Az a hír járja, hogy a (roppant komoly hatásfokkal gyaluló) június eleji budapesti Harm’s Way buli előtt Hammers McPligue énekes mindenképpen szeretett volna gyúrni, és végül el is jutott egy konditerembe. Őt látva / ismerve ez egyáltalán nem hihetetlen, legfeljebb a banda késői érkezése – forgalmi problémáknak volt betudható a tetemes csúszás – miatt lehetett necces beilleszteni az eleve sűrű programba. Ennek fényében különösen nagy jó pont jár a srácnak, amiért hajlandó volt időt szakítani arra, hogy (szintén röviddel a színpadra lépést megelőzően) megosszon velünk néhány gondolatot az új albumról, vagy a zenekar körüli egyéb aktuális történésekről! (nyitókép: Réti Zsolt)
Hogyan sikerült a mostani európai kanyar a márciusban megjelent Rust lemezzel?
James: Kimondottan jól. Először Angliában nyomtunk néhány önálló bulit, aztán csatlakoztunk a Deathwish Tourhoz, amelyen a Converge, a Trap Them és a Young And In The Way vett még részt. Az utolsó pár buli meg, a The Southern Oracle társaságában, kisebb volt ugyan, de azért elég jól sült el. Akik szeretik a zenekart, azok igen pozitívan fogadták a Rust lemezt. Szerintem tényleg bejött az embereknek, szépen is fogy.
A Rust a második kiadványotok a Deathwish kiadónál. Elégedettek vagytok velük?
James: A Deathwish rengeteget segített nekünk. Különösen ennek a lemeznek a promóciójánál tették oda magukat, úgyhogy én egyértelműen elégedett vagyok velük. Nagyon is.
Volt valami, amit a Rust kapcsán merőben másképp csináltatok, mint azelőtt?
James: Ennek a lemeznek a megírása egy hosszabb folyamat volt. A dalok alapjain variáltunk sokat. Megírtuk a számokat, aztán visszatértünk rájuk, és átgyúrtuk. Visszahallgattuk, megint visszatértünk rájuk, tovább csiszoltuk… Ez lényegesen több időt vett igénybe annál, ahogy általában csináljuk, de zeneírásban erősek vagyunk. Jól kommunikálunk és dolgozunk össze egymással. Turné közben is vannak szabadnapjaink, amikor van lehetőségünk írni.
Hogyan értelmezendő a „Rust” cím? Hogyan kapcsolódik az album és általában a banda szövegvilágához?
James: A rozsda egyfajta metafora arra, ahogyan mi, emberek öregszünk, és viszonyulunk némileg keserűbben az élethez. Ahogy öregszünk, minden kissé bonyolultabbá válik. Máshogyan tekintünk a családra vagy a barátokra, a politikai nézeteink is módosulnak. Szóval a dolgok változnak, ami a korral jár. Ráeszmélünk, hogy az élet nem egyszerű, és nem is feltétlenül csupa boldogság. Így jön be a képbe a rozsda: abból indultunk ki, hogy az idő múlásával az ember kissé már teherként fog fel dolgokat vagy rozsdásodik, ami aztán egyre csak fokozódik. Ez a gondolat húzódik meg a szövegek mögött.
Felbukkan a lemezen pár vendégénekes, amire nálatok még nem volt példa. Az Amongst The Rustban Colin Young szerepel a Twitching Tonguesból, a Turn To Stone-ban pedig Emily Jancetic hangja hallható, akiről talán kevesebbet tudhatnak az emberek. Ki ő?
James: Az ő férje a Jay nevű gitárosunk, aki a turnékon nem tud velünk tartani. A Holy Roman Empire nevű zenekar énekesnője, ez amolyan rock / indie csapat. Szerepelt a Rise Against egyik lemezén is, ők szintén chicagóiak. Mindig szerettük volna, ha egy dalunkban az ő hangja is megszólal. Most megtaláltuk hozzá a megfelelő nótát.
Közületek valaki vendégeskedett valaha más bandák anyagain?
James: Én csak a Weekend Nachosnál. Hogy melyik lemezükön, arra nem emlékszem. Három-négy éve jöhetett ki. Nálam ez minden, és szerintem a többieknél is.
Vannak más zenekaraitok vagy projektjeitek a Harm’s Way mellett?
James: Én a Hate Force nevű death metal bandában vagyok benne a Weekend Nachos bőgősével együtt. Mellékprojektként csináljuk, amikor éppen ráérünk. Chris és Bo pedig a Wolfnote-ban játszik. Az ő stílusuk nagyjából az Alkaline Trio-éhoz hasonló, és most jelent meg egy 7 inch-es kislemezük, amelyet erre a turnéra is elhoztunk, csak már az utolsó darabig elfogyott.
A The Southern Oracle-on kívül ismersz más magyar zenekarokat is?
James: Nem ismerem a magyar színteret. Eddig két alkalommal játszottunk itt, és nem emlékszem a helyi csapatokra. A The Southern Oracle az egyetlen zenekar, amelyet a magyar hardcore mezőnyből ismerek.
Jó néhány tengerentúli együttes turnézik Európában. Az öreg kontinens bandái is hasonlóan nagy számban jutnak át Amerikába?
