RockStation

Ez volt 2011 a RockStation-ön

2011. december 24. - sunthatneversets

Bár az évből még pár nap hátra van, valószínűleg közületek is sokan inkább a bejglit tömitek majd, mintsem a számítógép előtt kukkoltok, történt-e valami érdekes a rockzene világában. Mivel mi is az előbbi tevékenységet preferáljuk inkább így az ünnepek táján, talán itt az idő egy kis összegzésre.

Mi az oldal készítői év elején azt tűztük ki célul, hogy ha lehet, minden fontosról tájékoztassunk benneteket. Talán nem álszerénység azt mondanunk, hogy sikerült. A múlt évben felépített sajtókapcsolatok lehetővé tették, hogy szinte mindegyik fontos élőzenei eseményen ott legyünk. Idén már nem is volt olyan rockzenei körökben valamit is számító koncertszervező, aki eseményein ne látott volna minket szívesen. Tudósíthattunk a jelentősebb fesztiválokról is, ott voltunk a Metalfesten Novarockon, a Hegyalján, a Szigeten és a Fezen Fesztiválon is. A koncertekről sok ezer kép készült, ezeket Galériánkban megnézhetitek, ha éppen vissza akartok emlékezni egy-egy koncert fantasztikus hangulatára.

Emellett az ország legnagyobb példányszámú napilapjával kialakított jó munkakapcsolat lehetővé tette, hogy mindegyik jelentős hazai Arénakoncertről tudósíthattunk, legyen az ennek az oldalnak a profiljába vágó fellépés, vagy a RockStationtől teljesen különálló világ. Nem titkoljuk, hogy a 2012-es évben ezt az irányt még erősebben szeretnénk képviselni.

2011-ben megpróbáltunk egy kicsit színesebbé is tenni a RockStationt, és olyan előadókkal tudtunk interjút készíteni, mint a Tankcsapda, a Die Apokalyptischen Reiter, a Kyuss, a C.O.C., a Die Krupps, a Karma To Burn, vagy a Skindred. A Tilos Rádió Gorezone című műsorában elhangzott interjúk közül, pedig Neurosis, Trial, Kylesa és Pro-Pain interjúkat is olvashattatok nálunk, de a legnagyobb sikereket a hazai koncertszervezőkkel készített interjúkkal könyvelhettük el.

Nem mondhatom, hogy az évben megjelent összes albumról írtunk, de legalább segítettünk eligazodni az erdőben azzal, hogy minden hónapban megmondtuk mi az ami megjelenik. Emellett, azért közel 200 album recenziója született meg, ami azért nem kicsi szám, és így év végén meg is mondtuk, hogy szerintünk melyik lemezek voltak a legjobbak.

Fontosnak éreztük, hogy 2011-ben már a keményzenék semmilyen szegmense ne hiányozzon a RockStation palettájáról, így az ebben az évben csatlakozott kollégákkal kiegészülve a jövőben is közel teljes képet tudunk adni majd a rock/metál világáról.

Bár az oldal az elkövetkező napokban sem áll le, kicsi azért mi is szusszanunk egyet, hiszen volt hajtás ebben az évben is. És ha azt nézzük, hogy mindegyikünknek munkahely vagy család, esetleg mindkettő mellett jut valamennyi időnk a RockStationre, akkor pláne megérdemeljük a pihenést.

Így a végén nem marad más hátra, minthogy nektek olvasóknak, illetve minden kedves partnerünknek szeretetteljes, fémzenékben gazdag Karácsonyt és Nagyon Boldog és Sikeres Új Évet kívánjunk! Olvassatok minket 2012-ben is!

  

 

Personalize funny videos and birthday eCards at JibJab!

  

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr763490709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum