Tegye fel az AC/DC videókon szocializálódott ördögvillázásba meredt kezét minden magyar rockerarc, aki szerint nincs már „jó öreg régi rock” ebben az országban! Megvan? Most az tegye fel, akik egy zenés trippeléstől többet várnak, mint amit az Ozorai hurkahajúak szivárványszínbe szívott embertengerei nyújtani képesek 2 pár midibillentyűn, és drogok nélkül is tudnak és akarnak egy másik tudatállapotba kerülni! Megvan? Most rázzatok kezet, feleim. Az pedig, aki mindkét kezét a magasba tette, jobb, ha tudja: imáik meghallgatásra találtak. A rohamos gyorsasággal újra országos, sőt, nemzetközi fontosságú élőzenei helyszínné előlépő Pécsi Est Caféban április 18-19.-én a műfaj nagyjai mutatták meg a pszichedelikus rockzene különböző, rég eltemetettnek hitt arcait. Én ott voltam, beleröhögtünk egymás képébe, és bélyeg nélkül is kis híján sikerült színeket látni a produkcióktól. Sűrített koncertbeszámolók következnek, 2 részben.
04.18 csütörtök: Korai Öröm – ganjázó arabság, magyarosított post-goa törzsi ütemtárral
Ha nem cseng ismerősen a név számodra, kedves olvasó/hallgató, akkor fél füllel egy kő alatt húztad ki az elmúlt 23 év magyar undergroundját (vagy legalábbis a nőd nem volt őszinte veled). Ha a VHK a sámánok hardcore-ja, akkor ez… ez… Na, a Korai Öröm tényleg az a zene, amit végig kell hallgatni, meg kell tapasztalni. Aminek csak egy KICSIT, tényleg csak egy KICSIT kell engedni, hogy beléd szivárogjon.
Épp kezdésre értem le, és két tucat zavartan lézengő nyálazott hajú diszkóst, a „partyképességből” kiöregedő félben levő luvnyát és középkoros artrockereket söpört be a langyos baranyai szellő az Estbe. A kezdetben tanácstalanul bóklászó emberek száma a közel másfél órás, észrevétlen elröppenő koncert végére megduplázódott, egy pofátlanabb túlzással kitöltöttük a táncteret, és a legidiótább, Balaton Soundon is gáz, de őszinte táncélményt tanúsító mozgásokat 30-40 ember nyomta (és 40-60 állva révült)! Istenem, hát én évek óta nem láttam olyan koncertet, ahol ennyien TÁNCOLTAK, pláne nem azt az igazi önkívületi, magában rockizó, fel-felkiáltós táncélményt nem, amit elővarázsolt a színpadon levő alakulat. Amivel még az idejekorán éji diszkóra várókat is berántották(!) a keleties utazásba, és ilyet a hírhedten ignoráns magyar közönséggel csak kivételes (hazai) zenekarok képesek csinálni. A hamar lefélpucérodó, rókaképen hunyorgó posztmodern regös, Vécsi Tibi kommunikációja ugyan közepesen esetlennek mondható a közönséggel, de a zenekarral való egybelényegülése, vörös fejű torokénekei, csujogatásai, lendületes gesztusai lassan, de biztosan utat találtak a hallgatósághoz. No a többieknek se kellett szégyenkezniük: a garázsnyi teret betöltő, minden-mi-jóval teli ritmuspulton Nádasdi Zsolt 2 ember helyett állt helyet, nem is akárhogyan, tökéletes összhangban a bugis domináns ütemeket hozó Csányi Viktor dobossal. De volt itt Homme-i torzítást használó, öregdiák-fejű jazzgitáros, laza pizzafutárnak kinéző, térd alá lógatva pengető basszeros szörfpánk, egy egészen elképesztő meneteket és loopokat sorjázó billentyűjáték (ami nem futamokat, hanem különösképp: épp az alapokat rögzíti) - no és persze, maga Sickratman diszkrét, de sokrétű fúvós népi hangszerparkját felvonultatva. Az élőben most 9, amúgy akár 10-11 fős alakulatban mindenki tudja a helyét, soha nem szól semmi senki rovására - hiába, a 23 év tapasztalat az 23 év tapasztalat. Lényegében egyidősek vagyunk... És íme az eredménye, egy még lájtosabb felvezető számban:
Az összhatás néha a Penge c. film "vérdiszkós" jelenetét juttatta eszembe: a végén át-áttörtek bennem azok a gátak, amiket a köznapi problémák és a kérgesre hallgatott füllel járó koncertélmények érleltek ki bennem. Egy sokkal utazósabb, finomabb, elektronikában is vastagon gazdag, de éppannyira transzcendens zenét nyomnak ők, mint a VHK. Ekképp, mint a szó legelemibb értelmében pszichedelikus zenekar, a produkció (monotonitása ellenére is) kb. hibátlan.
