RockStation

Ihsahn már írja a következő szólólemezét

2014. november 12. - dzsi.

ihsahn1.jpg

Az ex-Emperor énekes/gitáros Ihsahn eseménydús évet tudhat maga mögött, ám nem az a seggén üldögélős típus, úgyhogy több bejelenteni valója is akadt, melyben új lemezről is szó esik.  

"Az In The Nightside Eclipse huszadik évfordulóját ünneplő Emperor-turné komoly prioritással bírt a 2014-es évben. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki a színpadok mögött és előtt részese volt ennek a nagyszerű koncertsorozatnak! Mivel ez azért nem 100%-ig töltötte ki az időmet az év során, ezért január óta, a próbák és koncertek közötti időben szépen lassan írogattam a következő lemezem is, és a stúdióm is átesett egy teljes felújításon. Koncertek tekintetében azt tudom mondani, hogy néhány show már most is fixálva van a 2015-ös évre, amiken már egy teljesen új zenekarral a hátam mögött térek vissza, amely lévén egy új dimenzióba vihetjük a dalaimat. Ezen a ponton szeretném megköszönni a Leprousnak is az éveken át tartó fantasztikus együttműködést, felbecsülhetetlenül értékes munkát végeztek a koncerteken, és remekül éreztük magunkat, miközben körbejártuk a világot. Talán ezután végre egymás koncertjeit is meg tudjuk majd nézni."

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr456887981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum