Nem vágod mi az a House Of Broken Promises? Hegyezd a fülecskéd, hiszen ez az egykori Unida zenekar egy újjá alakult formája. A gitáros Arthur Seay-jel beszélgettünk, hogy s mint van mostanság, illetve mi vár a zenekarára.

Az biztos megvan mindenkinek, amikor Bill Murray minden reggel a Mormota Nap-ra ébred az Idétlen időkig című filmben. Ha kívánhatnám, én az elmúlt két napra szeretnék ébredni jó ideig. Hiányozna a családom, mert őket nem sokat láttam mostanság, de szeretném folytatni, újra még pár napig, mert ezek az élmények most annyira a hatásuk alá kerítettek, hogy így harmadnapra üresség tátong a helyükön. Az élőzene varázsát semmi sem képes pótolni! A zene szeretete csak egy dolog, de amikor ott áll az ember a színpad előtt, ahol tőle karnyújtásnyira olyan legendák serénykednek, mint John Garcia, Scott Kelly vagy Steve Von Till, miközben a hangfalakból örvénylik a muzsika, és rabul ejt, megbabonáz, akkor nincs mese: átértékelődnek a dolgok.

A zseniális Kyuss 1996-os földbeállása után a tagok mentek amerre láttak. John Garcia énekes egy rövid Slo Burn-ös kitérő után megalapította a Unida névre keresztelt csapatát, mely ugyan nem volt egy Kyuss mélységű zenét művelő zenekar, de kétségkívül húzós, jó zenét játszó banda volt. 
Nos John itt sem bírt a seggén maradni és létrehozta Hermano névre keresztelt zenekarát a többiek, nevezetesen Arthur Seay – gitáros, ének, Eddie Plascencia – basszusgitár, ének, Mike Cancino – dob, ének maradtak, de már nem Unida, hanem House Of Broken Promises néven folytatták tovább az együttest.

Nos nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom hogy a stoner/desert rock/metál, mint stílus alapvetően maradt, sőt a Unida-nál karcosabb dolgokat preferál ez a három úriember, de John Garcia úgy hiányzik innen, mint egy falat kenyér. Hiába énekel viszonylag jól mindhárom tag, olyan karakteres hanggal egyikük sem rendelkezik, mint a jó öreg John.