Jön a Karácsony! Nálunk meg a magyar metál-zenei hetek! Nem akarom lelőni a poént, de a következő napokban, hetekben elég sok magyar albumról és előadóról fogunk írni, ami jó. Kezdésnek itt a Wackor teljesen friss második lemeze az Uncommon Ground.
Az első 2004-ben megjelent Methanolid óta négy év telt el, így éppen itt volt az ideje egy új albumnak. Mivel a fiúk voltak olyan rendesek, hogy a myspace oldalukra felrakták az egészet (igaz letölteni én nem tudtam) így egyből lecsaptam a lehetőségre. Az album munkálatainál az énekproduceri szerepet a nemrég szintén új lemezzel jelentkező Ágnes (!) töltötte be, a hangmérnök Szabó Viktor volt.
Van itt minden, mint a búcsúban. Mondom ezt úgy, hogy közben mégis egésszé áll össze a kép. Egyszerűen nem tudom stílusilag belőni, a kezdetek – több, mint 10 év - óta állandó felállással, trióban muzsikáló csapatot. Elég eklektikus amit csinálnak, de azért a metál-HC elemek nagyjából megvannak, erre pakolják rá a többi nüanszot és ettől lesz különleges íze a dolognak, ráadásul ketten is énekelnek. Abszolút egyéni a dolog, még hasonlítani sem igen tudom semmihez, csak tippjeim vannak. Viszont jó értelemben vett slágerek sorjáznak egymás után az biztos.
A Beyond a nyitány Miki kiváló énekével. Abszolút fejben ragadó dallamok, Slayercsabi kalapálós dobolásával. A kettes Bloodcat sodrósabb darab, klasszikusabb riffekkel megbolondítva, szinte végig kétlábgépekkel, Küki előretolt basszusával. A következő Somebody's Nobody talán a legkönnyebben befogadható darab az albumon, abszolút favorit; klipet neki, de minimum a nagyon zenei rádióba vele. Különleges nóta, telitalálat vezetőriffel, beteges szólóval, tökéletes refrénnel. A négyes Moonsoon droidos, fémes hangjai egy vontatottabb, zordabb dalba torkollanak, de a Munnymaker újra a pörgősebb, headbangereknek való muzsika egy kis punkos beütéssel, dörmögő refrénnel. Az ezt követő groove-os Sowl szaggatott témái megint viszik a prímet, a dal leállós befejezése pedig zseni kategória. Elég hihetetlen, hogy három manus játssza ezt a zenét, pedig így van. Azért koncerten kíváncsi lennék, hogy szól az egész. A torzított énekkel megbolondított Rancor, megint fogósra sikerült mind a gitárjáték, mind az énektémák terén, míg a nyolcas Just This újból nagyszerű riffekkel operál, a lebegős középrész kicsit megnyugtatja a nótát, hogy aztán az addig zaklatottságában folytatódjon tovább. A már korábban is letölthető Z.I.L megint bólogatós darab. Könnyebben befogadható, hasonló, mint a Somebody's Nobody, talán kevésbé ragad a fejben, viszont a gitárszóló visz mindent. A tízes Shark 'N Roll pattogósabb vonalvezetésű, dallamos nóta. Ebben egy kis Entombed-ot vélek kihallani a refrén alatt. A lemezt igazából ez a dal zárja, mert ezután már csak az Outro című gitárgerjesztgetés marad, amolyan levezetőképpen.
Azt hiszem Saabi barátomnak igaza van és az a kurva nagy baj, hogy Kelet-Európába születtünk. A Wackor zenéje simán világszínvonalú, félő hogy ezt pár értő és ezt értékelő emberen kívül kevesen tudják meg. Az év egyik legjobb hazai metál albuma.
9.5/10
Egy kis ízelítő korábbról: Judgement In My Illusions (feat. Ágnes)
Kapcsolódó linkek:
