Szegedről mindig egy régi buli jut eszembe. Amikor még kispadon ültünk a hazai underground rock iskolájában lent voltunk a mára már megboldogult Solution koncertjén. Annyi emlékem van, hogy egy koleszban aludtunk, ha azt lehet alvásnak nevezni és eszméletlen nagy bulit csaptunk. Mai napig nem értem, hogy tudtunk oda belógni, és nem emlékszem, hogyan kerültem haza Szegedről. Most emellett az este mellett van egy új kötődésem. csak annyit mondok, hogy Barbears. A stoner brigád esélyes az év hazai rock-metal albuma címre is talán... Hogy miért? Ahhoz lapoz tovább, minden kiderül.

Leviékkel egy éve egy közös bulin ismerkedtünk össze, amikor bevackolták magukat a ShowBarlangba. Már akkor éreztem, hogy ezekben a srácokban van valami, valami amire még emlékezni fogunk. Bevallom, hogy azóta nem foglalkoztam a brigáddal, sőt még csak a facebookon sem tetszikeltem őket. Aztán a napokban jött egy mail, hogy " Erről írnál pár sort?" Mondom, miért is ne? Kicsit problémás tud lenni néha, ha elhamarkodott ígéretet teszek. Volt már olyan esett, hogy ismerősök olyan zenét hoztak létre, ami erősen több sebből is vérzett. Van, aki az ilyen kritikákat jobban viseli ellenben volt rá példa, hogy egy haveri viszony emiatt ért véget. Van ilyen.... aki nem bírja a kritikát az ne zenéljen.

Most viszont nem az említett eset áll fent. Most az jön, hogy Leviék leitattak, és a seggükbe mászok, és elfogult vagyok, és amúgy is kapjam be. A Barbears Enter The Bear albuma az idei év hazai rock albuma! Nincs vita! Úgy indítottam el az albumot, hogy lássuk mi lesz. Kicsit alulértékeltem a dolgot. Ennek három napja, azóta viszont mást sem bírok hallgatni. Megtaláltam azt a hiányérzetet a zenei kis életemben, amire úgy két-három hónapja vágytam. Mondhatjuk azt is, hogy betömték stoner szívemen a piciny lukat, ami a rengeteg Slayer hallgatástól kilukadt.

Má a nyitó Wasted is már letépi a fejedet. A pattogós intenzív nyitó riff az igazi agresszív stoner metal zenekarok hangulatát idézi. Aztán hirtelen a semmiből megjön a torok, ami kettészedi a kis hallójáratainkat. Azt hinnéd elsőre, hogy ez editált hang, de ismerve Levit nem az (bárcsak nekem lenne ilyen hangom) A srácok zenéjén nagyban érezhető egy jó adag BLS hatás, meg az éneken egy szép adag PanterA. Ha felmerülne benned a kérdés, hogy ez baj-e, a válaszom a következő: Hülye vagy gyermekem? Amikor az embert ilyen zenék vezetik az úton az sosem lehet baj. Tudod mi a legjobb az egészben? Ezek a hatások nem koppintások, hanem hatások, amiktől Ők négyen megírták a saját egyedi, rájuk jellemző dalokat. Mellesleg ahogy használják a srácok azt a rohadt wah pedált azt érdemes lenne tanítani itthon!

Az abszolút kedvencem a Vagabong. Az az ének basszus..... Benne van az igazi here. Azok a tökös srácok érzelmei, akik kergetik a kis álmukat, hogy olyan zenét csináljanak, amire Te is azt mondod, hogy EZ IGEN! Ilyen zenék kellenek nekünk, nem pedig piszlicsáré műrocker bandák, akikről öt év múlva azt sem tudod, hogy mikor oszlottak fel. Az Enter The Bear-ra olyan, mint egy jó szendvics. Van benne a finom friss kenyér, ami a megszokott stoner tempó. Ezek közé a megszokott középtempók közé beraksz egy finom szelet húst, ami olyan nyers, mint Levi hangja. Ezt az egészet egy kis zöldséggel és fűszerrel  megbolondítod, hogy a dob és a basszus sziklaszilárd alapokat adhasson. Majd a wah pedálos majonéz feladata, hogy csak  megszínezze egy kicsit a szenyát.

Az egyik nagy félelmem az volt, hogy Levi stílusát ismerve szét lesz szólózva az album. Szerencsére, ebben is kellemesen kellett csalódnom. Írhatnék még ide eposzokat, hogy az elszállós Inner Space Intervals is annyira király, hogy a libabőr a hátam. A God Damn Lord-ot pedig feltétlen hallani akarom élőben, mert ordítani akarom teli torokból a refrént.

Hazai hangszertulajdonos emberkék, kicsik, nagyok, szőrösek, csupaszok, büdösek, old spices-osak! Ilyen egy minőségi album! Tessék tanulni a szegediektől! Béke, Szeretet, Metal. (5/5)