RockStation

Idén ünnepli a 10. születésnapját a Sz.A.R. Fesztivál.

2014. július 13. - csigaur

plakát.jpg

Csütörtökön kezdődik a szabadszállási Sz.A.R. Fesztivál, ami 100 % rock és metal központú (akárcsak a Rockmaraton). Aki szereti az olcsó és családias hangulatú koncerteket, annak kötelező a megjelenés.

Az alábbi sorokat Rigó Róbert a fesztivál főszervezője közölte:

"Immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál (ismertebb nevén a Sz.A.R. Feszt) július 17-19 között. A fesztivál fő célja, hogy az „amatőr”, „félamatőr” zenekaroknak fellépési lehetőséget biztosítson 3 napon keresztül. A fesztivál minden évben csütörtökön kezdődik és vasárnap hajnalig tart. A fesztivál területén mozgóbolt és büfé is található, valamint sátrazási lehetőség is van. Naponta 11-12 zenekar kap bemutatkozási- illetve koncert lehetőséget. Mint minden évben, idén is, jelentkezéses úton lehetett bekerülni és a fesztivál népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy több, mint 200 zenekar tette ezt. Mérlegelés és időpont egyeztetés után alakult ki a végleges fellépő lista . A jubileumi fesztivál alkalmából meghívásra kerültek olyan zenekarok is, akik már játszottak nálunk (akár többször is) illetve a legelső fesztiválon fellépő AKELA zenekar is jelen lesz, ígéretük szerint az „ős” számaikkal. Idén még fellép nálunk: Insane, Don Gatto, Sleepless. Stubborn, Csakazértis, Nadir, Samas, Subliminal Merger és még sokan mások.

A részletes programot a www.facebook.com/szarfeszt oldalon lehet megtalálni, illetve létrehoztunk egy eseményt is, amit a következő linken lehet elérni.

A feszt hivatalos reklámja:

 

 

Az idén, a Csakazértis zenekarral karöltve egy kampányt indítottunk a felelősségteljes állattartás mellett és kutyapiszok ellen. Erről csináltunk is egy kis videót, amit az alábbi linken lehet megtekinteni:

 

 

Várunk mindenkit július 17-19 között Szabadszállásra!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr436504733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum