RockStation

Paul Gilbert: a Mr. Big gitárhőse Budapesten

2013. január 22. - sunthatneversets

paulgilbert02.jpg

2010-es szólókoncertjét és a Mr. Big 2011-es fellépését követően március 30-án ismét saját zenekarával érkezik Budapestre a világ egyik legtehetségesebb gitárosa, Paul Gilbert. Az idén 30 éve zenélő amerikai előadó Vibrato című új albumát mutatja be az A38 Hajón.

Legutóbbi, Fuzz Universe című lemezét követően a legfrissebb, Vibrato című albumot is személyesen mutatja be Budapesten a világ egyik legtehetségesebb gitárosa, Paul Gilbert. A Mr. Big alapító tagjaként is ismert amerikai zenész ezúttal egy inkább énekközpontú, könnyed és dallamos lemezzel jelentkezik. Paul saját véleménye szerint az új album elsősorban a ’70-es évek fúziós jazz stílusához áll közel, így remek hallgatnivalóul szolgálhat George Duke, Billy Cobham vagy éppen Zappa kedvelőinek is.

A nyitótétel remekül adja vissza az egész album hangulatát: az Enemies (In Jail) izgalmas,blues-os hangszíne mellett hangulatos kórusbetétekkel, valamint egy laza és dögös billentyűszólóval van feldobva. A dalnak - a hozzá készült animációs klip alapján - még Paul rosszakarói sem fognak tudni ellenállni:

Az 1966-ban született Paul Gilbert karrierjét a kezdetektől fogva kiemelkedő hangszeres tudására építette. 13 évesen alakította első zenekarát, melynek Paradise helyett végül Paradiz lett a neve, mert csak ennyi betű fért ki a lurkócsapat lábdobjára. Amelyre ugyanúgy felpingálták a nevet, mind a nagy példaképek, így a Beatles, a Led Zeppelin vagy a Kiss. Első komoly zenekara, a Racer X éveiben már komoly szakmai sikereket ért el, és 18 évesen a legfiatalabb gitárosként került be a Hollywood-i Guitar Institue of Technology oktatói közé.

flyer_paulgilbert.jpgTöbbszörös platinalemezes előadó, a Mr. Big nevű supergroup egyik alapítója, aki turnéi keretében bejárta az egész világot. Szólókarrierje során a zene számos műfajával tett már próbát, kalandozott a a punk, a blues, a jazz, valamint a progresszív és komolyzenék birodalmában is. Éppen 30 éve indult karrierje alatt több tucat lemez készítésében vett részt, és a világszerte ismert GuitarOne magazin minden idők 10 leggyorsabb gitárosát összegyűjtő listáján a 4. helyre került. Pályafutásának kiemelkedő pontja volt 2007-es szereplése a G3 turnén Satriani és John Petrucci mellett, de Mike Portnoy oldalán is közreműködött különböző tribute zenekarokban.

Az új lemez fogadtatásáról sokat elárul, hogy a brit Guitarist magazin „Az év szólója” díjjal jutalmazta Pault az Atmosphere on the Moon című dalért. Az album ráadásul nem csak a gitáros újságok kedvence, hiszen Thomas Lang remek játékának köszönhetően a dobos magazinok tetszését is elnyerte.

A tavaszi európai turné keretében Paul ugyanazokkal a világklasszis zenészekkel érkezik majd az A38 Hajóra március 30-án, akikkel a Vibrato lemezt rögzítette: Thomas Lang mellett itt lesz a basszusgitáron hallható Kelly LeMieux, valamint Paul felesége, Emi Gilbert is a billentyűk mögött. Paul saját elmondása szerint a 2010-es legutóbbi szólófellépés, és a 2011-es Mr. Big koncert után alig várja, hogy ismét Európába érkezzen, és végre személyesen is bemutathassa azt a rengeteg új zenei megoldást és ötletet, melyek az elmúlt években születtek.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr985033723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum