen hevesen elkezdett aratni a Kaszás a rockzene nagyjai között. Ez persze nyomott hagyott mindenkiben, hiszen a címben említett zenészek elég sokat letettek az asztalra, ha az egyetemes pop- és rockzenét nézzük. Előttük tisztelgett Jared Leto, aki egy-egy dalrészletet dolgozott össze a fent említett énekesektől, illetve zenekaruktól.
Az a rohadt kaszás nem bír leállni. Lemmy szinte pontosan egy évvel ezelőtti halála óta többek között olyan legendákat ragadott magával a csuklyás, mint David Bowie és Prince, de akár a napokban elhunyt Rick Parfittot is idesorolhatjuk. Az éjszaka folyamán, 53 éves korában, szívrohamban elhunyt George Michael, még ha nem is volt a hagyományos értelemben vett rockzenész (pláne nem metal), akár a Wham!, akár a szólókarrierje idején írt dalainak a műfajra való hatása tagadhatatlan, ahogy ez az itt olvasható bejegyzés-csokorban is látható lesz. Legyen neki könnyű a föld!