RockStation

Hammerfall: decemberben Budapestre is visszatérnek

2015. november 13. - rockstation

hammerfall_2015_1.jpg

Négy év után tér vissza Magyarországra a Hammerfall. A svéd heavy és power metal együttes tavaly adta ki (r)Evolution című lemezét, amellyel számos sikeres koncerten vannak túl világszerte, december 9-én pedig végre a Barba Negra Music Clubba is eljutnak, ahol az osztrák szimfonikus metal csapat, a Serenity koncertje után láthatjuk őket.

A svéd Hammerfall karrierje igazi diadalmenet: a Göteborgból érkezett zenekar '90-es évek végén forradalmasította a heavy metal műfaját kortársaival, és ezidáig 8 stúdiólemezt adott ki, számos válogatás és koncertfelvétel mellett. A sikereket meghozó Glory To The Brave lemezük 15. születésnapját anno komoly turnéval ünnepelték, majd a Gates Of Dalhalla című DVD kiadása után 2013-ban alkotói szabadságra vonultak.

A zenélés hiánya a Hammerfall esetében megerősítette a tagok elkötelezettségét és tettvágyát, így a tavaly augusztusban megjelent, (r)Evolution című visszatérő lemezük egy nyers, energikus és harapós kiadvány lett, mellyel a zenekar visszaköveteli helyét a heavy metal legnagyobbjai között. Zeneiségében a dalok a gyökerekhez térnek vissza, a produkciós munkát ezúttal - a Glory To The Brave és a Legacy Of Kings lemezekhez hasonlóan - Fredrik Nordströmre bízták.

A borítót is egy visszatérő készítette: Andreas Marschall alkotta meg anno Hectort, a Hammerfall szinte minden kiadványon szereplő lovagfiguráját. A címet ezúttal a 2011-es Majmok bolygója: lázadás című filmből kölcsönözték. Az egyik első kislemezes dal a Bushido volt, mely a japán szamurájok életét meghatározó szabályokról szól.

Az új lemez sikert aratott a rajongók és a zenei szakma köreiben, a Hammerfall pedig eseménydús évet tudhat maga mögött: az album mellett egy saját whiskey-t is kiadtak, majd tavaly októberben elbúcsúztak a 15 éve dobosként tevékenykedő Anders Johanssontól, akit David Wallin váltott. A zenekar a világ számos pontján mutatta be élőben az új lemezt: Európa, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Amerika mellett nemrég Ausztráliába is eljutottak, történetük során először. Idén szeptemberben a német Metal Hammer Awards-on is bezsebeltek egy díjat, méghozzá a Maximum Metal kategóriában. 

A budapesti Barba Negra Music Clubba december 9-én érkező turnén egy osztrák szimfonikus metal zenekar, a Serenity is játszik majd. A 2000-es évek elején, Tirolban alakult csapat új lemeze Codex Atlanticus címen jelenik meg majd januárban, az ezt megelőző War Of Ages pedig még 2013-ban született, VIII. Henrik, Napóleon és Nagy Sándor idejébe repítve vissza a hallgatót. A zenekar énekese, Georg Neuhauser nemrég a Delainből ismert Charlotte Wessels-szel is közös projektet indított: Phantasma címmel szimfonikus rock musicalt készítenek.

TOVÁBBI INFÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr988074698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum