Vannak zenekarok, akik konzekvensen kerülik el hazánkat hosszú-hosszú ideyeah. Ha Mastodonra, Neurosisra, esetleg High On Fire-re vágysz, akkor bizony vagy utazol, vagy nem látod. Aztán vannak, akik lassan Tankcsapda mennyiségű bulival elégítik ki a rajongói igényeket: Parkway Drive, Madball, Suicidal Tendencies, vagy éppen a Bringin' It Back Fesztivál két húzóneve a Bane és a Comeback Kid. De játszhatnak ők itt akármennyit, mindkét bandának megvan a maga elkötelezett tábora, nem kis átfedéssel, ami azt eredményezte, hogy a buli napján kitehették a "megtelt" táblát.

Az, hogy egy koncert milyen napra esik, jóformán determinálja a várható hangulatot, akár még a jegyeladást is. Hétvégén bátrabban fogyaszt, jobban kimarad az ember, elengedi magát, élvezi az életet, és ez a Sick Of It All szombati, majd a mostani pénteki bulin is tetten érhető volt. Teltház, és pokoli hangulat. Ha a szervezőkön múlna, gyaníthatóan a zenekarok legtöbbje csak péntek-szombat ritmusban tudna fellépni. Jó volt látni a sok embert, bandázni a haverockkal, miközben a koncertek zökkenőmentesen, a két teremben felváltva kezdődtek, perc csúszás nélkül.

Mivel a Kedvesem ezen a napon ünnepelte születésnapját, nem tudtam a kezdéstől részt venni a fesztiválon, így a Bane volt az első, akiket már végig láttam, és be kell valljam, én eleve csak miattuk mentem le. Őket látni kell minden alkalommal, amikor csak lehetséges, márpedig köztudott tény, hogy a Bane az utolsó köreit futja éppen. Hetek kérdése, és a búcsúturné dátumai is napvilágra kerülnek, aztán volt nincs Báné. Éppen ezért kellett még hangosabban üvölteni a Count Me Out, a Superhero vagy a Some Came Running szövegeit. Egymás hegyén-hátán mindenki, ugrálás, sing along, bodysurf, mintha csak egy "hc koncert kézikönyv" képes mellékletének fotózására gyűltünk volna össze. Sok fiatal volt, teli torokból fújták a legutóbbi lemez szövegeit, akár csak az Ali vs Frazier-ét, ami igencsak megnyugtató, ismerve a jelen generáció színtér iránt tanúsított közönyét. Mondjuk a Jóisten mentsen meg a sok nyegle yoloswag kölöktől, jó ez így, ahogy van. Aaron Dalbec gitárosnak gyermeke született, ami miatt nem tartott a turnén a csapattal, így Zach Jordan amúgy is hagyományosabban megszólaló gitársoundja vitte a hátán a bulit, nekem nagyon bejött, nem hagyott hiányérzetet. A háromnegyed óra elröppent hamar, mint egy kicsavart szivacs, kapkodtunk a levegő után, miközben egymás szavába vágva dicsértük a Bane csapatát, illetve a hangulatot, ami jóformán végigkísérte őket kishazánkban, minden fellépésük alkalmával. All Hail The Bane! Hiányzoni fogtok!

Kifelé menet, hogy légszomjam és nikotinvágyam csillapítsam, belefüleltem a Polar bulijába, és ott is ragadtam 3-4 nóta erejéig. Az angol srácok turnéja össze lett boronálva a Comeback Kid fellépésével, ami szerintem jól jött nekik. A kezdetben szégyenlős toporgókat hamar beindították, és mire visszaértem, már a Bane-hez hasonló hangulat fogadott, aminek nagyon örültem, mert ezek a Surrey-i arcok aztán tényleg mindent beleadtak, még a magamfajta finnyás, szkeptikus öreg arcot is arra késztették, hogy bemásszak előre kicsit magamba szívni a fiatalos lendületet. :)

A Comeback Kid bulijára aztán már tényleg egy gombostűnyi hely nem maradt a Kék Lyuk parkettjén. Minden hc banda álma, hogy ilyen fogadtatásban részesüljön, mint a Gyerevisszakölyökék. Mit írhatnék? El tudja képzelni az is, aki nem volt ott, de látott már ilyet. A Bane-en tapasztaltakat szorozzuk meg kettővel, aztán vonjuk ki a megfáradt öregeket, mint pölö én, és megvan a végeredmény. A legutóbbi Düreres bulijuk, ahol Scott Wade ex-énekes vállalta magára egy turné erejéig a régi szép idők felidézését, szerintem kicsit félre ment, most viszont minden adva volt egy emlékezetes és részletekig lecsupaszított örömzenélésre, és ezt a ziccert az ilyen rutinos arcok nyilván csípőből oldják meg. A feléig bírtam, majd kint a levegőn megtárgyaltuk a szintén légszomjas old school barátokkal, hogy a Comeback Kid, ha mi nem is vagyunk odáig értük, azért bizony egy pokolian profi zenekar, és megérdemelték a pénteki estét. Mind megérdemeltük. De főleg Jakab Zoltán! Köszi Zoli!

És köszönöm Zümikémnek, hogy nem hagyta szegény Bánéékat nélkülem koncertezni! Szeriiiii!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. A képek nem a helyszínen készültek.