A Hernan Hermina vezette oakland-i kvintett most egy olyan matériával kényeztette el rajongóit, mely jóllehet nem ér fel a 2006-ban óriásit dörrent The Price of Existence akkori sikerével, viszont minden kétséget kizáróan hibátlanul képes formába önteni az elődök legjellegzetsebb erényeit, megbolondítva a végeredményt egy kis megfoghatatlan újszerűséggel, melyen egyaránt képes kiteljesedni slágeresség, agresszió, progresszivitás, melódia és egy jó nagy adag dög.
Gyakorlatilag a dalcsokor már rögtön az elején egy borzasztóan erős béklyóval láncolja figyelmünket az elkövetkezendő majd egy óra eseményeihez, melynek szorítása habár persze nem végig azonos erősségű, ám mindenképpen folyamatos. 
Ennek egyik vezető okát pedig minden bizonnyal a tavaly leigazolt Francesco Artusato virtuózkodásában kellene keresnünk, aki mindamellett, hogy (Ben Orummal tökéletes harmóniát alkotva) megmártóztatja a hallgatóságot a legjellegzetesebbnek tekinthető All Shall Perish dallamokban, még önmagából is beletesz egy kis darabot a végeredménybe. Nem kényelmetlenül sokat, éppen annyit amennyi abszolút az előnyére válik a produkciónak. 
A nótákban egyaránt táncra perdül egymással az első lemez sokszor nyers és kíméletlen brutalitása, a price' dallamcentrikussága és slágeressége, valamint a 2008-as termés összetettsége és terpeszkedése. Persze a produkció legnagyobb szerencséjére a komplexitás sincs túlzásba víve, a dalok nem ágaznak ezerfelé, könnyen emészhetők és ellentétben az Awaken the Dreamers jelentős részével inkább hallgatóbarátok, mintsem öncélúak. 

A dalcsokor nótái nagyjából egységes szinvonalon kalauzolják végig a hallgatót, hiszen minden poszton kiváló teljesítmény babusgatja a hallójáratokat, a fülbemászó dallamok (beleértve a frontemberi ténykedéseket is) borzasztó széles skálán képesek mozogni, sok esetben kijjebb navigálva bennünket a deathcore, lássuk be izgalmasnak már semmiképpen sem tekinthető világából, megmártóztatva a hallgatót death metalban, black metalban, metalcoreban, vagy éppen egy csipetnyi djentben.
Persze előfordul, hogy a lemez helyenként kissé leül, hiszen becsúszott egy-két kevésbé fogós, akár tölteléknek is nevezhető tétel, (pl.: Embrace the Curse) ám ennek ellenére az olyan pillanatok, mint például a Procession of Ashes, a The Past Will Haunt Us Both, a Rebirth, vagy az epikus zongoraintroval megtámogatott In This Life of Pain, mind-mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy bizony az All Shall Perish úgy képes betölteni a színtér (egyik) legkiválóbb zenekarának szerepkörét, hogy eltekintve a még mindig kissé túlszaporított breakdown mennyiségtől, valójában már messze elrugaszkodtak a műfaj agyoncsócsált kliséitől. Mindemellett pedig saját hangzásukat úgy voltak képesek újradefiniálni, hogy ezzel egyidejűleg végig hűek tudtak maradni saját karakterükhöz. - (Elkerülve a Job for a Cowboy vezetésével néhány éve megkezdett death metál felé történő kétségbeesett mutálódást.)

Összegzés képpen pedig azt hiszem konklúziónak levonhatjuk azt a megkérdőjelezhetetlennek tekinthető tényt, hogy idén bizony egy bitang erős anyag született az All Shall Perish műhelyben, mely (csakúgy, mint a Born of Osiris esetében) mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőt illetően.