A show után Kilián Zoli basszer-bandavezérrel beszéltünk. Hogy soha, senki nem megy el igazán, és mi mind egységben létezünk, és erre a zene tud emlékeztetni – ha akarjuk. Hogy nem kispálya erre tenni fel az életedet, de ő nem bánja, hogy ez van. Kis ország, kis pénzek, kis emberek. Korai Öröm, késő bánat. Ja, nem, csak semmi bánat! Meg hogy Tibi igazából halandzsanyelven fest alá vokálisan, mert azt mondta neki a Zoli, hogy haggyamá’ a magyar szövegeket, szarok azok, élje csak ki magát üvöltözve, nagyobb lesz a fless. És lőn! Meg még olyan siralmas, mégis nevetséges dolgokról, hogy hogyan képesek a magyar fesztiválszervezők (jaj, de sokszor átkozlak még titeket, ti mocskok!) hanyagolni az ilyen időtlen zenét, mondván: „nincs aktualitása”. Akkor hívjátok a Kis Grofot meg a Kordáékat meg a Belgát b**meg, megint, hogy legyen kin röhögni, ti kulturális kurvapecérek. Persze, már aki. Miattatok vannak az ilyen zenekaroknak Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban a hazainál nagyobb – és hűségesebb – rajongótáborai. 1997-ben a Szigeten a Prodigyt helyettesítették a nagyszínpadon, 40.000 embert kárpótoltak olyan zenével, ami felér a brit elektropunkokéhoz, és a tömeg hálásan fogadta! 4 éve pedig egyikről a másikra megszűntek a felkérések... állítólag nem "trendi" az univerzum zenéje. Szégyen...
A 3 szárnyas legfrissebb CD-t is boldogan hoztam haza (Korai Öröm 2013), örök koncertpajtim Gróf Balázs kedvességének (khm, kölcsönezresének) hála, Sickratman is megdobott egy CD-vel, miután megnyugtattam, hogy nem az a fajta klasszikus értelemben vett újságíró vagyok (szegény arcát látnotok kellett volna, mint egy sarokba szorított vad próbált menekülni… ejj-ejj, magyar szakma, mit nem műveltetek ezzel a szegény zenészembörrel). Erősen ajánlom amúgy a mondjuk fantáziátlanul kb. címtelen lemezt: a külcsíny-belbecs párhuzam megvalósul rajta, szerzői kiadásként 2000 forintért 1 óra ILYEN zenét kapni meg még neked jó! A Caféban már a sört se vizezik annyira, mint egy éve (bár visszaadni megtanulhatnának), a hangosítás se okozott menstruációt a dobhártyámnak, mint legutóbb VHK-n, szóval összességében azért bódottá. A kijáratban még ortóskodott egy kicsit velem a még mindig vörös Tibi búcsúzóul, bájosan büdös (vagy büdösen is bájos) volt, de már húztam haza, kialudni magam másnapra…
Aki pedig csakis e sok gyönyö---, khm, szé--- szóval, tapasztalt férfira vágyik, 05.03-án és 06.24-én a Gödörben, ill. nyáron a Tatai, Sun és Tiéd a fesztivál! bulikon révülhet reájuk!
(Folytatás a Másállapotban - pécsi piszchedéliák II. cikkben!)
Ambrose / Nemes Márk
https://www.facebook.com/pages/Korai-%C3%96r%C3%B6m-band/102748649762044?fref=ts
