RockStation


Velvet Revolver: Weiland repült!

2008. április 02. - sunthatneversets

Ahogy az várható volt az előzmények alapján, a Velvet Revolver és Scott Weiland hivatalosan is megváltak egymástól. Az alapítótagok (Slash, Duff McKagan, Matt Sorum és Dave Kushner) szerint az énekes már nem képviselte százszázalékosan a zenekar ügyeit, ezért kidobták. Weiland most az újjáalakult Stone Temple Pilots-szal vigasztalódhat.

Szépen alakul ez a Guns N' Roses újjáalakulás. Reménykedem!

/Forrás: planetz.hu /

 

Velvet Revolver szappanopera

Kissé meglepődött március 20-án este a glasgow-i tömeg, mikor Scott Weiland, a Velvet Revolver énekese az egyik dal előtt bejelentette, hogy: „Ti most valami nagyon különlegeset néztek…A Velvet Revolver utolsó turnéját.”

A közönség beszámolója szerint a zenekar többi tagja ekkor meglepődve egymásra nézett, majd eljátszották a Fall to Pieces című dalt, ami után Weiland lement a színpad szélére, hogy vitatkozzon a hangtechnikussal. Aztán még két dal után elhajította a mikrofonját, és eltűnt. Hosszú várakozás után Duff McKagan basszusgitáros énekével elkezdték játszani az It's So Easy-t, aminek a felénél visszajött Weiland, de csak hogy enerváltan énekeljen valamit, majd ismét levonuljon. Csendben jegyzem meg profi zenész lévén tudnia kéne, hogy a gázsija a közönség által kifizetett jegyek árából van.



Matt Sorum dobos szerint kisebb zavar támadt a zenekarban a glasgow-i koncerten, de egy csapatban zenélni olyan, mint egy házasság, vannak jó, és rossz pillanatai. Most éppen Weiland nem volt boldog a színpadon, aki amúgy újraélesztette a Stone Temple Pilots-t a nyári fesztiválok idejére. 

Az ügy azonban tovább gyűrűzik, ugyanis az énekes kissé kiakadt a dobosra, mikor az kioktató hangnemben nyilatkozott róla a Blabbermouth-nak, célozgatva családi problémáira, meg elmagyarázva neki milyen is egy rockzenekarban munkálkodni.
Szóval Weiland is üzent a csapattárásnak ugyanezen a fórumon, hogy semmi köze a családjához, ne okoskodjon ezzel kapcsolatban, meg mit dumál ő a rock&roll-ról, mikor Sorumnak lényegében a Velvet Revolver az első igazi zenekara (mert szerinte a többiben csak kisegítő státuszban volt midig is), míg az ő lemezei már több mint 35 millió példányszámban keltek el világszerte.

Aztán Weiland jól odaszúr a dobosnak, mikor elárulja, hogy a tavaly őszi Ausztrál turnénak, ami hivatalosan „egészségügyi problémák” miatt maradt el, Sorum titkolt drog rehabja volt az oka. Persze a mostani, szintén kenguruföldes kiruccanást meg az énekes elvonója miatt fújták le, de ő legalább bevallja, és nem bírálja (bírálta) pont emiatt a társát.
A végén meg a rajongóknak címezve elmondja, hogy nyugodjanak meg, végigjátssza az utolsó pár állomást, majd ezzel fejezi be: „Milyen kár…Egy csapat voltunk, de az ego, és a féltékenység úrrá lehet bárkin. A legjobbakat kívánom, és azt tervezem, hogy a maradék bulikon lerombolom a színpadot.”

Úgy néz ki, mintha a Stone Temple Pilots újjáalakulása miatt Weilandnak már nem lenne szüksége a Velvet Revolverre, mert a nyilatkozat végén még azt is megjegyzi, hogy a legutóbbi STP zenekari fotózáson baromi jól érezte magát a régi társaival.
Amúgy az egész olyan, mintha óvodások vitatkoznának, hogy kinek volt előbb csersznye a jele. Ha javasolhatnék megoldást: hagyják az egészet a p...ba! Weiland menjen az STP-be, Slash meg szóljon Axl Rose-nak, ha még mindig nem adta ki a Chinaise Democracy-t, már ne adja ki, inkább csináljanak közös lemezt, jönnek a többiek is. Mostanában úgyis a nagy újjáalakulások korát éljük, így legalább kettőt lehetne ütni egy csapásra.

/Forrás: planetz.hu/
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum