RockStation

Hallgasd meg az Iced Earth új albumát!

2013. december 31. - sunthatneversets

Iced Earth 20131.jpg

Európában a jövő hét elején jelenik meg az Iced Earth új albuma Plagues Of Babylon címmel. A zenekar most a Spotify-n az egész albumot elérhetővé tette, így akik tűkön ülnek azok azonnal kattintsanak a továbbra. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar február 5-én a Club 202-ben játszik.

Tovább

Heveny nyakficam: Neck Sprain - God's Snake (2013)

NS Gods.jpgA Neck Sprain a magyar metal egyik nagy lehetősége volt a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején. A magyar rock mocsarából azonban nem vezetett előbbre az út, pedig bennük aztán bőven benne volt a potenciál egy szélesebb körű nemzetközi ismertségre is. Ennek ellenére három nagylemez után egy jó hosszú csend következett.

2012 szeptemberében azonban ismét összeállt a zenekar Bánfalvi Sanyi dobossal, hogy elkészítsék a negyedik Neck Sprain nagylemezt. Nagylemez végül is nem lett, de szeptember elején, több mint 7 év után napvilágot látott God's Snake címmel a zenekar 4 számos EP-je.

Tovább

RockStation interjúk 2013-ban

0int_anthrax2013_29.jpg

Az év lemezeit pár nappal ezelőtt már megneveztük, viszont idén jópár interjút is sikerült idén készíteni, ráadásul többször volt szerencsénk az interjúalanyokkal személyesen is elbeszélgetni. Az összes interjúnkat ITT találjátok, a teljesség igénye nélkül megpróbáltunk párat ezek közül kiemelni. Az olvasáshoz katt a képekre.

Tovább

Duplikált Predesztinatív Kooperáció: Watch My Dying: 4.1 (2013)

WMD 4.1.jpgAzért a Watch My Dying 1999-es indulása óta elég sok víz lefolyt a Dunán. Az eddig megjelentetett három nagylemez - utoljára a Moebius - mellett jópár EP gazdagítja az életművet, de a 2009-es –1 EP óta nem adott ki hangzóanyagot a  zenekar, igaz a hazai rockzenei élet vérkeringésének igencsak aktív tagja maradt.

Idén karácsonyra azonban mind a zenekar rajongói, mind pedig az extrémebb, de mégis egyedi zenék kedvelői ajándékot kaptak a bandától. December 23-án megjelent ugyanis a 4.1 címet viselő 6 számos EP, melynek talán nem 4 év múlva – hanem egy kicsit hamarabb – remélhetőleg lesz egy második része is.

Tovább

Több, mint 20 dalötlet az új Gojira albumhoz

0gojira20124.jpg

Nemrégiben adtunk hírt róla, hogy a francia Gojira a Slayerrel közös amerikai turné alatt kezdte meg új albumának dalirási munkálatait. Joe Duplantier énekes/gitárosa akkor azt mondta nem szeretnek így dolgozni, de azóta annyira belejöttek, hogy huszonpár dalötlet gyűlt össze a következő nagylemezhez. A frontember a Loudwire-nek adott interjújában elmondta, hogy korábban volt olyan, hogy mindössze egy riffet hozott össze a turné alatt, most azonban - igaz az ehhez megfelelő felszereléssel - akár egy komplett lemez is összeállhat a megszületett dalötletekből. A zenekar új albuma jövőre várható. (Fotó: Réti Zsolt)

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum