A várpalotai Septicmen lassan thrash veteránnak számít, hiszen 1992 óta nyomatják ezt a fajta muzsikát, és a Transit már az ötödik lemezük. Ami némileg meglepő, hogy tavaly év végén kijött, hiszen valamivel kevesebb mint két évvel ezelőtt látott napvilágot a negyedik Negative címre keresztelt korong. Ez a hirtelen termékenység szerencsére jó dalokban öltött testet.

Bár az elején azt írtam, hogy a csapat thrash zenében utazik, de ez igazából csak általánosságban igaz, mert néhol azért más irányokba is kikacsint a Korcsmár Gyula – gitár, ének; Garai Tibor – gitár, Szalai Vernon Béla – basszus, Németh Róbert – dob alkotta négyes. Alapvetően azonban a lemez meghallgatása után az ugrik be az embernek, hogy a Septicmen jó kis bólogatós thrash-metálban utazik. Nem mondom, hogy a bándi AMP Stúdióban Pallagi Attila irányításával felvett korongnál nem hallottam már jobban megszólaló albumot, de ez a koszos-szutykos sound valahogy igencsak passzol ezekhez a dalokhoz.

Korcsmár Gyula nem rendelkezik széles skálájú hangi adottságokkal, de alapvetően jó dallamokat hoz, viszont ennek a zenének az igazi erejét a gitárok adják, azok pedig  gyomroznak rendesen, mert amit például a Sacrifice-ban összepengetnek a srácok arról tényleg csak felsőfokon lehet beszélni. 

A lemezt indító  Condition még egy oldszkúl, eléggé mély Slayer-es riffel operál, de az igazi beton a kettes Black Room-ban érkezik, melynek riffjében én egy jó adag szutykos stonert is érzek, de nagyon húzós kivitelben, ráadásul király szólóval van megtámogatva. A régivágású kalapálós thrash témákat némileg modernebb döngöléssel kombináló Paradox Harmony kicsit vontatottan halad, de alapvetően ez is rendben van. A lassan bontakozó több mint hat perces Sometimes egy kicsit túlnyújtottra sikerült, de kellemes riffekben itt sincs hiány. A szintén hagyományos thrash témákra építő Vox súlyos, ha nem a legsúlyosabb szerzemény a lemezen, mely közben tényleg előkerül a léggitár. A nagy gyalulást az Amazon címre hallgató akusztikus átkötő oldja kissé, de a Gus Chambers (Grip Inc.) emlékére írt Monster-ban aztán helyreáll a világ rendje. Ez a dal is oldszkúl jelleget ölt a sodró, néhol rohanásba váltó gitártémákkal és tempókkal. A pince mélységig hangolt, már-már doomos riffekkel nyitó Meteor-ban én egy kis Pantera-t érzek, de az igencsak fajsúlyos megközelítés elnyomja ezt az érzést. A lemezt záró hármas különösen erősre sikerült kezdve a Deep Roots bivaly, komor-fekete gitár és néhol death/black-be váltó énektémáival, a már említett Sacrifice mindent taroló gyalulásával és az utolsónak elővezetett Perfect Trend mélyen böfögő, torzított riffjeivel és ősrockba hajló refrénjével.

Igazából egy-két ismerősnek tűnő zenei megoldást leszámítva igencsak kellemes meglepetés a Transit. Ha szereted a mélyre hangolt, bivaly gitártémákkal megpakolt, oldszkúl jellegű, nagyrészt thrashbe hajló metált, akkor a Septicmen tökéletes választás