Az első albuma kiadása óta eltelt közel 15 évben a Muse korunk egyik legmeghatározóbb rockbandájává nőtte ki magát, és olyan slágereivel, mint a „Supermassive Black Hole”, a „Starlight” vagy a „Madness” végérvényesen beírta magát a rocktörténelembe. A zenekar nemrég megjelent, Live at Rome Olympic Stadium elnevezésű új albuma a két stúdió album közötti kínzó várakozást teszi elviselhetőbbé.
A számos műfaji elemet vegyítő Muse kritikai elsimeréseinek sora hatalmas, magáénak tudhat többek között egy Grammyt, 2 Brit Award-ot és 5 Europe Music Award-ot, miközben közönségsikereit eddig világszerte több mint 15 millió példányszámban elkelt albumai igazolják.
Az angol szupercsapat most egy igazi csemegével lepi meg rajongóit, ugyanis nemrég megjelent "Live at Rome Olympic Stadium" elnevezésű kiadványának köszönhetően ezután a kanapékrumplik számára is elérhetővé válik a Muse-koncertélmény. Akik pedig időnként elhagyják a szobát, december 27-én a Corvin moziban nézhetik meg nagy vásznon a csúcstechnikával rögzített élő anyagot, ami az energikus és extravagáns fellépéseiről ismert zenekar esetében nagyobb jelentőséggel bír, mint általában. A lemez a népszerű "The 2nd Law" album turnéjának római felvételeit tartalmazza, és CD/DVD illetve CD/Blu-ray formátumban is elérhető.
CD
1. "Supremacy"
2. "Panic Station"
3. "Resistance"
4. "Hysteria"
5. "Animals"
6. "Knights of Cydonia"
7. "Explorers"
8. "Follow Me"
9. "Madness"
10. "Guiding Light"
11. "Supermassive Black Hole"
12. "Uprising"
13. "Starlight"
DVD / Blu-ray / 4K
1. "Intro"
2. "Supremacy"
3. "Panic Station"
4. "Plug In Baby"
5. "Resistance"
6. "Animals"
7. "Knights of Cydonia"
8. "Explorers"
9. "Hysteria"
10. "Feeling Good"
11. "Follow Me"
12. "Madness"
13. "Time Is Running Out"
14. "Guiding Light"
15. "Undisclosed Desires"
16. "Supermassive Black Hole"
17. "Survival"
18. "The 2nd Law: Isolated System"
19. "Uprising"
20. "Starlight"