A japán post-rockos Mono október 27-én egyszerre két lemezt jelentet meg: az egyiken a zenéjük nyugisabb oldalát villantják meg (The Last Dawn), a másikon pedig a vehemensebbet (Rays Of Darkness) - mindkettő a The Oceanből ismert Robin Staps kiadójánál, a Pelagicnál jön ki. Hangulat szempontjából a reményt és reménytelenséget, a szeretetet és valami/valaki elvesztését, a határtalan örömet és a kimondhatatlan fájdalmat járják körül, s azért szedték két külön albumra az új szerzeményeket, mert ez a szélsőségesség szerintük nem fért volna össze megfelelően egyetlen lemezen. Előbbiről - tehát a nyugisabbról - már közzé is tették a Cyclone című nótát.

Bár még a télben vagyunk, így csalóka a cím, de a múlt év második feléhez hasonlóan most is górcső alá vesszük, hogy a hazai rockzenei koncertszervezők – a teljesség igénye nélkül - kiket hoznak el nektek az elkövetkező hónapok folyamán. A sort Concerto Music-kal kezdjük.

A Japánból érkező Mono budapesti koncertje az idei év egyik első igazi zenei különlegességének ígérkezik február 9-én, a budapesti A38 Hajón. A visszatérő zenekar elsöprő energiájú instrumentális rockzenét játszik, és a szigetország egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik. Vendégként egy belga gitáros, Dirk Serries mutatja be egyszemélyes ambient-drone projektjét, Microphonics név alatt.

Az 1999-ben Tokióban alakult, elsöprő energiájú instrumentális rockzenét játszó Mono zenekar ma Japán egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik. Legnagyobb hatással zenei stílusuk kialakulására az amerikai Sonic Youth volt, valamint az ír My Bloody Valentine, majd ahogy egyre közeledtek a klasszikus zenéhez, s együttesük melett párhuzamosan vonószenekart is beépítettek fellépéseikbe, úgy lettek egyre inkább érezhetők zenéjükön Ludwig van Beethoven, Ennio Morricone és Henryk Górecki hatásai is.

Az együttes masszív rockos hangzásának a mélyén a Rolling Stones keménységét, elszállottságukban és hosszú, szárnyaló improvizációikban a Can invencióját, valamint eltökéltségükben és komolyságukban a kortárs komolyzene nagyjainak, Cage-nek és Berio-nak a nyomait fedezhetjük fel.