RockStation

Bálnalovas és On Carpet a Tündérgyárban [KONCERTAJÁNLÓ]

2010. július 06. - sunthatneversets

A Bálnalovas névről valószínűleg mindenkinek az inkriminált film jut az eszébe, ami érthető is, hiszen a fenti nevet viselő zenekarnak ez lesz a legeslegelső  koncertje. Hogy miért ennyire érdekes ez az esemény, az a zenekart alkotó figurák neveit olvasva fogja értékelni az, aki egy kicsit is képben van a magyarországi stoner rock-színtérrel kapcsolatban. Egyfelől itt muzsikál a VL45 két tagja, mégpedig Dénes, a funkmachine basszusgitáros és Tonya, a jóságos mackóra emlékeztető, szeszpusztító dobos, aki egyébként a megszólalásig hasonlít a Kyussból ismert Alfredo Hernandezre. Az egyik gitárost Zoltánnak hívják, ő a Doomsday Funkot is erősíti, a gitáros-énekes szerepében pedig nem mást tisztelhetünk, mint Polonkai Tamást, aki a Polly Is Dead révén osont be a magyar rocktörténelembe. Róla azt kell tudni, hogy gyakorlatilag a Polly dalainak az oroszlánrésze az ő - akkor még rasztás - búrájából pattant ki, ennek megfelelően - és ezt a Bálnalovas-próbán előfordult kémeink is megerősítették - az új zenekarával pontosan ugyanott folytatja, ahol a Pollyval abbahagyta.

A Bálnalovas előtt fellép még a martfűi On Carpet zenekar is, akik a boldog emlékű kilencvenes években tolták a grunge-ot Oyster Bed néven. Kovács Attila gitáros ezek után megfordult az Akelában is, most pedig megint összerántotta a régi arcokat, hogy megidézzék Seattle-t. Fogadjátok szeretettel ezeket a keményen rokkoló, hatalmas szívű  és sörpusztításban verhetetlen férfiakat is!

Bálnalovas, On Carpet koncert
Budapest, Tündérgyár (IX. Tűzoltó u. 22)
Ingyenes
Koncertkezdés:  21:00

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr572132816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum