Folytatjuk a szokásos kérdéssel, hogy mi és miért is nem fért bele az évben a TOP 10-es listánkba. Nektek van valami, ami kimaradt ezek közül?

Koax:

Ahogy korábban is említettem,a House Of Protection az EP formátum miatt kiesett. Ami nagy csalódás volt nekem az a Green Day lemeze idén, amin igazából két jó dal van a többi inkább ennyi idő távlatából csak biztonsági játék. A Watch My Dying-ot kicsit sajnálom, hogy ki kellett löknöm a tízedik helyről, de a Weight Shift jobban érezte, hogy mire van szükségem most. Kerry King egy kisebb csalódás volt, mert oké, Slayer dalok, de ez így nem volt annyira izgalmas a számomra. Voltak jó megmozdulások, de semmiképpen nem egy TOP 10-es albumról beszélünk.Ezentúl, amit sajnálok szintén a formátum miatt az két magyar zenekar. A Nagyúr nagyon közel került a szívemhez, illetve a legjobb hazai post-rock zenekar a BUZZ is a formátum miatt nem tudtak bekerülni pedig…Hallgassátok meg őket!

Theshattered:

Nagyon nem tudom megindokolni, hogy mi maradt le és miért. Általában három-négy alkalommal biztosan átvariálom, bővítem, szűkítem a listát és a sorrendet, most ez maradt benne a végső sorban. 

Moravsky_vrabec:

Voltak idén is olyan lemezek, amiket szerettem és sokat is forogtak, de objektíven vizsgálva azért nem mesterművek. A glam rockban utazó Smoking Snakes bemutatkozó lemezét, a Honeymoon Suite visszatérését vagy az Eclipse dallamos bulirockját emelném ki ezek közül. A LeBrock EP-je és a Helloween remek koncertlemeze pedig formai indokokra hivatkozva maradtak ki, ugyanis csak rendes sorlemezeket szoktunk értékelni. 

Sweet Melancholy:

Jaj, nagyon sok, de tényleg… a teljesség igénye nélkül éppen csak lecsúszott Jerry Cantrell, Nick Cave, a Darkest Hour, Bad Omens, Cemetery Skyline és még a dán, ifjú titánok a Nakkeknaekker is lemaradt a TOP 10-es listáról, ami simán lehet, hogy egy hónap múlva már tök máshogy nézne ki. Fel tudnék még sorolni néhányat, de félek, hogy megsértődik az, aki kimarad… 

Ronnietoad

Rengeteg country, mert ez nem a Countrystation. Közben a kalap-gyűjteményem egyre bővül. Szeretem a Borknagart, de egyszerűen túl pátosziak lettek a kórusok idén. Sosem komáltam Marilyn Mansont, viszont a 2024-es albuma rendesen vívódásra késztetett. A Gaerea zenekart iszonyatosan akartam a listámra, mégis élőben működik számomra igazán. Menjetek koncertre, amikor nálunk járnak! Ahogy öregszem, egyre jobban élem a grindot. Olyan, mint a drága, minőségi száraz pezsgő – év végén eszmélek rá, miért nem fogyasztom gyakrabban, mikor ennyire élvezem?

Vinyl_Woww:

A Pearl Jam igazából egy nagy adag rajongói protekcióval lett sereghajtó és simán helyet cserélhetne a Pixies-el (The Night The Zombies Came) vagy a The Black Keys-el (Ohio Players), illetve a Tarantula Heart szintén ide kívánkozik a Melvinstől. Az ozempic úgy tűnik jót tesz a kreativitásnak, így az újracsomagolt antikrisztus szupersztár is megérdemel egy tartalékos helyezést.

Magnetic Star

Lehetne sorolni… Ahogy az előző válaszban utaltam rá, hagyományos heavy metalban kifejezetten eseménydús és erős év volt 2024. Amilyen hosszú idő után érkezett a mostani Scanner mű, annyira betalált nálam, és a koncertjük is sok szempontból emlékezetesnek bizonyult, az Invincible Shield meg a Judas Priest magasztos ódája önmagához és a rajongótáborhoz. A kreatív energiából kifogyhatatlan Bruce Dickinson The Mandrake Projectjét ellenben a koncepció és a hozzá tartozó körítés miatt találtam izgalmasnak elsősorban. Amit a metal extrém vonulatáról jelenleg tudni érdemes, azt idén az Inter Arma, az Ulcerate és a Selbst hozta a már említett Blood Incantation mellett. Blues-rock vonalon Beth Hart visszakanyarodott ahhoz, ami igazán jól áll neki. A tizenkettedik Thy Catafalque lemez – és a szerkesztőségi berkekben aratott sikere – önmagáért beszél, míg a Tengeri Püspök egyedül azt szúrta el, hogy jóval a lista leadási határideje után rukkolt elő a Disconnecteddel… Hát, lehet, hogy mégis inkább egy top 20 lenne elegendő?

CarolusRex666:

Azt például a listám összeállítása után vettem észre, hogy új Bütcher album is volt, emiatt az sajnos nem fért fel, pedig mindenképp ott lenne a helye, igazi régivágású kénköves black/speed csapás, pont nekem való. A nagy kedvenc Bruce Dickinson is lemaradt, anno túlértékeltem, végül nem hallgattam annyit, mint a megjelenésekor. A Nightwish is nagyjából ez a kategória, ők sem tudnak rosszat alkotni a szememben, a Yesterwynde is egy szép dalcsokor, csak nem dobtam el az agyam tőle. Kellemes meglepetés volt azonban az új Deicide, a Horna, Charlotte Wessels első félig-meddig metallemeze és az Octoploid színrelépése is, akik a kedvenc Amorphis-érámat idézték meg.

Árposz:

Kerry King szólólemeze csak és kizàrólag azért maradt le a listàmról, mert biztos voltam benne, hogy sokakéra felkerül, aztàn szokàs szerint itt vannak azok a frànya év végi  megjelenések is, amik egy év végi összegzésnél akaratlanul is hàtrànyba kerülnek.

Frogfoot:

Még ezek a lemezek voltak versenyben, akármilyen jó lett Slash lemeze és a két thrash metal csapat is benne volt a kalapban, de ezeket a lemezeket nem hallgattam annyit mint a listán lévőket, és úgy érzem a görög thrasherek felől nálam átbillen a mérleg a spanyol kollégáik felé (Angelus Apatrida) Verni - Dreadful Company Slash Orgy of the Damned Flotsam and Jetsam I Am the Weapon Suicidal Angels Profane Prayer