A death metal koronázatlan királya, vagyis a Cannibal Corpse nem szeret a babérjain ülni: idén jelentették meg 12. stúdiólemezüket, és azóta megállás nélkül koncerteznek. Bár az első hullámban elkerültek minket, a nyári fesztiválszezon előtt azért hazai rajongóknak is megmutatják, hogy miért tartják őket a világ legbrutálisabb zenekarának! Június 28-án a budapesti Club 202 fog áldozatul esni a zenei mészárlásnak, tettestársak a belga Aborted és a hazai Kill With Hate.
Ha a könyörtelen brutalitásra, páratlan dalszerzői képességekre és technikai precizitásra gondolunk a kemény zenék világában, akkor a Cannibal Corpse-nak nehéz párját találni. Bátran ki lehet jelenteni, hogy 1988-as megalakulásuk óta folyamatos vezetői a death metal stílusnak. Erre a legmeggyőzőbb bizonyíték, hogy Torture című idei stúdióalbumok az amerikai listák 38. helyén nyitott, ami más esetben egy ilyen stílusú zenekartól szinte elképzelhetetlen lenne. A death metal esetében ugyanis a mainstream médiából teljesen száműzött stílusról beszélhetünk - noha sokan emlékezhetnek rövid kis előadásukra, az Ace Ventura: Állati nyomozó című filmből, ahol egyik legnagyobb slágerüket, a Hammer Smashed Face-t zúzták le. A tagok mindig is hűek maradtak a gyökereikhez és a death metal stílushoz, viszont albumról-albumra mindig tudnak újat nyújtani a rajongóknak. Lemezborítóik Vincent Locke elhíresült grafikáról is közismertek, aminek révén rengeteg rosszakarót szereztek maguknak, és ez is közrejátszik abban, hogy több országban az eredeti kiadású lemezeik be vannak tiltva. Sőt, a szövegvilág miatt nem van, ahol fellépéseiket nem is engedélyezik a hatóságok.
Őszinteségüket és kitartásukat jelzi, hogy sosem mozdultak el gyökeresen a kezdeti, jól bejáratott útról. A technikai tudásuk megkérdőjelezhetetlen, elég csak a megbonthatatlan Paul Mazurkiewicz - Alex Webster ritmusszekcióra gondolni. Az a tény is magáért beszél, hogy Pat O’Brien gitáros anno a Slayert is óriási sikerrel segítette ki Jeff Hanneman helyén, amire kevés ember lenne képes. George Fisher, alias „Corpsegrinder” pedig kétség kívül a stílus legbrutálisabb énekesei között van. Az aktuális koncerten páratlan életművük minden korszakából szemezgetnek majd Corpsegrinderék, az említett új album legjobban sikerült tételei mellett.
A turnén a belga death/grind Aborted érkezik velük Budapestre, a bemelegítés szerepét pedig a hazai, hamarosan új lemezzel jelentkező Kill With Hate látja el. A csapatokat a Club 202 színpadán nézhetjük meg június 28-án, melyre jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon. Utóbbinál az otthoni jegynyomtatás kényelmes lehetősége is adott.
A Concerto Music bemutatja: European Torture 2012
2012. június 28., csütörtök 19.00 óra
Budapest, Club 202
Cannibal Corpse, Aborted, Kill With Hate koncertek
Belépő: 4900 Ft. elővételben / 5500 Ft. a koncert napján