RockStation

Thrash attak: Onslaught – Sounds Of Violence

2011. február 07. - sunthatneversets

A ködös Albion, Bristol nevű városában 1983-ban alakult Onslaught a thrash metál hőskorának egyik aktív résztvevője volt az európai vonalon, már ha Anglia szervesen Európa része ugye. A csapat három nagylemez után, különböző nehézségek miatt 1991-ben beleállt a földbe és jól feloszlott. Hogy a 2000-es évek közepén egy sor más bandával együtt mi vitte rá az Onslaught-ot, hogy visszatérjen az rejtély, de az tény, hogy ma a stílus szinte másodvirágzást éli.

A banda 2007-ben jelentette meg visszatérő lemezét Killing Peace címmel, most pedig 4 év után itt a Sounds Of Violence nem kevésbé társadalomkritikus megközelítéssel. A comeback akár visszafelé is elsülhetne, de Onslaught-éknál nem fog. A három majdnem őstagot (Sy Keeler – ének, Steve Grice – dob és Nige Rockett – gitár) is számláló kvintett egy intrót és egy outrót leszámítva nyolc bivalyerős thrash tételt rakott a Sounds Of Violance-re. Retrónak persze retró ez az album is, az arcok akik feljátszották is retrók, a hangzás természetesen abszolút mai.

Mindezt megfejelve az igazi thrash-es, üvöltözős éneket, olyan riffhegyekkel tudták megtámogatni, mely többségében csak hozzátesz a dolgokhoz. Mondjuk a kettes Born For War még igencsak az ezerszer hallott thrash kliséket hozza, de az utána következő címadó, már tőből csavarja le a hallgató fejét, súlyos, masszív riffek, géppuska kétlábgép, bitang jó szóló. A Code Black egy beton középtempóval índít és később is erre támaszkodik a dal. A Rest In Pieces a technikás, gyors vonalat hozza, kántálós refrénnel,  míg a Godhead szintén ezerrel kalapál, de egy kicsit groove-osabb – valahonnét ismerős -  riffeket vonultat fel.


Onslaught – Antitheist

A Hatebox ezt a vonalat viszi tovább, szaggatnak rendesen az urak, de a tempóváltások sem maradnak el a nagy izmozásban. Utána az Antitheist-tel megkapjuk a lemez legjobb dalát, színes, abszolút a 80-as éveket idéző tétel, sűrű tempó és hangszínváltásokkal, és a dal végén az egyik legjobb riffel, amit valaha thrash albumra pakoltak. A lemez utolsó rendes dala a Suicideology tekerős rendesen, a kétlábgépet elég követni, a nagy mészárlásban. Bónusznak megkapjuk még a Motörhead Bomber-jének feldolgozását, nagyobb megfejtések nélkül.

 

 

Az év eleji sűrű thrash felhozatalból eddig az Onslaught új album a legerősebb, tehát az angol banda visszatérésének létjogosultságán felesleges vitatkozni. Nincs újítás, nem lesz  reform, csak egy masszív thrash attak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr82642879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum