Az évtizedek óta közösen zenélő alapító tagok, és az újonnan csatlakozott énekes, Todd La Torre hozza október 23-án Budapestre a Queensrÿche tizenkettedik, cím nélküli lemezét. A 20 millió albumot eladott, töretlenül sikeres amerikai zenekar a Club 202 színpadán játszik majd, a hazai Perfect Symmetry és az Ad Astra felvezetése után.
Saját bevallásuk szerint a Queensrÿche zenekar sikerének egyetlen titka az, hogy ez az együttes sohasem áll meg a fejlődésben. Ezért képesek megmaradni a legelismertebb hard rock zenekarok között oly módon, hogy 30 év után is slágerlistás albumokat képesek készíteni. Ennek köszönhető az is, hogy mind a mai napig telt házas koncerteket adnak világszerte, s hogy slágereik, mint például a több mint 20 éves Silent Lucidity mind a mai napig feltűnnek a rádiók műsorában. Folyamatos megújuló képességüknek köszönhetik azt is, hogy különösen kitartó rajongótáboruk van, és minden egyes változás csak tovább erősíti munkásságukat.
Ilyen változás történt a zenekarral 2012-ben, amikor egy új énekessel, Todd La Torre-ral kezdtek együtt dolgozni. Ez az első váltás ezen a pozíción a három évtizeddel ezelőtti megalakulás óta. Todd egy rendkívül stabil felállásban működő csapat része lett: Michael Wilton gitáros, Scott Rockenfield dobos és Eddie Jackson basszusgitáros alapító tagja a csapatnak, míg a 26 éves Parker Lundgren négy éve gitározik a Queensrÿche-ban.
La Torre és Wilton a világ zeneiparának legnagyobb szakmai vásárán, a NAMM-on ismerkedett meg Kaliforniában. A véletlenszerű találkozás aztán sorsszerűnek bizonyult: a Geoff Tate-től való elválás után ugyanis a többi tag a Crimson Gloryból már ismert énekest választotta a folytatáshoz. A választás eddig beigazolta a hozzá fűzött reményeket, és az 1974-ben született énekes csatlakozása új lendületet adott a veterán csapatnak. „Todd olyan, mint valami energialöket – lelkesedett Rockenfield – mind zenei, mind énekesi szempontból új megközelítést hozott magával. Mivel maga is dobos, konkrét javaslatokat is tud tenni, így olyan dolgokat is össze tudunk komponálni, amire korábban nem volt lehetőségünk.”
„Todd valóban lelkes közreműködő. - erősítette meg Wilton - A zenekar ismét öt egyéniség egységeként képes működni és alkotni, ahol mindenki hozzáadja a részét a készülő egészhez. Így tovább tudjuk emelni a lécet, és korlátozások nélkül alkotni. Az érzés, hogy ismét feszültségek nélkül, egyesített erővel tudunk zenélni, olyan energiákat szabadít fel, amelyeket utoljára a Speak vagy a Needle Lies megírásánál éreztem.”
A júniusban megjelent tizenkettedik, cím nélküli lemez már ebben felállásban készült, és a Billboard 200-as album listájának 23. helyén nyitott a megjelenés hetében. Az új dalok visszautalnak a banda heavy metal oldalára, melyet olyan klasszikusok fémjeleznek, mint a The Warning, az Empire vagy az Operation: Mindcrime albumok – melyek közül az utóbbit a Kerrang! Magazin a 34. helyre sorolta a minden idők 100 legnagyobb heavy metal albumainak listáján.
Jackson elmondása szerint „vissza akartuk hozni azt a hangzást, amivel anno nekivágtunk a zenélésnek. Gyerekként Iron Maiden, Judas Priest és Rush albumokat hallgattunk, és a súlyos hangzás a mi zenekarunknak is fontos ismertetőjegye. Ezt elevenítettük most fel, ami igazán jó móka volt, és szerintünk azoknak is tetszeni fog, akikért nem lehetünk elég hálásak: a rajongóinknak.” A Queensrÿche koncertek hangulata jól átjön az egyik friss videó, a Fallout koncertfelvételeit elnézve is:
A júniusban megjelent albumot a Century Media adta ki, a borítót pedig az a Craig Howell tervezte, aki többek között a Csillagok háborújához is készített grafikákat, de részt vett a Slipknot és az amerikai tehetségkutató, az American Idol arculatának alakításában is. Az album producere James „Jimbo” Barton, aki az Empire és az Operation: Mindcrime lemezeknél és közreműködött, és számos egyéb előadó mellett a Metallicával, a Fates Warninggal és a Rush-sal is dolgozott már együtt.
A Return To History névre keresztelt világkörüli turné hazai állomása a budapesti Club 202 lesz, ahol egy munkaszüneti napon, október 23-án játszik majd a zenekar. A koncerten két magyar fellépő, a Perfect Symmetry és az Ad Astra is szerepel. További információk ITT.