RockStation


"Néha nagyon jól esik megtudni, hogy másoknak is fontos, amit csinálunk" - Interjú Lénárd Lászlóval a Hammerworld főszerkesztőjével

2012. november 22. - sunthatneversets

Lénárd László1.jpg2012. decemberében jelenik meg a Hammerworld Magazin, vagy ahogy rengetegen nevezik a Metal Hammer 250. száma. Aki ma rajongója a műfajnak és legalább a 30-asok klubját erősíti kizárt, hogy ne ezen rockzenei Magazinon szocializálódott volna, így a jubileum alkalmából megkerestük Lénárd László főszerkesztőt, hogy meséljen egy kicsit nekünk erről a közel negyed évszázadról.  

Mindenkinek ezt a kérdést teszem fel elsőként, így Te sem úszod meg. Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá? A rockzenével hogyan kerültél kapcsolatba?
Egy mono- és munkamániás metalista, akinek persze csak látszólag munkája, hogy a metalt hallgatja és terjeszti, valójában ez a szenvedélye. Ami persze túlzásokkal is jár, de nagy-nagy élvezettel is. Egy 1978-as Piramis koncert volt sorsfordító az életemben, bár a rádióból addig is ki-kicsipegettem magamnak az olyan keményebb zenéket, mint a Sabbath, a Sweet, a KISS, a Bad Company. A koncertélmény hatására azonban már tudatosan kezdtem keresni a nekem való zenéket, és az ezt követő pár évet leginkább az olyan bandák bűvöletében éltem, mint a Beatrice, a Mobil, a Hobo Blues Band. Aztán a Beatrice 1981-es kinyírásával lezártam egy korszakot. Azon a nyáron a családi Trabanttal két héten át Nyugat-Európában pöfögtünk, és persze rengeteg jobbnál-jobb lemezzel, meg néhány Kerrang! újsággal jöttem haza. Utóbbi azon a nyáron jelent meg először. Még hajtottam is a családot, hogy a Hajógyári Szigeten tartott nagykoncertre (ez egy évvel volt a legendás Fekete Bárányok fesztivál után) mindenképpen érjünk haza. A bejáratnál tudtam meg, hogy a Beatricét nem engedik fellépni, pár nap múlva fel is oszlottak. Ez nálam betette a kaput. Ekkor kezdtem sokkal inkább beleásni magam a kinti zenékbe, elsődlegesen a brit heavy metal új hullámába. És a lemez-, újság-, póló- és minden egyéb relikvia gyűjtésébe.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum