RockStation

Denial of God a Kék Yuk-ban!

2012. május 14. - sunthatneversets

Akár megéltük a virágzását, akár történelemként ismertük meg, de nagyon messze van már a black metal legendás második generációja, melyet olyan jól ismert zenekarok fémjeleztek, mint a Mayhem, a Burzum, a Darkthrone, és megannyi társuk. Ez a távolodás értendő természetesen időben is, de érzés- és hangulatvilág tekintetében még inkább. Siratni nem kell, ami elmúlt, de akit valamilyen érzelem fűz ehhez a korszakhoz, annak most kilátásban van egy kellemes, vagy még jobb esetben borzongató élmény. Van ugyanis egy zenekar, amely annak a korszaknak a szülötte, és mintegy jégbe fagyva, téli álmomban szenderegve töltött el másfél évtizedet, megőrizve a sötét zenék aranykorának atmoszféráját, most pedig kiolvadt és egyre aktívabb, és egy exkluzív mini-turné keretén belül eljut Magyarországra is.


A dán Denial of Godról van szó, akik 1991-ben alakultak olyan gonosz hangzású rock és metalzenék hatására, mint a Black Sabbath, a Venom, a Mercyful Fate, a Bathory, vagy a Mayhem, de Alice Coopert is hatásaik közé sorolják. A banda demók, megosztott kislemezek és EP-k kiadása után 2006-ban jutott el első nagylemezéig, a Horrors of Satanig, melyet idén júliusban követ teljes hosszú folytatása, a Death and the Beyond. Utóbbi album előzetes bemutatójaként is felfogható a koncert, az anyag promóciója ugyanis már javában zajlik, és az előzetesen kiadott, videóklippel is megtámogatott Black Dethe című új szám bizony épp ideális ismerkedési alapot jelent a csapathoz.



Ebből arról is meggyőződhet a hallgató, hogy nem egy sokadik bőr lehúzására tennénk kísérletet, ugyanis a dal egy egyéni és kiforrott stílusvilágról árulkodik, ami a norvégokat csak helyenként kegyetlenül gyors tempóival, a régieket pedig leginkább aurájával idézi meg, zenei párhuzamot meg leginkább a néhai Dissection felfogásával mutat, akiknek szintén hasonlóan hitelesen sikerült a fogós dallamokat a féktelen black metal őrületével kevernie. Az erőteljes színpadi show-t bemutató előképekhez hasonlóan ez a dán banda is hajlamos az őrült zenével összhangban őrült, bizarr dolgokat művelni, kevésbé bátraknak inkább nem ajánljuk az első sorokat.

Előzenekarokból egy változatos csomagot állítottunk össze, reményeink szerint méltóan a hatások széles skáláját bemutató főzenekarhoz, a pakkban találni egyszerű kíméletlen darálós grind/death metalt (Limb for a Limb) jófajta, rideg, nyers black metalt (Lepra), fékevesztetten tomboló, harcias death metalt (Age of Agony), és dallamosabb, könnyebben emészthető extrémmetalt (Casketgarden). A Denial of God fellépését követően még a magát antikozmikus metalként definiáló Svoid is színpadra lép, akik a black metalt inkább modern, sok disszonáns elemet tartalmazó változatban interpretálják.

Denial of God (Dánia) + Casketgarden, Age of Agony, Lepra, Limb for a Limb, Svoid - 2012.06.02. szombat, Budapest, Blue Hell/Kék Yuk

Belépőjegyek a helyszínen 2700 Forintért válthatók. A kezdés időpontja 18:30.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr524505686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum