Egy felettébb kulturált levélbe csomagolt lemezajánló pottyant a napokban szerkesztőségünkbe, amit a budapesti ScerrA követett el. November 10-én jelent meg első nagylemezük In Via címmel, a Hammer Music gondozásában. A 2009-ben alakult banda stílusa saját megfogalmazásuk szerint sem egyértelmű, inkább stílusok ötvözésével valami merész, és újszerű irány megteremtése volt a cél. Miközben töltöttem le a bemutatkozó nagylemezt, a zenekar Bandcamp-es oldalán ismerkedtem a korábbi szerzeményekkel, és már itt is érezhető volt a különlegessége a zenekarnak.
Az új lemez viszont valóban egy minőségi ugrást hoz a korábbi anyagokhoz képest. És tényleg nem egyszerű körberajzolni a stílust, amit játszik a zenekar, mert valóban széles spektrumon mozog. De a lényeg talán nem is az, hogy milyen skatulyába próbáljuk belegyömöszölni a zenéjüket, sokkal inkább az, hogy mennyire meglepően jól működnek együtt a zenei megoldások. A közel ötvenpercnyi játékidő valóban változatos zenei élmény és különösen tetszik, hogy egy percre sem engedik el a hallgatót. Az érdeklődést folyamatosan sikerül fenntartani, leginkább azzal, hogy valóban sikerült egy kényes egyensúlyt találni a srácoknak azzal, hogy végig táncolnak az egyes irányzatok közötti vékony cérnaszálon. Első hallásra a death metálos hörgések engem kimondottan el szoktak riasztani, de itt mégis maradtam. A technikás power metálos gitárszólók, a szimfonikus metálra jellemző hangszerek (zongora, hegedű) bevonása, valamint a néhol (korai) nevergreen-es hatású kiállások annyira érdekessé teszik a zenét, hogy ezt muszáj hallgatni. És ami még fontosabb, sehol nem fulladnak unalomba vagy önismétlésbe az elővezetett témák.
Nagyon sok jó dalt sikerült felsorakoztatni, és kimondottan jó hír a jövőre nézve, hogy a korábbi kislemezekhez (amik szintén jó anyagok) képest a nagylemez egy sokkal színesebb, letisztult és kiforrottabb kiadvány.
A 13 nagyszerű szerzemény közül kiemelnék azért párat a teljesség igénye nélkül. A korábbi EP-ről átkerült Tövistánc az első olyan nóta a lemezen, amire úgy felkaptam a fejemet. Tekerős és lendületes nóta a korábban már említett technikás gitárszólóval a végén. A lemez egyik legmélyebb és leglehúzósabb nótája a Halálom, mégis hangulatos és zeneileg remek felépítésű nóta. Egyből fülembe mászott a dallama, a szövege kicsit később jött meg, de az is rendben van. A Minden rendben egy picit lassabb, bólogatósabb, viszont itt pont dalszövege fogott meg elsőre. A gyertyák csontig égnek dal a lemez végén egy amolyan odacsapás, hogy nem fogyott el az erő az album végére sem, modern és profi munka ez is.
Szóval csupa meglepetés az album, és csak pozitív értelemben. A hazai felhozatalból nekem egyértelműen az év egyik felfedezettje. Technikás és összetett zenei megoldások, jó és tartalmas szövegek. Minden további szócsépelés helyett: csak így tovább ezen az úton!
