...és még sokan mások.
[ Sziget 2008, Nagyszínpad | augusztus 17., vasárnap, 21:30 | The Killers]
Ezzel a cikkel tulajdonképpen a végére értünk a Sziget fellépőkről indított sorozatunknak. Azt hiszem, ha végignézünk a húsz főcímen, egy meglehetősen vegyes és változatos felhozatal tárul a szemünk elé és még páran ki is maradtak a listából és természetesen elsősorban a külföldi bandákra koncentráltunk feltételezve, hogy a hazai nevek alapján mindenki tudja, hogy mire számíthat. Azért pár szót ejtek majd még róluk is, de előtte még egy nagyszínpados fellépőt vegyünk szemügyre közelebbről. Ők pedig a The Killers.
Talán nem csak én hiányolom a Nagyszínpadról a kicsit keményebb hangvételű rockzenekarokat. Vagy rétegzenének nem is kell Nagyszínpad? Remélük a Hammerworld programja azért sokakat kárpótol majd. Ok, Iron Maiden, nulladik napon, tényleg nagy dolog. De azután anélkül, hogy az alábbi neveket lebecsülném: R.E.M., The Kooks és melléjük még gyorsan a végén becsúszó szereléssel megérkezett a The Killers is. Ez minden idénre? (Az ember mindig elégedetlen...) Nem sok ez egy kicsit az indie muzsikából? Jaj, már megint itt tartok... az indie meg én, pedig a The Kooks-ot nemrég dícsértem meg, de hogy mire jó mellettük még egy The Killers is, azt már végleg nem értem, főleg annak tükrében, hogy a csapat az utóbbi években mintha egy kicsit visszaesett volna a 2004-es debüt album, a Hot Fuss utáni lendületből.
A nagysikerű, 2004-es lemezt két évre rá, 2006-ban követte a Sam's Town, ami az előzőnek valami halvány árnyéka volt csak. Igaz, az eladásokon ez nem látszott, mert még vitte a csapatot előre a Hot Fuss sikere. A Hot Fuss valóban egy jól sikerült darab volt akkoriban, magam is sokat hallgattam, de ma újrahallgatva azt kell mondjam, az a lemez egyszerűen nem állta ki az idő próbáját. Akkor sikerült meglovagolni egy népszerű hullámot és sikerült néhány jó nótát írni, de azóta mintha elfelejtettek volna dalokat írni, valahogy nem sikerül kellő életet vinni ebbe az egyébként meglehetősen elcsépelt és agyonjátszott, agyonsztárolt indie stílusba.
Minden esetre a következő évben ismét kiadtak egy anyagot, egy válogatást (hát igen, végül is egy tavaly öt éve létező csapatnak már illik válogatást csinálnia, akkor is, ha csak két lemezük van...), igaz becsületükre váljék, hogy az ismert számok mellé felpakoltak néhány ritkaságot, nem publikált felvételeket. Szóval csupán csak az a bajom, hogy nem érzem már a lendületet ebben a csapatban, akik egyébként - ne tévesszen meg senkit a stílus - nem brit, hanem amerikai származásúak; a The Killers 2002-ben alakult a nevadai Las Vegasban. Az alapítótagok: Brandon Flowers (ének, bill.), Dave Keuning (gitár, ének), Mark Stoermer (basszus gitár, ének), Ronnie Vannucci Jr. (dobok, perc.). A stílus tehát indie rock, de azért annak egy kicsit amerikanizált változata: nem a példaképek (Oasis, The Smiths, The Who) nyers brites, az ottani időjáráshoz igazított, pokróc hangzását kapjuk itt vissza, hanem a polírozott, a tökéletesre csiszolt amcsis indie rockot. Ráadásul Happywood árnyékában a pazar napfény által tökéletesen édesre érlelt nyugati-parti indie rockról van itt szó kérem.
A banda egyébként jelenleg a harmadik nagylemezén dolgozik, amihez én az eddigiek után nagy reménységeket már végképp nem fűzök. Ugyanakkor tudom azt is, hogy sokan szeretik őket itthon és biztosan jó kis koncertet adnak majd a Szigeten, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy aki érzelmileg érdekelt az menjen, aki meg nem annyira az biztos talál magának tartalmasabb elfoglaltságot arra az estére.
Ízelítő gyanánt az első lemezről kerestem valamit - hogy csak a jóra emlékezzünk: ez itt a
Smile Like You Mean It
-------------
És akkor nézzük, ki került a "futottak még" kategóriába. Nehéz lesz felsorolni a neveket, mert rengeteg van. Ámulatos ennek a fesztiválnak a sokszínűsége és a választéka - ezt nem lehet elvitatni és pont ettől ennyire páratlan és jelentőségteljes a Sziget, nemcsak azért, mert a miénk.
Szóval, akik nem fértek bele ami kis rockzenére fókuszált sorozatunkba: A Hammerworld színpadról ha jól emlékszem egyetlen külföldi csapat maradt ki; nem mutattuk be részletesebben a svéd power metal stílusban utazó Sabatont, akik már régi motorosok és bizonyára számtalan rajongójuk akad nálunk is. Őket augusztus 14.-én a csütörtöki napon lehet látni este 8 órás kezdéssel.
Természetesen a Hammerworld nemcsak külföldi fellépőkből áll, sőt! A programok zömét a magyar rock és heavy metal zene krémje szolgáltatja. Csak felsorolás szinten a legnagyobb hazai nevek, akiket érdemes lesz megnézni (gondolom, bemutatni nem kell egyiket sem):
augusztus 13., szerda: Black Out, Road, Kalapács, Junkies
augusztus 14., csüt.: Morpheus, Dalriada, Beatrice
augusztus 15., péntek: Gyöngyvér, Sex Action, Depresszió, Nevergreen, Sear Bliss (rendkívül erős program)
augusztus 16., szombat: Watch My Dying, Superbutt, Subscribe, Mangod Inc., My Small Community
augusztus 17., vasárnap: Remorse, Moby Dick, Blind Myself, Replika (ismét egy lórúgással felérő adag a végére).
Végignézve a programokat, azt hiszem, a Hammerworld színpad az idén olyan színes és bőséges programot tálal, ahol mindenki fog találni magának csemegét.
A Nagyszínpadra tekintve azt hiszem elmondhatjuk, hogy a rockzenében a stílusokat tekintve punk és indie csapatok fogják váltogatni egymást. A itt fellépők közül kimaradt a szórásból a szerdai nap két punkbandája az Anti-Flag és a Flogging Molly. Punkereknek mindkét banda kötelező lehet.
A következő napon, csütörtökön lép fel az seattlei alternatív rockcsapat, a PUSA, akik a jó ég tudja, honnét kerültek elő és a brit Kaiser Chiefs, ugye mondanom sem kell: indie (hiába, ami trend az trend...).
Pénteken folytatódik az indie-feszt a szintén brit The Cribs fellépésével, azután egy nap szünet és vasárnap a The Wombats folytatja és ha még mindig nem hánynátok az indie rocktól, meg lehet nézni/hallgatni a Babyshambles fellépését is még az esti főattrakció, a The Killers előtt. (Azért közben lesz Tankcsapda - ez adhat egy kis felüdülést...).
És végül maximális tisztelettel, de már csak felsorolva a Nagyszínpados magyar bandák neveit : Kispál, URH, PASO és Tankcsapda.
Kellemes szórakozást mindenkinek a Szigethez és kíváncsian várjuk a beszámolókat. Email címünk: rskoncert [kukac] gmail.com.