James: Jó kérdés. Azt hiszem, ma már nem olyan nagy számban, mint az 1990-es évek végén, és a 2000-es évek elején. Akkoriban sok európai csapat jutott el az Államokba, de azok az idők elmúltak, és nemigen akad már olyan európai banda, amely nálunk népszerű. Úgy veszem észre, nem is jön át sok az Államokba. Az angol Broken Teeth átjutott hozzánk, őket láttam is. A Rise And Fall rendszeresen járt nálunk annak idején, meg a Mainstrike is néhányszor. Őket leszámítva viszont nem tűnik fel, hogy más országbeli zenekarok jönnének az Államokba. Az európai metal zenekarok állandóan játszanak nálunk, a hardcore bandáknak nehezebb a dolguk.
Mennyiben jelent szerinted egy mai zenekar számára hátrányt vagy nehézséget a közép-vagy kelet-európai származás? Mi kell ahhoz, hogy egy banda nevet szerezzen magának a nemzetközi színtéren?
James: Egy itteni zenekarnak szerintem olyan amerikai bandákat kell találnia, amelyek segítik. Velük át lehet jutni az Államokba, az emberek pedig akkor elmondhatják, hogy látták a csapatot, és tetszett nekik. Így kezd terjedni a hír, és az emberek egyre jobban odafigyelnek. A nagy hátrányt az anyagiak jelentik. Az Államokban jóval több pénzt lehet kihozni a turnézásból, itt azonban sokkal költségesebb a dolog. Muszáj anyagi támogatást szerezni hozzá valahonnan, de ez is egyre nehezebb. A Harm’s Waynek sok ezer dollárral drágább Európában turnéznia, mint az Államokban. Szóval nem könnyű eljutni a közönséghez, de azt hiszem, nincs más út, mint folyamatosan zenélni, és a lehető legtöbbet turnézni. Máshogyan nem ér el a banda híre az emberekhez. Márpedig minél többen látják a zenekart, annál több embernek fog tetszeni, és a rajongótábort így lehet felépíteni. A The Southern Oracle egy klassz metalcore-os hangzású banda, és ha nem is nyílt még sok alkalmuk turnézni, én tudom, hogy ezt akarják csinálni. Ha eleget turnéznak majd, akkor jó esélyük lehet az áttörésre.
Volt már néhány 7 inch-es kislemezetek és EP-tek. Split anyagban sosem gondolkodtatok még?
James: A Harm’s Waynek még sosem volt split anyaga, de következő kiadványként nagyon is el tudnánk képzelni egy olyan Deathwish kiadós zenekarral, amely kicsit másképp szól, mint mi. Mondjuk a Deafheavennel. Ez az egyik következő ötletünk. Szeretnénk többet kísérletezni elektronikus irányban is. Ezt mindjárt a spliten megtehetnénk majd, és meglátjuk, hogyan alakul a dolog. Szóval ez a tervünk a következő lemezre.
Ugyanakkor a koncertezéssel sem fogtok leállni.
James: A nyári fesztiválokra nyilván nem fogunk tudni visszajönni Európába, viszont a következő amerikai turnénkat a The Beautiful Ones-szal és az Eternal Sleeppel nyomjuk majd. Ősszel bejárjuk Kanada északi és észak-nyugati térségeit a The Black Dahlia Murderrel, aztán télen talán megint futunk pár kört az Államokban. Szeretnénk eljutni Ausztráliába és Délkelet-Ázsiába is, utána pedig jövő márciusban és áprilisban újból jöhet Európa.
Amit ti játszotok, az igen sajátos és erőteljes ötvözete a hardcore-nak és a metalnak.
James: Lehet keverni a kettőt, de a mentalitás a döntő. A metalnak nincsenek meg a „csináld magad” gyökerei és beállítottsága. A hardcore ezzel szemben számomra nem feltétlenül zenei stílus, hanem egyfajta gondolkodásmód. Az a felfogás, hogy a zenekarral mindent magadra vállalsz. Sok olyan, hardcore-nak mondott banda van, amelyet menedzser irányít, és amely nagy busszal turnézik, meg ilyesmi. A mentalitás határoz meg mindent alapjaiban. Lehet keverni a kettőt, sokszor keverik is, de a különbséget az adott zenekar hozzáállása jelenti: rocksztárként viselkednek-e, vagy támogatnak és vállalnak-e kisebb bulikat, elvisznek-e turnéra helyi csapatokat?.. Szerintem ettől más egy metal és egy hardcore zenekar.
Hogyan írnád le a jelenlegi chicagói mozgalmat?
James: Nehéz erre válaszolnom. A Harm’s Way-jel nem is igazán szívesen játszunk Chicagóban, bár én szeretem a várost. A The Killer nevű bandával koncerteztünk ott állandóan, de ők időközben feloszlottak. A színtér rendben van, csak éppen nincs már túl sok helyi zenekar. Egyedül a Weekend Nachos és a Harm’s Way számít kedveltnek szélesebb körben is. Létezik punk mozgalom, de a hardcore színtértől eléggé elkülönülten. A kettő nem is igen keveredik. A nagy bulikra viszont még mindig sokan mennek. Szóval jó ez az egész, de úgy látom, kevés a helyi banda.
