1. nap:

Annak a megítélése, hogy melyik fesztivál jó, vagy rossz elég szubjektív. Fura volt alig három napon belül a Sziget után meglátogatni az Azfesztet. Előbbi jó pár éve a monumentális, (általuk) sztár fellépőkkel dúsított karneváli hangulatra épít, és a fesztivál látogatási számaival igyekszik jellemezni a nívóját, még az utóbbi különösebben nagy hírverés nélkül, amolyan underground ínyenc fesztiválként üzemel az augusztus 20.-ai hétvégéken, immáron hatodik alkalommal.
És, hogy miért vándorol ki Nyírbátorra a metál zene szerető közönsége?

Ad egy: Arányaiban az olcsóbb fesztiválok közé tartozik az Azfeszt, tavaly ugyan jóval olcsóbb volt a jegy és az italár, de így is az idei turnus egyik leg pénzárcakímélőbb rendezvénye volt. Ad kettő: nem sok olyan fesztivál van, ahol lehetőség van ingyen termál strandolni, ráadásul nulla huszonnégyben. Így az Azfesztnél necces még mindig eldönteni, hogy a legnagyobb kis fesztivál, vagy a legkisebb nagy fesztivál.
 

Az infrastruktúráról néhány szóban: egy színpad minusz, egy medence plusz, és sokkal átláthatóbb programok.  A nagyszínpad, és a kemping színpad közt szinte semmi különbség nem volt, legalábbis méreteit tekintve, no meg a fellépő zenekarok színvonala is nagyon kiegyensúlyozott volt. Ez már az első nap elején érezhető volt, amikor is a tehetségkutatón például olyan zenekarok aktivizálták a fesztiválozókat, mint a Slaughter At The Engagement Party, vagy a Stiff Bastard (mindkettő helyezést ért el egyébként a végelszámolásnál), és elég komoly tömeg gyűlt össze a félórás bemutatkozásukra, de például az őket követő Smog is legalább ugyanolyan minőségű zúzdát hozott, mint az előbb említettek. Hiába! Elmúltak már azok az idők, amikor még a délutáni bandákon csak röhögni lehetett, itt már profizmus van, meg pontosság, és a mosoly a szájon már max az öröm jele, és nyomokban dem tartalmaz cinizmust.

Az est főzenekarainak sora a Strike Anywhererel nyílt. Magát a bandát annyira nem ismertem, egy-két számukkal, a stílusukkal, a politikai ideológiájukkal tisztában voltam, és arra azért lehetett számítani, hogy nem lesz finomkodás, meg sztár allűrködés. Ennek megfelelően zúztak az amerikai arcok, és a közönség is vevő volt erre.
 

A The Ghost Of A Thousand koncertjét egy ideig a pulttól néztem, de be kellett látnom, hogy közelről is érdemes belekukkantani a brit screamo, metal, vagy akármilyen core koncertbe, mert tényleg olyan elánnal nyomták a hibátlan (ex)trend muzsikát, mintha csak az lett volna a  szándékuk, hogy 200as vérnyomás alatt nem engedik el a néző közönséget. Volt közönségbe ugorva éneklés, energikus levegőbe hadonászás, szóval egy igazi giccs parádé volt, de valahogy meg volt a maga bája.

Mint ahogy a First Bloodnak is, igaz ott kompomisszum mentes hard core partiba csöppent bele a látogató. Az estét a Grand Mexican Warlock zárta, a Hegyaljás fellépésükhöz hasonlóan most is remek koncertet adtak, és az időpont is klappolt ehhez az elszállós, néhol odaverős hang orgiához.
 

 2. nap:

Az Azfeszt egyik nagy pozitívumai közé tartozik az is, hogy egy erdősített kempingben lehet sátorozni, így nem a légszomj az amitől reggel kikászálódik fekhelyéről a fesztiválozó. Pihenni meg lehet még a strandon is, mi is ezt tettük, cirka öt órányi másnapos agonizálás után. Ezzel át is ugrottuk a tehetségkutató fellépőit, de a Kemping Színpad hozott egy elég húzós magyar metál névsort erre a napra, megfejelve egy The Haunteddal.
 

A H.E.R.O.-t a sátrunktól hallgatva elég bejövősnek ítéltem meg, de azt már nem fogom megtudni, hogy tényleg ilyen jók, vegy csak a távolság állt nekik jól. A Wrong Side Of The Wall megint odatette magát, de ezzel a fehér ing, fekete nyakkendő, fekete ing, fehér nyakkendő imázzsal még mindig nem tudok kibékülni. A Naprára elnézünk, fílinges dolgot csinálnak, pedig az ilyen folkos, magyaros, népzenés dolgokért nem vagyok annyira oda, igaz, más zenekarokra nem jellemző, hogy ilyen igényességgel csinálnák ezt a műfajt. A Nagy Színpadról koccanás, mert innentől elkezdődött az indie parádé, vagy magyarosan szólva az alter buli, 30Y-ostól, Kiscsillagostól, meg még előttük Besh O Drom, úgyhogy Kemping Színpad lett az úticél.
 

Az Underestimated Cawedraw  visszatérő vendége az Azfesztnek, amit a performanszuk alapján teljesen megérdemelnek, a stílus mondjuk az elég kopottas Sepulturás szegelés (igen, volt Boody Roots is), de szívvel nyúzták a hangszereket. Az Insaneből nem rég lépett ki az egyik alaptag Norman, ezt a bulit már nélküle nyomták le, még pedig hibátlanul, egy szám erejéig a régi énekes Oszi (WSOTW) vendégszereplésével, és meglepetésként volt Deftones Head-Up is.

A Blind Myself mostanában egyre inkább a szívembe lopja magát, megint remek koncert, energikus előadásmóddal. A népnek is bejövős volt, amely aránylag szép számban volt kint a koncerten, habár nem volt jellemző egy koncertre sem, hogy ezres, vagy vastagon több százas nagyságrendű tömeg gyűlt volna össze, de így családiasabb hangulatban talán még inkább ütöttek az ilyen Blind Myself féle muzsikák. 

Az est főzenekarában, a The Hauntedban nagyon kellemesen csalódtam. Nem igazán vágtam, hogy milyen is az ő zenei profiljuk, de az alapján a néhány szám alapján, amit hallottam előzőleg tőlük, attól féltem, hogy egy irtózatosan szegelős, agresszív programot hoznak. De mégsem! Volt kellő mértékű elszállás, és lazulás, és pont így volt ez jó (legalább is nekem) éjfél, hajnal egy táján. Így jó szájízzel, levezető iszogatás, gibbonkodás a Sátor Színpadnál vér ciki zenére, de ide még vissza fogok kanyarodni.