RockStation

Búcsú a nyártól görög módra!

2014. szeptember 01. - KoaX

Planet Of Zeus.jpg

A nyáron mindösszesen egy dologra lehetett panaszom. Arra, hogy nem volt igazi nyár, ezen kívül viszont egy szavam se lehet, hiszen majdnem minden második hétre jutott nekünk valami külföldi csemege. Ez az év számomra csak akkor lehetne tökéletesebb, ha még egy Down buli befigyelne decemberben. Volt itt minden....Numetal, trash metal, sludge, psychedelic buli, hardcore-oztunk is egy nagyott, és mivel lehetne zárni a nyarat, ha nem egy jó kis stoner bulival, konkrétan a Görögországi Planet Of Zeus koncertjével búcsúztattam az idei nyarat. (A fotó ne a helyszínen készült)

Gondoltam, ha már búcsúztatunk akkor tényleg ildomos időben érkezni, pár sör társaságában ehhez ragaszkodtunk is. Kis késéssel a Spacedust nyitotta az estét. A srácokat már láttam több ízben, és igazából most sem kellett csalódnom bennük. A basszus cucc marha jól ki volt emelve, ráadásul nagyon szépen vastagon szólt. Két dologgal azonban még is volt egy kis bajom. A lábdobból személy szerint én semmit nem hallottam, a másik pedig az, hogy nem volt bent ember a bulin. Páran lézengtek bent, de semmi extra, pedig az ilyen zene megérdemelné a figyelmet! Na, majd teszünk róla, hogy kapjanak a srácok egy kis figyelmet. A dobos arcnak meg maximális elismerésem! Ömlött a tenyeréből a vér mégis végig tolta a bulit egy szó nélkül. Így kell csinálni....

A Head For The Sun sem egy mai banda a hazai stoner közegnek. Szinte mindenhol megfordulnak és Rico-ék mindig feszesen hozzák a riffeket. Nem feltétlenül azt a stoner muzsikát hozzák amiért én annyira oda vagyok, de azért ami jó azt el kell ismerni. Rajtuk azért már jobban megtelt a nézőtér, nem tudom elképzelni, hogy ezek az emberek eddig hol voltak?! Na, mindegy is haladjunk tovább.

Tádááááám nem sokkal kilenc után felment a színpadra a négy görög és elkezdték szórni Zeus villámait. A srácok amúgy rendkívül aranyos, jó fejek voltak a koncert előtt kint iszogattak, dumáltak a kertben, és bárkivel szívesen beszélgettek, és érdeklődtek Budapest után, ami számomra meglepő volt. Egy zenész sem mondta még, hogy mesélj már kicsit a városról, mert érdekel a története. Na, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a négy félisten mit művel a színpadon! Be kell vallanom, hogy körülbelül három-négy hónapja ismertem meg a srácok zenéjét, annyira CD-n nem is ütött ahogy hallgattam a Macho Libre-t, de így élőben valahogy minden más volt. Magával ragad ez az agresszív stoner zene, amihez hozzáadják a saját kis vegyületüket, amitől valahogy, nem tudom, hogy de elkezdesz tombolni. Elkezded rázni a fejed ezerrel, ordítod a refréneket, és azt veszed észre, hogy tombolsz ezerrel. Szám címekből mindig is béna voltam, így most se nagyon várjátok, hogy felsoroljam az aktuális setlist-et. Itt egyszerűen csak a hangulat volt a lényeg, csapattuk a metalt ahogy kellett, és ahogy elnéztem a zenészek is nagyon élvezték a bulit. Nagyon remélem, hogy még láthatjuk őket itt és csaphatunk velük még egy igazán görbe estét!

Még egy szóra! A Barbears is marha faszán szólt, csak őket annyira nem ismerem még, de ahogy látom az ősz folyamán lesz módom bepótolni a hiányosságomat! Ja, és puszi a stoner blognak, hogy leszervezte a bulit!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr266654277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum