RockStation

A metál nagyon is él: Dark Tranquillity @ Dürer Kert, 2014.11.16.

2014. november 22. - BETH

Dark Tranquillity live 1.jpg

A legendás svéd melodic death metal brigás idén meghirdetett, ’Uniformity’ elnevezésű turnéjának keretén belül végre újra ellátogatott hozzánk, így ennek megfelelően, november 16-án este kilenctől egy vasárnapi, könnyed zajongásra invitáltak minket. Az esemény alapjául a banda legutóbbi, Construct című albuma szolgált.

A rendezvénynek a Dürer Kert adott otthon, ami hangulatilag tökéletes, ugyanakkor a mondanivalót erősítendő fénytechnika, és tematikus videók, képek kevésbé érvényesültek általa. Mielőtt még a göteburgi mesterek előadásáról beszélnénk, említést kell tennünk az előzenekarok kiváló hangulatkeltéséről.

Elsőként az olasz Mat Lehmann zenei installációja, a Lehmann Project lépett a színpadra. Meg kell jegyeznem, hogy az a kellemes, és nem várt fordulat érte a szerzőt, hogy a Dark Tranquility koncert előtt, az első előzenekar koncertje után, sikeresen összebarátkozott az említett, Lehmann Project tagjaival. Így aztán velük tombolva élhette végig a lendületes fellépéseket. A három olasz, és három orosz zenész májusban tudta meg, hogy csatlakozhatnak az egyik példaképüknek tartott svéd banda turnéjához, ennek megfelelően végtelenített lelkesedéssel élvezik a novemberi európai turné estéit, mely sorozat ezen a héten vasárnap, november 23-án ér véget Kölnben. Ennyi, bulvár határait súroló fordulat után térjünk vissza a Lehmann Project stílusának körülhatárolásához, melyet leginkább a heavy metal, trash, death metal, valamint elekronikus irányba kalandozó hatások jellemeznek, és olyan bandák gyakoroltak rá hatást, mint a Rammstein, Pain, Testament, vagy Rob Zombie.

Dark Tranquillity live 2.jpg
A bő negyven perces fellépés után az Acyl következett, akik hozták a technikás, kísérletező, algériai –berber hatásokat idéző ethno –metál csapattól elvárt színvonalat, és az Algebra című kislemezükről is adtak elő dalokat. Így első ’ránézésre’ talán kevésbé illenek bele ebbe a zenei csokorba, de végighallgatva őket felfedezhető a dallamosságuk, és érthetővé válik, hogy miért kerültek be a támogató zenekarok sorába.

Ezután az a finn Amoral lépett a színre, akik a progresszív, illetve power metál elemekkel játszadozva hevítették fel a vasárnapi, kissé kótyagos, és így a hét vége felé elveszettnek tűnő közönség hangulatát, és a csapat által klasszikus 21. századi rocknak nevezett stílus kellőképpen előkészítette a Dark Tranquillity elég régóta várt ’előadását’ is. Remélhetőleg hamarosan önálló esttel is meglepnek minket – érdemes rájuk odafigyelni, a színpadi jelenlétük elég karakteres.

Végül, egy körülbelül, 15-20 perces átszereléssel, és beállással töltött kiesés után jöhettek a főszereplők. Sajnos a közönség létszáma hagyott némi kivetnivalót maga után, annak ellenére, hogy ez egy vasárnap estéhez viszonyítva igen szép számnak számítana. A banda által képviselt energiák, és zúzás elbírna egy ennél nagyobb koncertet is. Azonban, az együttes (Niklas Sundin – gitár, Mikael Stanne – ének, Martin Brändström – billentyűsök, Martin Henriksson - gitár, és Anders Jivarp – dob) ezzel mit sem törődve egy olyan, egyenletes, végig erős, és izgalmas, legalább a felvételhez hasonló minőségű, és friss koncertet prezentált nekünk, amivel ismét - immár sokadjára – sikerült bebizonyítaniuk. Nem véletlenül ők az egyik legrégebbi, és legkiemelkedőbb képviselői ennek az érának.  

Dark Tranquillity live 4.jpg
Mikael Stanne  hamar felvillantotta a rá jellemző professzionalizmust, és emellett állandó átéléssel végezte frontemberi ténykedését, folyamatosan kommunikált a közönséggel, pacsizott az első sorban állókkal, és egy arénakoncert élményét hozta el ennek a viszonylag kis létszámú publikumnak. Hihetetlen, hogy már 1989 óta léteznek, hisz még mindig őrzik ezt a ’frissességüket’. Az újabb dalok pedig ugyanúgy élnek, és működnek, mint az ezt megelőzőek, nem hagynak hiányérzetet – a hangzásuk abszolút profi és magával ragadó. A fellépés második felében felcsendülő ThereIn pedig még mindig tökéletes, e megjegyzést régebbi sikereik margójára szántuk.

A Dark Tranquillity ismét garantálta nekünk az erős, pörgős, metál vasárnapot, a felkészültséggel kevert dinamizmust, és a folytonos „ez a műfaj már halott” siránkozás helyett tették a dolgukat, és ”helyretették” a jelenlévőket. Várjuk vissza őket.

Dark Tranquillity live 3.jpg

A setlist a következő dalokból állt:
1. The Science of Noise
2. Damage Done
3. The Silence in Between
4. The Lesser Faith
5. The Wonders at Your Feet
6. The Mundane and the Magic
7. The Treason Wall
8. Through Smudged Lenses
9. State of Trust
10. ThereIn
11. Terminus (Where Death Is Most Alive)
12. Focus Shift
13. Uniformity
14. Final Resistance
15. Endtime Hearts
16. Misery's Crown

FOTÓK: POLGÁR PÉTER, TOVÁBBI KÉPEK ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr816922173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum