RockStation

Azok a régi szép idők: R.E.M.- Collapse Into Now

2011. március 08. - sunthatneversets

Az R.E.M. abszolút része kamaszkoromnak. Az Out Of Time vagy az Automatic For The People akkoriban legalább akkora flash volt számomra, mint mondjuk a Metallica Fekete Albuma, vagy a Guns N' Roses Use Your Illusion-je. Hogy az R.E.M. legjobb albuma az előzőekben megnevezett két album közül ki az szinte biztos. Ezt követően pár fellángolást leszámítva nem igazán tudtak emlékezeteset alkotni, de 2008-ban megjelent Accelerate című lemezük meglepően fogósra sikerült sokak legnagyobb örömére.

Az R.E.M.-nek sokat köszönhet az alternatív zenék társadalma, hiszen úgy tudtak a köztudatba kerülni, hogy magukat, zenéjüket igazából nem árulták el soha. Intelligens, - néha intelligensen politikus - zenét játszottak mindig, valószínűleg ezért is tudtak eljutni annyi ember szívéig.

A Michael Stipe (ének), Peter Buck (gitár, vokál, basszusgitár, mandolin), Mike Mills (basszusgitár, gitár, vokál, billentyűs hangszerek) felállású csapat több vendégművésszel dolgozott új albumán, mely több szempontból is az előző Accelerate továbbgondolása. A két leghíresebb név Patti Smith aki a Blue-ban énekel, és a Pearl Jam vokalistája Eddie Vedder is feltűnik az It Happened Today-ben, mely a lemez egyik legjobb dala.

Az R.E.M. a Collapse Into Now-n egyszerre játssza a legnagyobb garázs és aréna-rock slágereket, valami olyan természetességgel, amely teljes mértékben a 20 évvel ezelőtti időket idézi. Ösztönös, görcsmentes album ez, gitárcentrikus, pár perces slágerekkel, melyet ritkán szakít fel egy-egy merengősebb (Blue, ÜBerlin, a sanzonszerű Oh My Heart, a szép Walk It Back) tétel.  

 

  

A keretbe foglalt – a Discoverer címú tétellel kezdődő és annak hangjaival is végződő – album erősségeit olyan dalok adják, mint az előbb említett dal ír hangulatú dallamai, a sodró All The Best, a majdnem punkos Mine Smell Like Honey, a Peaches vendégszereplésével megspékelt Alligator_Aviator_Autopilot_Antimatter című rakenroll vagy a minimál indie That Someone Is You.

 


R.E.M. - It Happened Today
 

A lemezt felvezető promó része volt a „Legjobb R.E.M. lemez az Out Of Time óta” mondat sűrű ismételgetése. Aki régóta nem követi az R.E.M. munkásságát legyinthet erre egy nagyot. A legdurvább azonban az az egészben, hogy nem hazudtak. Ha nem vigyáznak Michael Stipe-ék egy új sikerkorszak kezdete is lehet Collapse Into Now, mely nem csak megidézi, de vissza is hozza azokat a 20 évvel ezelőtti szép időket.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr382719838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum