3.nap

A nyírbátori időjárásról talán annyit érdemes tudni, hogy amíg nappal 30 fok körüli, verőfényes nap sütés volt, az este ez a felére, vagy még az alá is csökkent. Ha a Monster Energy Nagyszínpadtól indul meg az ember, helyszínenként esett pár fokot a hőmérséklet, így a relatíve erdőben található kempingben szinte a sarkvidéki éghajlat volt a meghatározó. A VIP rész egyik előnye, az angol wc mellet ugye, talán csak annyi volt, hogy pár plusz celsiust nyertek. 

Na de nem pihenni jön ide az ember, és ennek tükrében újfent a Kemping Színpadon kezdjük a napot tehetségkutatván. Gyors egymásutánban jött a Scarps a maga dallamos, zúzós metáljával, a Destroy The Carrot rockabillyvel, és a stoneren érlelt, a grunge hangulatot sem megvető Free Fly Zone.

A Monster Energy Nagyszínpadon délután ötkor veselkedett neki a német Punishable Act, akik állítólag nagyon odatették magukat, én a korai kezdés miatt inkább a sörözést választottam, de vígasztalódhattam azzal a tudattal, hogy lesz még így is rendes zúzás a mai nap folyamán ezen a helyszínen. Volt Cadaveres, egy számomra felejtős Cataract, egy, a szokásos nívóját hozó Subscribe (akárcsak Hegyalján, most is a Refused feldolgozásnál csíptem el őket).

Azért mégis a fesztivál egyik, ha nem a legnagyobb húzó neve az NYHC (gyengébbek, vagy zenei analfabéták kedvéért: New York Hardcore) egyik megkerülhetetlen formációja, a Madball volt. Rendesen voltak a Monster Színpad előtt, és Madballék sem egy alibi koncert lezavarása miatt utaztak ilyen messzire. Itt jegyzem meg, hogy az egész fesztiválon hibátlan volt a hangosítás, de talán itt csúcsosodott ki. Egyébként a lebonyolítást is csak dícsérni lehet, nem voltak kapkodó hangszer beállások, csúszások. De vissza a Madballra! Az egész koncertet végig hatalmas elánnal dolgozták végig, pedig a zenekar átlag súlya jócskán mázsa fölötti, bár ez nagyban köszönhető Hoya Roc basszernek is, aki szintén bemozdult rendesen, nem beszélve a frontember Freddy Cricien-ről, akinek szintén egy perc nyugta nem volt, és fel-alá rohangált, ugrált, üvöltözött. A program best of jellegű volt, és nagyon húzós.

Ezek után jött még a Mnemic, ám egy sajnálatos hirtelen elbambulás miatt átaludtam a dán súlyozást. Ez benne van a pakliban, ha fesztiválozik az ember fia. Mindenesetre nem feltétlenül kell a maradék agykapacitásunkat egy órányi komplex, szilaj és kompromisszum mentes dzsidzsizésre pazarolni.  
 

4.nap

Utolsó reggelen, éppen dél után az első sör, kávé menetet követően megnéztem a Carana Padma-t, akik korrekt kis dallamos, zúzós metált toltak. Ezek után jött egy másik kihagyhatatlan délutáni elfoglaltság: a tónál iszogatás. Négy napnyi gitár reszelés, hörgés, és duplázó zaj után jó volt egy kis torzító csend, de a színpadokra ez a langyulás nem volt jellemző, legfőképp a Monster színpadra.
 

Ott a Road, Depresszió már este hatkor neki állt riogatni a tini lányokat a négynegyedes rock slágereikkel, hála a tó (ejtsd: táu) elég messze volt ahhoz, hogy az olyan nótákat, mint a Nem Kell Más, vagy a Sokkold A Rendszert eljusson a hallójáratomig. Az Óriás közepe felé értünk vissza a kempingbe, fél füllel hallva hozták a standard fesztivál programot (Fát Dönteni, Rossz Vér). Kellemes muzsika, kellemes idő pontban. A Superbuttra visszanézünk, bohóckodásos, szülinapos, tortával arcba vágós koncert volt Vörös Andris, és éppen aktuális zenei kíséretének előadásában.

A Polar Bear Clubról egy haverom azt mondta, kurva jó. Fenntartással viseltetek az ilyen kijelentések. Úgy meg végképp, hogy belehallgattam egy számukba, de annak nem volt semmi hatása rám. Ennek ellenére meglepően jó koncertet adott a jenki ötösfogat. A zenéjük valahol a Rise Against, Boy Sets Fire vonalas punkos, screamos zenéjét idézi, de a poszt hardcore alap banda Rival Schools lazaságát is magába foglalta. Mindenképp kellemes csalódást okozott a Polar Bear Club. Nem volt túl nagy megőrülés, tudjuk be az utolsó napnak, vagy annak, hogy a másik porondon a Scar Symmetry gitárhírózott.
 

Utánnuk az Isten Háta Mögött. IHM-éknek jót tett a kései időpont, mert már eléggé rottyon voltak, de ennek a zenekarnak ez áll jól, nem hiszem, hogy élvezhető lenne egy olyan koncertük, ahol mondjuk végig agitálnák a közönséget, vagy előre betanult koreográfiákkal pózolnának. Zene bekarmolt emberektől, bekarmolt embereknek, oszt csókolom. Voltak első két albumos számok, amiket hiányoltam Hegyalján, mint a  Kéjgáz, a Közelítő Távolító, a végén nagy meglepetésemre Tavaszi Nemző Düh, Kanyarodási Ceremónia, és az elmaradhatatlan Aláírhatatlan Történelem, ami betudható volt a gitáros Bokros Csabi búcsú dalának. Egy új számot is előadtak, és az alapján igen bíztatónak tűnik az elkövetkező albumuk. Gitárközpontú, Amplifier fílingű dalt nyomattak.
 

A Living Colour Cult Of Personalityjét épp, hogy sikerült elcsípni. Meglepően kevesen voltak a nézőtéren, de ez a legkevésbé sem zavarta a 90-es évek egyik legjobb egy slágeres zenekarát.
 

Mivel több koncert már nem volt a Sátor Színpad Fokk-R Partyját iszogattuk végig, tekintve, hogy a Monster kb. 20-30 négyzetméteres területére egy jó százas tömeg próbált odazsúfolódni. A Fokk-R Partyról annyit, hogy lehet, hogy egy ilyen retro party hangulatot próbált volna közvetíteni, és lehet, hogy ez a nyírbátori művházban egy várva-várt esemény, de könyörgöm, az Azfeszt egy specifikusan rock, metál fesztivál. Így három, négy számig el lehet majomkodni a Grease, meg Hair számokra, de egy fél óra múlva, már iszonyúan szánalmas volt az egész. Főleg úgy, hogy lényegében az utolsó három napban lényegében ugyan az a lejátszás lista volt berakva winampba, utolsónap Ladánybenével, és egyéb lakodalmas reggaevel kiegészítve.
 

Mindenesetre hiába a Fokk-R Party félsüket, vagy félbolond DJ-je, hála nem erről fog emlékezetes maradni az Azfeszt, mert lehet, hogy vannak nívósabb, vagy divatosabb, vagy nagyobb költségvetésű fesztiválok, de messze ez a legfílingesebb.