Kicsit szelídebb vizekre evezünk a megszokottnál, mikor az mondjuk, azt halljuk
Grúv. Elmenni mégsem tudtunk a viszonylag új banda hosszasan csiszolgatott első szerzeménye mellett, amelynek a címe
Szívdobbanás és nagyjából olyan finoman funky, mint egy jó időben, és jó helyen elfogyasztott sexi csokoládé. A viccet félre téve viszont, túl azon, hogy a dal mindenképpen megérdemli, hogy megmutassuk, elmondhatjuk róla, hogy szerzőit, ha nem is slágergyáros körökből, de akár ismerhetjük is, hiszen a doboknál
Szikszai Károly, az egykori
Csigafröccs dobosa zenélt már együtt korábban a Grúv előtt a
Neurotrendben a
Mahboubi Salim basszusgitárossal akinek a neve az
Ördög és a korábbi
Superbutt háza tájáról derenghet be . Ebből az új produkcióból pedig kettőjük mellett még egy Neurotrend tag is kivette a részét, hiszen a sok helyen megfordult
Horváth"Pityesz" szerezte a dal szövegét. Amit aztán végül
Berry B. énekelt el,akinek meg a
Yellow Spots és a
Killing Candy együttesek mentén lehet ismerős a neve, a hangja. Tehát úgy tűnik nem kevés zenei tapasztalat sűrűsödött össze, ebben a mégis könnyed dalban végül, amit dobban a hajtás után...