A rockzenei színtéren nem a Hollywood Rose az első aki tribute bandaként kezdi és aztán saját dalokkal próbálkozik később. Más kérdés, hogy az ilyen zenekarok egy jó része aztán marad a saját daloknál. A HR esetében ezt maximum kirándulásnak tekintem. Volt pár saját saját ötletük, melyek dalokban öltöttek testet és bár a produkciónak van köze a tribute banda stílusához, ezek a hatások csak minimálisnak tekinthetők.

Nézzünk egy kis bio-t: a Hollywood Rose 2003 nyarán született javarészt a Sucker Punch és az Alabama zenekar tagjaiból. Az azóta eltelt idő alatt Guns N' Roses tribute zenekarként bejárták egész Európát. Volt pár tagcsere és 2007-ben eljött a pillanat amikor elkezdtek saját dalokkal foglalkozni. 2008 februárjában megjelent első, négy saját számot tartalmazó demó, ami arra ösztönözte a csapatot, hogy legyen folytatás is. 2008 októberében néhány nap alatt a Denevér Stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán teljes kontrollja alatt lezajlott a lemez felvétele és a keverési munkálatok is megtörténtek.

Nos a végeredmény alapvetően rendben van. Jóféle rakenrollt tol a csapat, egy kis punk-rock és hard-rock belekeverésével. A végeredmény egy húzós anyag, melynek a fogadóközönsége kis hazánkban biztosan megvan, például motorosfesztiválokon simán eltudom képzelni, ahogy ezrek üvöltik Jesse-vel a sorokat.

A lemez színvonala nem mindig egyenletes ugyan, de arra nem lehet panasz, hogy egysíkú  dalokat írt volna a HR. Van itt jó fajta amerikai rock (Adrenalin), Offspringes punk-rock (Sör A Földön), a Guns November Rain-jére hajazó ballada (Tükörkép) és még sok minden más, de valahogy a tengerentúl hangulata végig körbelengi az albumot.

Nekem speciel a húzós groove-okra épülő dalok jönnek be. Ilyen a nyitó Én, mely a lemez legjobb dala - erről a fejben ragadó refrén gondoskodik -, a szegény Michael Jackson Smooth Criminal-jára hajazó verzéjű Jég, a komorabb hangszerelésű Menedék, a Mötley Crüe fíling Világvége Hotel, vagy a jó kis gitárjátékot hozó és honky tonk zongorát csatasorba állító Két Fejed Van.

Sok szó felesleges, a lemez minden hangjából süt az, hogy profi zenészek élvezettel játszanak. A szórakoztatás itt a fő cél, a célok pedig teljesülnek. A Minimal Design nem felesleges oldalhajtás, van létjogosultsága a tribute banda mellett is, úgyhogy lehet gondolkodni a második albumon.